Paralimpia 2016: 4 sportágban mutatkoznak be a magyarok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.07. 17:24
Négy sportágban mutatkoznak be a magyarok a riói paralimpia első, csütörtöki versenynapján.

A hatfős asztalitenisz-válogatott tagjai közül mindenki asztalhoz áll a nyitó napon: Csonka András, Zborai Gyula és Arlóy Zsófia az S8-as, Berecki Dezső az S9-es, a kerekesszékes Major Endre az S1-es kategóriában, míg Pálos Péter az S11-es kategória címvédőjeként kezdi meg a csoportmérkőzéseket. Csonka és Arlóy két-két meccset is játszik csütörtökön. A csoportokból az első két-két helyezett jut majd tovább.

Az uszodában Illés Fanni (S6) és Kézdi Réka (S5) lesz az első a magyarok közül: előbbi 100 méter háton, utóbbi 200 méter gyorson úszik az előfutamban, majd siker esetén este a döntőben.

A 47 éves székelyudvarhelyi születésű látássérült kerékpáros, Butu Arnold Csaba, aki Pekingben még román színekben indult, az egyetlen kerekes a magyar csapatban. Első száma – pilótájával, Garamszegi Lászlóval – a 4000 méteres üldözéses verseny lesz az Olimpiai Velodrómban. A selejtezőt magyar idő szerint délután rendezik, a fináléra késő este kerül sor.

Az erőemelőknél nincsenek előcsatározások, a sportolók egyből a döntőben bizonyíthatnak: a magyarok közül elsőként a 49 kilós kategóriában érdekelt Tunkel Nándor szerepel. A törpenövésű zalaigricei sportoló célja, hogy megjavítsa 157 kilós egyéni legjobbját.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik