Rio 2016: A folytatás miatt is fontos a győzelem – Storcz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.16. 18:05
Storcz Botond szerint a folytatás szempontjából is rendkívül fontos, hogy a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakpáros győzött kedden 500 méteren a riói olimpián.

A felnőttválogatott vezetőedzője az MTI-nek úgy nyilatkozott, ha nincs Kozák Danuta betegsége, nagyobb előnnyel nyert volna a kettős.

„De teljesen mindegy, mennyivel nyertek…” – tette hozzá.

„Nekem az volt a benyomásom, hogy egy ilyen múló rosszullét leginkább a magabiztosságot tudja elvenni, ők joggal bíztak abban, hogy az elvégzett munka elég arra, hogy olimpiai bajnokok legyenek. De egy ilyen, előre nem számolt malőr kicsit az ember kedvét el tudja csúfítani. Az egészséges önbizalmat képes egy kicsit megtépázni. De Danuta tegnap dél óta egészséges” – mondta Storcz
Botond.

Úgy vélte, a betegség ellenére abszolút a magyar kettős volt a favorit. „Tavaly nagyon magabiztosan, egy hajóval nyerték a világbajnokságot, az Európa-bajnokságot is magabiztosan nyerték, s Dana rosszullétének ellenére is több mint egy másodperc időkülönbséggel nyerték az előfutamot is” – fogalmazott.

Storcz Botond szerint az, hogy C-1 1000 méteren, női K-1 200-on és férfi K-1 1000 méteren nem sikerült a döntőbe jutás, az eredményességet nem befolyásolja.

„Az érmet nem feltétlenül ezekben a számokban vártuk, az a szerencse, hogy amiben vártuk, mégpedig az aranyérmet, az sikerült” – jelentette ki.

Hangsúlyozta: a folytatás szempontjából is fontos, hogy a páros győzelemmel tudott kezdeni.

„Danutának még két, Gabinak egy versenyszáma van, mindkettőben címvédőként indulnak, nagyon nagy lelki pluszt jelent, hogy nyertek. Többet, mintha ugyanennyivel másodikak lettek volna…” – mondta Storcz Botond.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik