Videó: túlzott gólöröm, piros lap és a gólt is elvették – őrület Torinóban

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.09.12. 08:28
null
Matteo Marcenaro játékvezető főszereplővé vált a Juventus–Salernitana meccsen (Fotó: AFP)
Egészen hihetetlen körülmények között fejeződött be vasárnap a 2–2-es döntetlennel záruló Juventus–Salernitana mérkőzés a Serie A 6. fordulójában.

A Juventus a 93. percben egy kihagyott büntető után a kipattanóból egyenlített a Salernitana ellen, majd ezt követően egy szöglet utáni fejesből a 95. percben Arkadiusz Milik is betalált. A lengyel csatár örömében levette a mezét, amiért második sárga lappal kiállították, a gólját pedig érvénytelenítették. Ezt követően elszabadultak az indulatok: a Juvéból Juan Cuadradónak és Massimiliano Allegri vezetőedzőnek, a vendégektől Federico Faziónak mutatta fel a piros lapot Matteo Marcenaro játékvezető.

A torinóiak gólját les miatt nem adták meg, viszont a VAR rossz helyre húzta be a vonalat. Íme!


KIHAGYOTT TIZENEGYES, GÓL, LESGÓL ÉS PIROS LAPOK – HIHETETLEN VÉGJÁTÉK A JUVE–SALERNITANA MECCSEN

OLASZ SERIE A
6. FORDULÓ

Juventus–Salernitana 2–2 (Bremer 51., Bonucci 90+3., ill. Candreva 18., Piatek 45+4. – 11-esből)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik