Szuperliga: Nem folytatódhat a projekt! – Andrea Agnelli

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.21. 11:15
null
Andrea Agnelli szerint az európai Szuperliga létrehozói nem visszakoznak (Fotó: AFP)
Andrea Agnelli, a Juventus labdarúgócsapatának elnöke a La Repubblica olasz napilapnak adott keddi interjújában megerősítette, hogy az európai Szuperliga létrehozói nem visszakoznak, ám szerdán, a Reutersnek már úgy nyilatkozott, az angol klubok kiszállása után nem folytatódhat a projekt.

 

„Vérszerződést kötöttünk, és nyomulunk tovább. Ennek a projektnek továbbra is megvan minden esélye arra, hogy százszázalékosan sikeres legyen – közölte az ESL alelnöke a Szuperliga vezetőségének keddi ülése előtt. – Nem akarunk ártani a nemzeti bajnokságoknak, és a klubok teljesen önszántukból csatlakoztak.”

Agnelli kifejtette, súlyos következményei lehetnek annak az UEFA-reakciónak, mely szerint az érintett egyesületeket kitiltják a hazai és nemzetközi sorozatokból.

„Ez komoly túlkapás lenne. Ez a fenyegetés törvényellenes, és nemcsak az UEFA monopóliumát jelezné, hanem már diktatúrára utalna” – tette hozzá.

Agnellit arról is kérdezték, hogy ha a Szuperligába meghívott Juventus, Inter és Milan hármas garantáltan évi 350 millió eurót kapna, akkor ez nem jelentene-e akkor versenyelőnyt, hogy utána kizárólag közülük kerülne ki az olasz bajnok. A sportvezető erre úgy válaszolt, hogy szerinte „ez már 80 éve amúgy is így van” – nem meglepő módon, a legtöbb klubelnöknek ez a félmondat sem nyerte el a tetszését…

Mint arról beszámoltunk, Agnelli nyilatkozata után az angol klubok kedd éjszaka eldöntötték és be is jelentették, hogy kivétel nélkül kilépnek a hétfőn életre hívott európai Szuperligából. Ezt követően a Szuperliga közleményt adott ki, amelyben többek között az áll, hogy az alapítók átgondolják a tervüket és a következő lépéseket.

FRISSÍTÉS: Agnelli a Reutersnek adott, szerdai nyilatkozatában már arról beszélt, hogy a hat angol klub kiszállása után nem tudják folytatni a Szuperliga tervezését. „Őszintén szólva, így nyilvánvalóan nem folytatódhat a projekt”mondta a sportvezető.

Simon Evans, a Reuters újságírójának Twitter-bejegyzése szerint az olasz klubvezető „ továbbra is meg van győződve a Szuperliga »szépségéről«”, véleménye szerint az ESL „a világ legjobb sorozata” lehetett volna.

Keddről szerdára egy Agnellit ábrázoló, erős üzenettel bíró falfestményt készítettek ismeretlenek az Olasz Labdarúgó-szövetség római székháza mögött:


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik