Rio 2016: kikapott Márton Anna, nem jutott nyolc közé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.08. 17:13
null
Egy győzelem, egy vereség – ez Márton Anna riói mérlege (Fotó: AFP)
Márton Anna 8:5-re még vezetett, de végül 15:12-re kikapott a francia Manon Brunet-től hétfő délután, így nem jutott be a legjobb nyolc közé női kardvívásban a riói olimpián.

 

Márton Anna számára ugyanúgy kezdődött a mérkőzés, ahogyan az előző: az első két pontot az ellenfél szerezte. Honfitársunk ezúttal hamarabb kapta el a fonalat, 5:3-ra már ő vezetett, és az ő találata után, 8:5-ös vezetésénél következett a pihenő.

A francia rivális alighanem nagyon jó tanácsokat kapott, hiszen a következő öt találatot ő vitte be, és ezzel igencsak elbizonytalanította a magyar versenyzőt. Márton akkor sikeresen fejezett be egy támadást, egy lépésre volt az egyenlítéstől, csakhogy Brunet nem ingott meg.

Az övé volt a következő három jó támadás, és innen már nem volt visszaút: Márton életében először kikapott a nála is fiatalabb, mindössze húszesztendős francia vívótól – és nem jutott be a legjobb nyolc közé.

„A legnagyobb baj az volt, hogy nem voltak akcióim. Az erőmben bíztam, de ez nem elég ehhez a sportághoz. Nagyon csalódott vagyok, ennél sokkal többet akartam elérni" – idézi az MTI a tavaly vb-bronzérmes, idén Eb-második Mártont, aki a világranglista negyedik helyezettjeként érkezett elsõ olimpiájára.

Mártonnak az első mérkőzésén is voltak megingásai: bár 14:7-re vezetett már a venezuelai Alejandra Benítez ellen, a rutinos rivális – aki akkor már túl volt egy mérkőzésen – zsinórban hét találattal kiegyenlített. Akkor még sikerült újítania a magyar lánynak, 15:14-re ő győzött.

„Tizennégynél már megint jött az, hogy megvan ez, már a következő asszóra gondoltam. Nem tudom olyan könnyen befejezni ilyenkor az asszóimat, a koncentráció nehezen megy, ami pedig a vívásban elengedhetetlen dolog – mondta akkor a magyar versenyző az MTI-nek. – Ha jön fel az ellenfél, és elkezdek gondolkodni, nekem akkor szokott teljesen elmenni az asszóm. De most nem fordult meg a fejemben, hogy kikaphatok, és sikerült egy viszonylag tűrhető akciót kihozni a végén.”

RIO 2016 – VÍVÁS
NŐI KARD, EGYÉNI
2. forduló

Márton Anna–Alejandra Benítez (Venezuela) 15:14
Nyolcaddöntő
Márton Anna–Manon Brunet (Franciaország) 12:15

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik