Rio 2016: így reagált Bolt a 400-as világcsúcsra – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.15. 09:50
Magyar idő szerint hétfő hajnalban a riói olimpián a dél-afrikai Wayde van Niekerk 43.03-ra javította Michael Johnson 1999-ben felállított 43.18 másodperces rekordját. Ettől még Usain Bolt álla is leesett.

„Megmondtam, hogy megcsinálja! Nagyon gyors, sohasem lassít! Egyáltalán nem lepett meg a világcsúcsa” – mondta Bolt. Az alábbi videón azért látszik rajta némi meglepettség. Bolt. Az alábbi videón azért látszik rajta némi meglepettség.


Úgy fél órával később, Bolt a saját 100 méteres olimpiai sikere után az egyik interjúját megszakítva odament Van Niekerkhez, megölelte, és nevetve beszéltek egymással a pályán. A dél-afrikai zászlóvivő elmondta, mitől olyan közvetlen a kapcsolatuk.

„Az olimpia előtt vagy két hétig vele edzettem Jamaicában, hatalmas inspiráció számomra – árulta el a 24 éves Van Niekerk. – Már ott azt mondta, hogy megdöntöm a négyszáz világcsúcsát, ezért jött oda hozzám a döntő után, hogy emlékeztessen, ő megmondta előre. Az ilyen emberek éltetnek, nekik köszönhetem, hogy mindennap a lehető legjobb Wayde álljon rajthoz. A kedvenc számom a kétszáz méteres sprint, egy napon, ha nagy leszek, szeretnék Usain Bolt ellen versenyezni.”

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik