Paralimpia 2016: Thomas Bach az egész játékokat kihagyja

Vágólapra másolva!
2016.09.07. 21:02
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke nem vesz részt a XV. paralimpián, amelynek megnyitója magyar idő szerint 23.15 órakor kezdődik Rio de Janeiróban.

Ezt a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) média és kommunikációs igazgatója, Craig Spence jelentette be.

Az már korábban kiderült, hogy Bach nem tud megjelenni a megnyitón, mivel részt vesz a 97 éves korában elhunyt Walter Scheel volt német szövetségi elnök temetésén. Eredetileg a megnyitón és az első napon tartózkodott volna Rióban, így azonban az egész játékokat ki kell hagynia.

„Teljesen megértjük, hogy nem tudja átütemezni a már korábban leszervezett programját, és így később sem tud csatlakozni hozzánk" – mondta Craig Spence.

A paralimpia jövő vasárnapig tart.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik