Rio 2016: Storcz szerint a lányok szereplése mindent felülír

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.20. 19:34
Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott vezetőedzője szerint a nők fantasztikus szereplése minden korábbi várakozást felülmúlt a riói olimpián, ezáltal a csapat teljesítményét is „elvitte”.

„Összességében elégedett vagyok, persze van egy kis hiányérzetem, de a lányok annyira elviszik az egész válogatott teljesítményét, hogy az minden mást felülír" – nyilatkozta a sajtó képviselőinek Storcz Botond, hozzátéve, hogy a férfiaknál a Tótka Sándor, Molnár Péter K-2 200 méteres egység három századdal, a Vasbányai Henrik, Mike Róbert 1000 méteres kenus duó pedig két tizeddel maradt le a bronzéremről. „Összességében elégedett vagyok, persze van egy kis hiányérzetem, de a lányok annyira elviszik az egész válogatott teljesítményét, hogy az minden mást felülír" – nyilatkozta a sajtó képviselőinek Storcz Botond, hozzátéve, hogy a férfiaknál a Tótka Sándor, Molnár Péter K-2 200 méteres egység három századdal, a Vasbányai Henrik, Mike Róbert 1000 méteres kenus duó pedig két tizeddel maradt le a bronzéremről.

„Persze, jó lett volna, ha szerzünk még érmeket, de legyen inkább csak három aranyérmünk, mint mondjuk négy ezüstünk és egy aranyunk" – fogalmazott a szakember.

A brazíliai metropoliszban Kozák Danuta K-1 500 méteren, párosban Szabó Gabriellával, valamint a Csipes Tamarával és Fazekas-Zur Krisztinával kiegészült négyes tagjaként is aranyérmet szerzett.

A nőkről szólva Storcz Botond hangsúlyozta, hogy tudatosságukban nemcsak a magyar, de a nemzetközi szint fölött járnak.

„Olyan magas szinten fel voltak készülve, hogy abból adódóan lettek ilyen magabiztosak, és hittek a győzelmükben" – mondta. Hozzátette: „abszolút benne van", hogy a dominanciájukat akár négy év múlva, Tokióban is érvényesítsék.

Kozák az első női kajakos az olimpiák történetében, aki triplázott. A férfiak közül az új-zélandi Ian Ferguson hajtotta végre ezt a bravúrt – azaz, hogy egyesben, párosban és négyesben is nyert – 1984-ben, Los Angelesben. Mellette az orosz Vlagyimir Parfenovicsnak jött össze a triplázás, ő 1980-ban hazai környezetben K-1 500, valamint K-2 500 és 1000 méteren győzött.

„Danuta immáron ötszörös olimpiai bajnokként nemcsak a mezőnyből, hanem az olimpiai családból, a legjobbak közül is kimagaslik. Én elsősorban a professzionalizmusát emelném ki. Természetesen nagyon tehetséges kajakosról van szó, aki nagyon jó technikával fogja meg a vizet és futtatja a hajót, ez pedig párosul egy elképesztő tudatossággal" – mondta Storcz Botond, aki nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az UTE 29 éves versenyzője akár még a legendás, nyolcszoros olimpiai bajnok német Birgit Fischert is befogja.

A szakember megjegyezte, az elmúlt időszakban számos negatív esemény is érintette a sportágat, s mindezek ellenére szép eredményekkel térhetnek haza Rióból.

„Elég komoly mélypontok voltak. Engem személy szerint talán az bántott a legjobban, hogy nem azokról a lányokról szóltak a hírek, akik év közben is ugyanúgy szállították az érmeket" – mondta.

Storcz Botond a következő időszak legfontosabb feladatai között a férfiakkal való munkát jelölte meg: „Meg kell nézni mind a kajakos, mind a kenus szakágban, hogy azt a két tizedet, vagy éppen három századot hogyan tudjuk majd úgy alakítani, hogy legközelebb mi legyünk elöl."

A válogatott vezetőedzője elmondta, a riói játékok legnagyobb tanulsága szerinte az, hogy egy olimpia továbbra is teljesen más verseny, mint a többi, de szerencsére a magyarokat ez nem zavarta meg.

„Az ellenfeleink tudtak hibázni, mi viszont szerencsére nem követtünk el olyat, amit menet közben ne tudtunk volna kijavítani, vagy végzetesnek bizonyult volna. A riválisaink között ugyanakkor volt egy-két olyan kiesés, amely minket is meglepett" – fogalmazott ezzel kapcsolatban.

Már Tokióra előretekintve Storcz Botond azt mondta: a magyar kajak-kenu sport Rio után 25 olimpiai aranyéremmel rendelkezik, s ezt a számot növelni szeretnék.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik