Rio 2016: Hámori kiesett az ökölvívó olimpiai selejtezőn

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.17. 21:26
Hámori Ádám pontozásos vereséget szenvedett, így kiesett a 81 kilogrammosok versenyéből a Bakiban zajló ökölvívó olimpiai kvalifikációs tornán, amely az amatőrök számára az utolsó lehetőség a kvótaszerzésre.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a félnehézsúlyú bokszoló a 32 között a lengyel Arkadiusz Szwedowicztól kapott ki pénteken egyhangú pontozással, de az eredmény Kovács László szövetségi kapitány szerint nem tükrözi a meccs képét. A szakvezető úgy látta, hogy a második és a harmadik menetben is valamivel jobb volt ellenfelénél Hámori, ugyanakkor hangsúlyozta, kiütközött, hogy Hámori ütőereje és állóképessége még nem elég az ilyen meccsek megnyeréséhez.

A csütörtöki nyitó napon Varga Miklós (60 kg) győzelemmel kezdett, ezzel jutott a 32 közé. Szombaton Bacskai Balázs (69 kg) és Sávoly Gergő (91 kg) mutatkozik be, míg Varga Miklós második meccsét vívja.

A baki versenyen hét súlycsoportban indult magyar bokszoló, ezek közül hatban (52–81 kg) öt-öt kvótát osztanak ki, míg 91 kilogrammban egyetlen riói helyet lehet szerezni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik