Rali: pénteken Egerben kezdődik az országos bajnokság

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.23. 14:05
Címkék
A nagy érdeklődéssel várt rali országos bajnokság pénteken a rajtceremóniával kezdődik Egerben.

Az ob ebben az esztendőben a tavalyihoz hasonlóan hétfutamos lesz, a befejező viadalt, a Mecsek-ralit október 15–17. között rendezik majd – hangzott el a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) idénynyitó, keddi sajtótájékoztatóján.

Az Eger-rali, amelyre a rendezők százezer rajongót várnak, pénteken 19 órakor a Dobó téren az ünnepélyes rajtceremóniával kezdődik, a gyorsasági szakaszokat pedig szombaton és vasárnap tartják.

Ferjáncz Attila, az MNASZ elnöke elmondta, hogy a szövetség együttműködési megállapodást kötött az SRTeam Bt-vel, a Sparco és a Schroth termékek magyarországi forgalmazójával, és ennek keretében versenyzőinknek kiemelt kedvezménnyel van lehetőségük a biztonságos versenyzéshez nélkülözhetetlen felszerelések beszerzésére.

A sajtótájékoztatón elhangozott, hogy 2011-től a raliban kötelezővé teszik az úgynevezett HANS (Head and Neck Support system – Fej- és nyakvédő rendszer) használatát. A Formula–1-ben és más szakágakban ez már régóta használatban van; a szerepe rendkívül leegyszerűsítve: megóvni a versenyző fejét és nyakát a hirtelen lassulások (balesetek, ütközések) miatt fellépő rendkívül nagy elmozdulásokból adódó sérülésektől.

A rali ob egyik változása, hogy az idén már nem versenghetnek az abszolút bajnoki címért a WRC-k (World Rally Car).

 RALI OB
A tavalyi bajnokság dobogósai
1. Herczig Norbert
2. Turán Frigyes
3. ifj. Érdi Tibor
 
A rali ob 2010-es menetrendje
március 26–28.: Eger-rali  
április 23–25.: Miskolc-rali
május 21–23.: Salgó-rali
június 18–19.: Szombathely-rali
július 15–18.: Veszprém-rali
augusztus 19–21.: Borsod-rali
október 15–17.: Mecsek-rali
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik