Rio 2016: kikapott a selejtezőben Sastin Marianna

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.18. 15:15
Sastin Marianna vereséget szenvedett első mérkőzésén a női birkózók 63 kilogrammosai között. Az orosz Inna Trazsukova 3:0-ra győzött.

A 2013-ban 59 kilogrammban világbajnok, 2011-ben 63-ban vb-második magyar versenyző az orosz Inna Trazsukova ellen lépett szőnyegre, és 3:0-ás vereséget szenvedett. Sastin akkor mehet a vigaszágra, ha legyőzője fináléba jut.

„Az döntött, hogy az orosz birkózó hosszú évek óta 63 kilogrammban versenyez, Marianna meg nyolc hónapja készül ebben a kategóriában" - kezdte értékelését Wöller Ákos, Sastin férje és edzője az MTI-nek.

„Amikor Marianna érmet nyert 63-ban, akkor két évig arra készült, mert csak az volt olimpiai súly. Az ereje megvan, az világszínvonalú, még 75 kilóban is jó lenne, de ahhoz kell a rutin, hogy ezt az erőt birkózásban is tudja használni ebben a súlyban."


Wöller Ákos hozzátette, hogy Sastinnak nem csütörtökön, hanem szerdán 58 kilogrammban kellett volna versenyeznie, ott érmes lehetett volna. Ezzel arra utalt, hogy a tavaly novemberi válogató után Barka Emese indulhatott 58 kilogrammban az olimpiai kvalifikációs versenyeken, míg felesége 63 kilóban.

„Ez az orosz nem viszi be a vigaszágra, legalábbis én lepődnék meg rajta a legjobban" - mondta keserűen a tréner, aki egyelőre nem tudta megmondani, hogy 33 éves felesége folytatja-e pályafutását.
„Az elmúlt időszakban többször arról beszélt, hogy érez magában még néhány jó évet, de nem tudom, mi lesz. Ő fog dönteni, ám az biztos, ha folytatja, akkor némileg át kell alakítani a felkészülését."

 

BIRKÓZÁS
női 63 kg, selejtező
Sastin Marianna–Inna Trazsukova (Oroszország) 0:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik