Paralimpia: Krajnyák és Osváth elődöntős!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.14. 19:01
Krajnyák Zsuzsanna és Osváth Richárd bejutott a legjobb négy közé a kerekes székes vívók tőr egyéni versenyében a riói paralimpia szerdai versenynapján.

A nők A sérültségi kategóriájában Krajnyák – aki három győzelmet aratott a csoportjában, kétszer pedig kikapott – a hongkongi Ng Justine Charissa ellen vívott a negyeddöntőben, s végig vezetve 15:12-re nyert. A másik magyar, Hajmási Éva szoros asszót vívott az ugyancsak hongkongi Jü Csuj-jivel, de végül 15:11-re kikapott, így elmaradt a magyar elődöntő. Hajmási nyolcadikként zárt. A legjobb négy között tehát Jü Csuj-ji vár majd a kedden párbajtőrben negyedik Krajnyákra.

A hétfőn kardban ezüstérmes Osváth (A) Krajnyákhoz hasonlóan 3/2-es mérleggel zárta a csoportszakaszt, s a negyeddöntőben a lengyel Michal Nalewajekkel csapott össze. A mérkőzés során végig a magyar vívó akarata érvényesült, 15:8-as magabiztos siker lett a vége, s így Osváth, aki ebben a fegyvernemben négy éve, Londonban bronzérmes volt, a döntőért szállhat harcba. Riválisa a kínai Szun Kang lesz.

Dani Gyöngyi (B) a csoportkörben nem nyújtott meggyőző teljesítményt – kétszer nyert és háromszor kikapott –, s a negyeddöntőben sem sikerült feljavulnia: sima, 15:3-as vereséget szenvedett a kínai Csou Csing-csingtől és a hatodik helyen zárt.

Az asztaliteniszezők csapatversenyében az egyesben ezüstérmes Csonka András Zborai Gyulával (6-8-as kategória) versenyez. A duó első meccsén 2:0-ra nyert a franciák ellen – a páros és az egyes meccs is 3-2-es magyar sikert hozott –, s ezzel bejutott a negyeddöntőbe, ahol este a kínaiakkal játszik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik