Rio 2016: elképesztő magyarázatot adott a hazaküldött edző

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.13. 09:33
Magyarázata szerint éhsége miatt használta versenyzője akkreditációs kártyáját John Anzrah kenyai atlétaedző, akit csütörtökön azért küldtek haza a Rio de Janeiró-i olimpiáról, mert sportolónak adva ki magát állítólag vizeletmintát adott egy doppingellenőrzésen.

„Szerdán Ferguson Rotich ideadta a kártyáját, hogy a reggelinél használhassam. Ha lett volna akkreditációm, ez nem következik be. Nem loptam a kártyát, tehát nem akartam másnak kiadni magamat” – nyilatkozta hazatérése után Anzrah.

Az egykori futó hangsúlyozta: éhsége vezérelte, mert az akkreditációval nem rendelkező edzők nem léphetnek be az olimpiai faluba, ahol ingyenes az étkezés.

„Úgy éltünk Rióban, mint a koldusok. Magánházakban laktunk, magunknak főztünk, de a sportolók mindig segítettek nekünk ételhez jutni” – tette hozzá.

Az 52 éves Anzrah közölte, puszta véletlen, hogy a doppingellenőrök éppen akkor érkeztek, amikor reggelizett.

„Hárman odaléptek hozzám, a nemzetiségemet kérdezték, ellenőrizték a listájukat, és közölték, hogy Fergusonra szúrópróbaszerű mintavétel vár. Mondtam nekik, hogy én nem Rotich vagyok, de hallani sem akartak róla. Egy szobába vezettek, és vizeletmintát kértek, de megtagadtam, majd kértem a kollégámat, hogy figyelmeztessék Fergusont. Amikor odaért, az útlevelével bizonyította, hogy tényleg az ő kártyáját használom, ezután elengedtek” – mesélte.

Kip Keino, a Kenyai Olimpiai Bizottság elnöke csütörtökön azt mondta, hogy az edző vizeletmintát adott, és még alá is írta a szükséges dokumentumokat.

„Nem adtam mintát. Hívtam a kenyai vezetőket, hogy bizonyítsák az igazamat. A dokumentumokat pedig csak azért írtam alá, hogy időt nyerjek, amíg a versenyzőm odaér” – közölte.

Az edzőre hazájában valószínűleg büntetőeljárás, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság részéről pedig vizsgálat és szankció vár.

A NOB később megerősítette, hogy Anzrah-t végül nem tesztelték, Rotich viszont később adott mintát, ami negatív eredményt hozott, ezért pénteken rajthoz állhatott 800 méteres síkfutásban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik