Spórolás milánói módra: 260 millió euró új játékosokra!

Vágólapra másolva!
2019.08.09. 18:01
null
Antonio Conte, az Inter edzője azon tűnődik, eleget költöttek-e már (Fotó: AFP)
Újra itt a nyár, monszunos, viharveréses, szupercellás, nyaralás közben anyagi csődös, és a nemzetközi futballvilágban is végigsöpör menetrend szerint a pénzeső. Ez elől valahogy senki sem akar elrejtőzni, sőt… És hol van még a lubickolás vége? Immár tizenegy éve fut szokásos transzfer-összefoglalónk, a heti első rész a hagyományok szerint a Premier League-é, a zárás miatt a második is az, a harmadik a Serie A-é.

Az INTERNAZIONALE együttese végrehajtotta a legfontosabb nyári tervét: egy védő (Diego Godín), két szélső (Valentino Lazaro, Matteo Politano), két középső középpályás (Stefano Sensi, Nicolo Barella) és egy fiatal középcsatár (Eddie Salcedo) után megérkezett Mauri Icardi utódja, Romelu Lukaku, akit 65 millió euróért, tízmilliós bónuszért és ötszázalékos továbbpasszolási jutalékért engedett el a Manchester United. Lukakut hajnalban is ötszáz drukker fogadta a milánói repülőtéren, a belga a modern szokásoknak megfelelően munkamegtagadással zsarolta ki elengedését.

A román George Puscasért jó pénzt, nyolcmillió eurót fizetett a Reading (kétmilliós a bónusz, évi egymilliós a fizetés), a tavaly 38 millió euróért, de minek megszerzett Radja Nainggolant ingyen elengedték egy évre kölcsönbe a Cagliarihoz, hogy ne kelljen állni fölöslegesen az évi 4.5 millió eurós nettó bérét, kétszer ennyit keres majd Lukaku, nettóban, egyes lapok szerint a jutalmakkal együtt, mások szerint a bónuszok nélkül. Per pillanat az Inter 16 játékost kölcsönöz (kapott és adott) 88 millió euró értékben, ennél csak a Chelsea (8 játékos, 91 millió) és a Real Madrid (10, 122) hisz jobban az ilyen üzletekben; a játékosok számát tekintve örökrekorder a dél-koreai katonacsapat, a Szangdzsu Szangmu, ahová mindig kölcsönbe kerülnek a hazájukat boldogan szolgáló vitézek, most éppen 43-an.

 

Hogy mi vár még az Interre a nyáron? Icardi eladása biztosan, Lukaku éktársa inkább hol Lautaro Martínez, hol Edin Dzeko lehet, akiért a Sky Sport Italia szerint megadják a milánóiak a Roma által kért húszmillió eurót, a támadó ügynöke, Silvano Martina (az Inter volt kapusa!) már többször tárgyalt volt klubja vezetőivel, miközben újra célpont Ante Rebic, aki nemcsak középcsatár, szélső is. Felvetődött még az is, hogy a 28 millió eurós „bombavétel”, Gabriel Barbosa visszatér máris kölcsönből a Flamengótól, amelyben egyébként igencsak magára talált, elkezdte szórni a gólokat, és hasonlóan gazdaságos lenne szerződést kötni Daniel Sturridge-dzsel vagy a Santos tinicsatárával, Yuri Albertóval.

Joao Mário után Ivan Perisic is egyre közelebb áll a Monacóhoz, és érdekes módon onnan célpont a tinirekorder Pietro Pellegri. A horvát legeslegújabb kérője egyébként a Bayern München, Samuele Longót egyelőre nem viszi el kölcsönbe a Deportivo La Coruna térdsérülés miatt, Federico Dimarco és Matteo Politano több olasz klub kívánságlistáján hegyel, a SPAL edzője, Leonardo Semplici szerint a friss ANK-győztes bal oldali mindenes, Mohamed Faresz vagy az Interhez, vagy az Atalantához igazol ebben a hónapban, de hírbe hozták a milánóiakat a Frankfurt szerb szélsőjével, Filip Koszticcsal is.

Térjünk ki kicsit még Perisicre, aki Leroy Sané, Kingsley Coman és Serge Gnabry sérülései miatt nagy lehetőséget kaphat a Münchenbe igazolásra, ráadásul jól ismeri a német nyelvet és a Bundesligát is! Egy olasz forrás 3-5 milliós kölcsönről és 20 milliós vételi opcióról tud.

Az Inter hosszabbít a szélső védő Danilo D'Ambrosióval, olasz lapok szerint azonban a Fiorentina olasz válogatott balbekkjéért, Cristiano Biraghiért az Inter odaadná végleg Borja Valerót vagy kölcsönbe Politanót.

Ha már kölcsön: Nainggolan utódja a Barcelonától kölcsönkért Arturo Vidal vagy a Marseille által nyíltan és szorgalmasan árult Kevin Strootman lehet. A legszorgalmasabb pletyka egyébként az Icardi, Paulo Dybala csere, a leginkább valószínűtlenebb Edinson Cavani megvétele, a legmeglepőbb Oscar elcsábítása Kínából.

Ahhoz képest, hogy májusban még az UEFA pénzügyi vizsgálatától reszketett az Inter, sűrű a nyara.

 

MILAN

A másik milánói gárda borzasztóan komolyan veszi az UEFAir Playt, érkezett 30 millió euróért egy új középcsatár, a brazil Rafael Leao a Lille-től, ötmilliós bónusz és a következő vételár ötödének francia kézbe adása mellett, most kellett 24 millió eurót fizetni a középső középpályás Franck Kessiéért, kollégája, Rade Krunic harmadennyiért, az új edző másik kedvence, a szűrő Iszmaël Bennaszer 16, a balbekk Theo Hernández 20 millióért került a klubhoz, és a minap 11 millióért, jelentősen túlárazva csatlakozott hozzájuk a 23 esztendős brazil védő, Léo Duarte, évi 1.2 milliós nettó bérért.

A kiadási oldalon 109 millió euró és ki tudja, mekkora aláírási és ügynöki költség áll, a bevételin meg csak 33.5 millió, ebből is ötmillióért számolták be a Lille-nek a 18 éves hátvédet, a Transfermarkt szerint 175 ezer eurót érő Tiago Djalót, ellenben sikerült 28 millió euróért elpocsékolni a saját nevelésűnek Patrick Cutrone, Manuel Locatelli kettőst. Mondjuk, ezt még annak ellenére is, ha előbbiért négy, utóbbiért kétmillió euró a bónuszlehetőség.

Gustavo Gómez, Stefan Simic, Cristián Zapata, Riccardo Montolivo, Andrea Bertolacci, José Mauri és Ignazio Abate leszerelt, de közülük az első a legértékesebb a maga 3.5 millió eurójával – ellenben a Milan még a nyáron nagyon komoly pénzt vár André Silváért a Monacótól vagy a Marseille-től, a 35 millióért vihető Susóért a Romától, a Monacótól, a Sevillától vagy a Lyontól. A PSG már eddig is kaparászott Gianluigi Donnarumma (hatvanötmillió euró, vagy húszmillió euró és Alphonse Aréola játékjoga) körül, de már a karmester Lucas Paquetát is vinné, Andrea Conti a Parma, a hatmillióért vihető Lucas Biglia a Genoa kiszemeltje, Fabio Borini a Bordeaux-é, Hakan Calhanogluért húszmilliót kértek az RB Leipzig, Galatasaray kettőstől.

Kessiét majdnem elvitte a Wolverhampton, André Silvával egyetemben (a középpályás nem bólintott rá a 28 milliós transzferre és 4.5 milliós fizetése jelentős csökkentésére), ezért megállt Ángel Correa ügye, az Arsenaltól pedig mégsem érkezik Krystian Bielik, akiért meglepően sokat, 8.2 millió eurót fizetett a másodosztályú Derby County. Nem egyszerű az igazolgatás, a klub egykori támadója, Mario Balotelli a Flamengótól 2 évre és 4 hónapra nettó 15 millió eurót kér...

 


Hogy, hogy nem, itt is felbukkant Pellegri (a Monaco tett egy ajánlatot André Silváért, ennek lett volna része a tinizseni, de a portugál, bár később ezt tagadták, állítólag megbukott az orvosi vizsgálatokon), klubtársa, Keita Baldé és Oscar, illetve a régi sláger Luka Modric, akinek a Sport Mediaset szerint három évre nettó 7.5 milliós fizetést ajánlottak, de ebben az ügyben a Milan vezetői nem túl optimisták. Innentől kezdve csupa-csupa nagyon olcsó kiszemeltről tudunk beszámolni: a szélső hátvéd Jacopo Saláról (Sampdoria, érte kölcsönbe odaadnák Andrea Contit) és Peter Ankersenről (Köbenhavn), a középső védő Kristoffer Ajerről (Celtic) és a támadó Alfredo Morelosról (Rangers). A szélső mindenes Diego Laxaltról egyértelműen lemaradt a Newcastle United, West Ham páros, talán a Zenit legnagyobb örömére. Érdekességként említjük meg, hogy Biglia évi 3.5 millió eurót keres, éppen annyit, mint a Roma által a Suso-ügy kapcsán önként felajánlott Javier Pastore – a Corriere dello Sport értesülése éppen a PSG–Paqueta szál kapcsán nyer új értelmet.

Correa már rábólintott a Milan ajánlatára, ha ő nem jön, akkor nem lesz pénz a helyére kiszemelt Rodrigo De Paulra sem, akit örömest elenged ugyan az Udinese, de csakis negyvenmillióért.

(Transfermarkt)
(Transfermarkt)

 

ATALANTA

Méltatlanul kevés szó esik a sajtóban a Bajnokok Ligájára készülő klubról, ne essünk mi is ebbe a hibába! Annál is inkább, mert nyárról nyárra le kell borulnunk a bergamóiak nagysága előtt, akik, igaz, hogy ötven játékost is igazolva és elengedve olykor, de remekül hasítják a Mercato habjait. Átnézve tevékenységüket, nagyon kukacoskodni kell, ha egy-két bukást fel akarunk említeni, Luca Valzaniát négy éve hatmillió euróért vették meg, de még mindig nem futott be, bár a keret tagja még ma is – és ennyi... A keret tíz legértékesebb tagja közül Duván Zapata 40 millió eurót ér most, 14 millióért vették kölcsön két évre, még 12 milliós a vételi opció, Marten de Roon 24-et ér, 13.5-ért jött, a többieknél ez az arány: Remo Freuler 20:1.5, Timothy Castagne 18:6, Josip Ilicic 17:5.5, Alejandro Gómez 16:3, Hans Hateboer 15:0.34, Rafael Tolói 11:3.5, Ruszlan Malinovszkij 12.5:13.7 és Luis Muriel 13:15.

Utóbbi két játékos a két kakukktojás, de csak azért, mert a nyáron érkezett: a támadó Muriel remekelt a Serie A-ban, de a Sevilla ráfázott 24.5 milliós megvételére, a 26 éves ukrán középső középpályás az előző idényben 32 kanadai pontot termelt a Genkben, egyenlő megoszlásban. Érkezett még az U21-es válogatott középső és jobb oldali védő, Marco Varnier a Cittadellától, ötmillióért, valamint a Romát és a Laziót is megjáró támadó, Aimone Cali, de őt kölcsönadták azonnal.

 

A kölcsönből visszatért holmi ötvenegy (igen, ötvenegy, a mi táblázatunkba csak a legalább 300 ezer eurós labdarúgók férnek be) játékos közül maradhatott a kapus, Marco Sportiello, de vinné a Torino, a többiek vagy nagyon haloványak még az Atalanta szintjéhez, vagy kisebb csapatok elkapkodták őket. A tehetséges hátvédet, Federico Mattiellót elvitte a Cagliari taljános 0.6+3 milliós konstrukcióban; a már kétszeres felnőttválogatott középhátvédet, Gianluca Mancinit 2+13+8+10-es felállásban (kölcsön+opció+bónusz+továbbadási százalék) szerezte meg a Roma; az egyszeres válogatott éket, Andrea Petagnát hárommillió euró után 12-ért vitte el a SPAL; és most esett be a Milantól és a Romától még összesen 55 millió euró a Franck Kessié, Bryan Cristante kettősért, a korábbi 13 milliós kölcsönzési díjon felül!

Csak az érdekesség kedvéért: Kessiét és a kis Mancinit 300 ezer euróért vette meg a klub, Crystantét ötmillióért, Petagnát egymillióért...

A BL-kalandokhoz kell a rutin, ezt prezentálja a veterán bekk, a most éppen csapat nélküli, 34 esztendős Martin Skrtel, hasonlóan jó ötlet lenne a már 32-32 éves Hatem Ben Arfa és Martín Cáceres vagy a krisztusi korban lévő, Kínában évi tízmillió eurót kereső Fredy Guarín szerződtetése. A szélső Simone Verdiért 30 milliót kér a Napoli, Matteo Politanóért is legalább ennyit az Inter, hatodennyi lenne a sevillai védő, Sergi Gómez, olcsóbb szélsőmegoldás a Mexikóban légióskodó kolumbiai Roger Martínez és a benficás Franco Cervi.

Remek üzlet lesz Rafinha megvétele is, ha a karmester nem lesz olyan sérülékeny, mint a Barcelonában, a vételár 15 millió, és biztosan elkér ennyit a Sassuolo a válogatott kerettag középső védőért, Gian Marco Ferrariért, Fareszről meg szóltunk fentebb.

Az Atalanta a San Siróban fogadja majd vendégeit a BL-ben, a jelek szerint nem is esélytelenül...



OLASZORSZÁG, SERIE A
ÁTIGAZOLÁSOK, 2019 NYARA

ATALANTA
Érkezett:Luis Muriel (Sevilla, 15 000 000 euró), Marco Varnier (Cittadella, kölcsön után végleg, 5 000 000), Ruszlan Malinovszkij (Genk, 13 700 000), Martin Skrtel (Fenerbahce, i.)
Kölcsönből vissza:Borisz Radunovics (Cremonese), Gaetano Monachello (Pescara), Marco Sportiello (Frosinone), Marco D'Alessandro (Udinese), Federico Mattiello (Bologna), Nicolas Haas (Palermo), Luca Valzania (Frosinone), Emanuele Suagher (Carpi ), Filippo Melegoni (Pescar), Alberto Dossena (Pistoiese), Marco Carraro (Perugia), Christian Capone (Pescara), Marco Tumminello (Lecce), Fabio Eguelfi (Livorno), Andreas Cornelius (Bordeaux), Davide Agazzi (Livorno), Luca Vido (Perugia)
Távozott:Franck Kessié (Milan, kölcsön után végleg, 24 000 000), Bryan Cristante (Roma, 21 000 000), Andrea Petagna (SPAL, kv., 12 000 000), Alberto Almici (Hellas Verona, kv., 500 000), Emanuele Suagher (Ternana, ingyen), Nicolo Fazzi (Padova)
Kölcsönbe: Etrit Berisha (SPAL),Federico Mattiello (Cagliari, 600 000), Christian Capone (Perugia), Anton Kresic (Padova), Marco D'Alessandro (SPAL), Boris Radunovics (Hellas Verona), Andreas Cornelius (Parma), Gianluca Mancini (Roma, 2 000 000), Marco Tumminello (Pescara), Gaetano Monachello (Pordenone), Luca Vido (Crotone), Alberto Dossena (Alessandria), Fabio Eguelfi (Frosinone), Nicolas Haas (Frosinone)
Kölcsönből vissza:Mario Pasalic (Chelsea)

BOLOGNA
Érkezett:Riccardo Orsolini (Juventus, kölcsön után végleg, 15 000 000), Roberto Soriano (Villarreal, kv., 7 500 000), Nicola Sansone (Villarreal, 7 500 000), Mattia Bani (Chievo, 2 500 000), Danilo (Udinese, kv.),Stefano Denswil (FC Bruges, 6 000 000), Jerdy Schouten (Excelsior, 3 000 000),Tomijaszu Takehiro (St. Truiden, 9 000 000), Lassi Lappalainen (HJK, 500 000), Andreas Skov Olsen (Nordsjaelland, 6 000 000)
Kölcsönből vissza:Luca Rizzo (Carpi), César Falletti (Palermo), Felipe Avenatti (Kortrijk), Kingsley Michael (Perugia)
Távozott:Alex Ferrari (Sampdoria, kv., 4 500 000), Sebastien De Maio (Udinese, kv., 1 000 000), Rodrigo Palacio (szerződése lejárt),Emil Krafth (Amiens, 2 000 000),Felipe Avenatti (Standard Liege, 3 500 000), Filip Helander (Rangers, 3 900 000), Erick Pulgar (Fiorentina, 10 000 000), Nagy Ádám (Bristol City, 2 500 000), Erick Pulgar (Fiorentina, 10 000 000)
Kölcsönbe:
Juan Manuel Valencia (Cesena), Fabrizio Brignani (Cesena), Luca Rizzo (Livorno), Godfred Donsah (Cercle Bruges)
Kölcsönből vissza:Lyanco (Torino), Simone Edera (Torino), Federico Mattiello (Atalanta)

BRESCIA
Érkezett:Bruno Martella (Crotone, 800 000), Ales Mateju (Brighton, kv., 3 000 000),Florian Ayé (Clermont Foot, 2 000 000), Jesse Joronen (Köbenhavn, 5 000 000), Jhon Chancellor (al-Ahli SC, 1 600 000), Jaromir Zmrhal (Slavia Praha, 3 750 000), Mario Balotelli (Marseille, i.)
Kölcsönbe: Giangiacomo Magnani (Brescia)
Távozott:Biagio Meccariello (Lecce, kv., 100 000), Alberto Boniotti (szerződése lejárt), Luca Miracoli (Como), Jacopo Dall'Oglio (Catania), Alessandro Martinelli (Palermo, i.)
Kölcsönből vissza:Luca Tremolada (Virtus Entella), Bruno Martella (Crotone), Simone Romagnoli (Empoli), Alejandro Rodríguez (Chievo)

CAGLIARI
Érkezett:Alberto Cerri (Juventus, kv., 9 000 000), Christian Oliva (Club Nacional, kv., 5 000 000), Fabrizio Cacciatore (Chievo, 800 000), Guglielmo Vicario (Venezia, 2 000 000), Nahitan Nández (Boca Juniors, 18 000 000)
Kölcsönbe:Federico Mattiello (Cagliari, 600 000), Marko Rog (Napoli, 2 000 000), Radja Nainggolan (Inter), Luca Pellegrini (Juventus)
Kölcsönből vissza:Fabrizio Caligara (Olbia), Marko Pajac (Empoli), Alessandro Capello (Padova), Han Kvang Szon (Perugia), Sebastian Walukiewicz (Pogon Szczecin), Niccolo Giannetti (Livorno), Santiago Colombatto (Hellas Verona), Damir Ceter (Olbia)
Távozott:Darijo Srna (visszavonult), Simone Padoin (szerződése lejárt), Alessandro Capello (Venezia)
Kölcsönbe: Damir Ceter (Chievo), Nicolo Barella (Inter, 12 000 000), Niccolo Giannetti (Salernitana), Fabrizio Caligara (Venezia), Guglielmo Vicario (Perugia), Diego Farias (Lecce, 1 500 000)
Kölcsönből vissza:Luca Pellegrini (Roma), Cyril Théréau (Fiorentina)

FIORENTINA
Érkezett:Aleksza Terzics (Czvena zvezda, 1 700 000),Pietro Terracciano (Empoli), Kevin-Prince Boateng (Sassuolo, 1 000 000), Erick Pulgar (Bologna, 10 000 000)
Kölcsönbe: Pol Lirola (Sassuolo, 1 000 000), Milan Badelj (Lazio, 700 000)
Kölcsönből vissza:Gaetano Castrovilli (Cremonese), Riccardo Sottil (Pescara), Luca Ranieri (Foggia), Andrés Schetino (Cosenza), Cyril Théréau (Cagliari), Lorenzo Venuti (Lecce), Sebastián Cristóforo (Getafe), Valentin Eysseric (Nantes), Jaime Báez (Cosenza), Gabriele Gori (Livorno), Riccardo Saponara (Sampdoria), Szymon Zurkowski (Górnik Zabrze), Jacob Rasmussen (Empoli), Petko Hrisztov (Ternana), Bartlomiej Dragowski (Empoli)
Távozott:Christian Nörgaard (Brentford, 3 500 000),Vincent Laurini (Parma, 5 000 000), Vitor Hugo (Palmeiras, 5 500 000), Jaime Báez (Cosenza, 1 000 000)
Kölcsönbe:
Alban Lafont (Nantes),Rafik Zekhnini (Twente),Martin Graiciar (Sparta Praha), Jordan Veretout (Roma, 1 000 000), David Hancko (Sparta Praga), Riccardo Saponara (Genoa), Petko Hrisztov (Bisceglie)
Kölcsönből vissza:Kevin Mirallas (Everton), Luis Muriel (Sevilla), Gerson (Roma), Edimilson Fernandes (West Ham), Marko Pjaca (Juventus), Pietro Terracciano (Empoli)

GENOA
Érkezett:Stefano Sturaro (Juventus, kv., 16 500 000), Luca Mazzitelli (Sassuolo, kv., 8 000 000), Ionut Radu (Inter, kv., 8 000 000), Andrea Favilli (Juventus, kv., 7 000 000), Lukas Lerager (Bordeaux, kv., 6 000 000), Pawel Jaroszynski (Chievo, 4 000 000), Cristián Zapata (Milan, i.),Sinan Gümüs (Galatasaray, i.),Nicholas Rizzo (Inter, 2 500 000), Giacomo Calo (Juve Stabia, 500 000), Kevin Agudelo (Atlético Huila, 2 500 000), Lasse Schöne (Ajax, 1 500 000)
Kölcsönbe:Andrea Pinamonti (Inter),Antonio Barreca (Monaco), Ionut Radu (Inter), Cristian Romero (Juventus), Francesco Cassata (Sassuolo), Riccardo Saponara (Fiorentina)
Kölcsönből vissza:Paolo Ghiglione (Frosinone), Mattia Zennaro (Venezia), Luca Rossettini (Chievo), Sandro (Udinese), Marcos Curado (Crotone), Dzsavad el-Jamik (Perugia), Lukas Zima (Livorno), Claudio Spinelli (Argentinos Juniors), Raúl Asencio (Benevento), Romulo (Lazio), Petar Brlek (Lugano), Filip Jagiello (Zaglebie Lubin), Thomas Rodríguez (La Calera)
Távozott:Eddie Salcedo (Inter, kv., 8 000 000), Luca Zanimacchia (Juventus U23, kv., 4 000 000), Nicolás Spolli (Crotone, kv., 400 000), Darko Lazovics (Hellas Verona, i.), Miguel Veloso (Hellas Verona, i.), Ionut Radu (Inter, 12 000 000), Cristian Romero (Juventus, 26 000 000), Luca Rossettini (Lecce), Ervin Zukanovic (al-Ahli), Franco Ferrari (Napoli), Lorenzo Callegari (Avranches)
Kölcsönbe: Claudio Spinelli (Gimnasia La Plata), Gianluca Lapadula (Lecce), Koray Günter (Hellas Verona), Nicola Dalmonte (Lugano), Stephane Omeonga (Cercle Bruges), Giacomo Calo (Juve Stabia), Ivan Lakicevic (Venezia), Petar Brlek (Ascoli), Raúl Asencio (Pisa), Pawel Jaroszynski (Salernitana)
Kölcsönből vissza:Pedro Pereira (Benfica), Giuseppe Pezzella (Udinese), Daniel Bessa (Hellas Verona), Esteban Rolón (Málaga)

HELLAS VERONA
Érkezett:Pawel Dawidowicz (Benfica B, kv., 3 500 000), Samuel Di Carmine (Perugia, kv., 2 500 000), Amir Rrahmani (Dinamo Zagreb, 2 100 000), Antonio Di Gaudio (Parma, kv., 1 500 000), Antonino Ragusa (Sassuolo, kv., 1 000 000), Luca Marrone (Juventus, kv., 1 000 000), Alberto Almici (Atalanta, kv., 500 000), Davide Faraoni (Crotone, kv., 300 000), Vincenzo Silvestro (Mantova, 93 000),
Miguel Veloso (Genoa, i.), Salvatore Bocchetti (Szpartak Moszkva, i.), Darko Lazovics (Genoa, i.)
Kölcsönbe:
Boris Radunovics (Atalanta), Emmanuel Badu (Udinese), Koray Günter (Genoa), Gennaro Tutino (Napoli), Valerio Verre (Hellas Verona)
Kölcsönből vissza:Daniel Bessa (Genoa), Karamoko Cissé (Carpi), Nícolas (Udinese)
Távozott:Mattia Valoti (SPAL, kv., 3 000 000), Mohamed Faresz (SPAL, kv., 2 700 000), Antonio Caracciolo (Cremonese, 400 000), Matteo Bianchetti (Cremonese, i.), Nícolas (Udinese)
Kölcsönbe:Karim Laribi (Empoli), Vincenzo Silvestro (Rimini), Jure Balkovec (Empoli)
Kölcsönből vissza:Ryder Matos (Udinese), Samuel Gustafson (Torino), Santiago Colombatto (Cagliari), Gianni Munari (Parma)

INTERNAZIONALE
Érkezett:Valentino Lazaro (Hertha, 22 000 000), Matteo Politano (Sassuolo, kv., 20 000 000), Eddie Salcedo (Genoa, kv., 8 000 000), Gabriel Brazao (Parma, 6 500 000), Diego Godín (Atlético Madrid, i.), Ionut Radu (Genoa, 12 000 000), Romelu Lukaku (Manchester United, 65 000 000)
Kölcsönbe:Stefano Sensi (Sassuolo, 5 000 000), Nicolo Barella (Cagliari, 12 000 000)
Kölcsönből vissza:Samuele Longo (Cremonese), Alessandro Bastoni (Parma), Michele Di Gregorio (Novara), Andrew Gravillon (Pescara), Axel Bakayoko (St. Gallen), Federico Dimarco (Parma), Andrea Pinamonti (Frosinone), Marco Sala (Arezzo), Yann Karamoh (Bordeaux), Xian Emmers (Cremonese)
Távozott:Zinho Vanheusden (Standard Liege, kv., 12 600 000), Ionut Radu (Genoa, kv., 8 000 000), Marco Sala (Sassuolo, 5 000 000), Andrea Adorante (Parma, 5 000 000), Cristian Ansaldi (Torino, kv., 2 500 000), Rey Manaj (Albacete, kv., 2 500 000),Nicholas Rizzo (Genoa, 2 500 000), Miranda (Csiangszu Szuning, i.), George Puscas (Reading, 8 000 000), Raffaele Di Gennaro (Catanzaro, i.)
Kölcsönbe:Andrea Pinamonti (Genoa ), Michele Di Gregorio (Pordenone), Ionut Radu (Genoa), Xian Emmers (Waasland-Beveren), Gabriel Brazao (Albacete), Yann Karamoh (Parma), Andreaw Gravillon (Sassuolo, 1 000 000), Radja Nainggolan (Cagliari), Samuele Longo (Deportivo La Coruna), Ivan Perisic (Bayern München, 5 000 000)
Kölcsönből vissza:Sime Vrsaljko (Atlético Madrid), Cédric Soares (Southampton), Keita Baldé (Monaco)

JUVENTUS
Érkezett:Gianluigi Buffon (PSG, i.), Luca Pellegrini (Roma, 22 000 000), Aaron Ramsey (Arsenal , i.), Adrien Rabiot (PSG, i.),Merih Demiral (Sassuolo, 18 000 000), Cristian Romero (Genoa, 26 000 000), Matthijs de Ligt (Ajax, 85 500 000), Danilo (Manchester City, 37 000 000)
Kölcsönből vissza:Marko Pjaca (Fiorentina), Gonzalo Higuaín (Chelsea), Leonardo Mancuso (Pescara)
Távozott:Leonardo Spinazzola (Roma, 29 500 000), Emil Audero (Sampdoria, kv., 20 000 000), Stefano Sturaro (Genoa, kv., 16 500 000), Riccardo Orsolini (Bologna, 15 000 000), Alberto Cerri (Cagliari, 9 000 000), Andrea Favilli (Genoa, 7 000 000), Luca Marrone (Hellas Verona, 1 000 000), Rogério (Sassuolo), Andrea Barzagli (vv.), Leonardo Mancuso (Empoli, 5 000 000), Moise Kean (Everton, 27 500 000), Joao Cancelo (Manchester City, 65 000 000)
Kölcsönbe:
Cristian Romero (Genoa), Luca Pellegrini (Cagliari)
Kölcsönből vissza:Martín Cáceres (Lazio)

LAZIO
Érkezett:Pedro Neto (Braga, kv., 8 500 000), Bruno Jordao (Braga, kv., 4 500 000),Denis Vavro (Köbenhavn, 10 500 000), Luca Germoni (Virtus Entella), Bobby Adekanye (Liverpool U23), Andreas Karo (Apollon Limassol, 160 000), Manuel Lazzari (SPAL, 17 000 000), Szofian Kijin (Chievo, 750 000), Jony (Málaga, 2 000 000)
Kölcsönből vissza:Ivan Vargic (Anorthosis), Alessandro Murgia (SPAL), Simone Palombi (Lecce), André Anderson (Salernitana), Ricardo Kishna (Den Haag), Martín Cáceres (Juventus), Tiago Casasola (Salernitana), Djavan Anderson (Salernitana), Davide Di Gennaro (Salernitana), Joseph Marie Minala (Salernitana), Cristiano Lombardi (Venezia)
Távozott:Mattia Sprocati (Parma, 2 300 000), Martín Cáceres (szl.), Dusan Baszta (szl.), Alessandro Murgia (SPAL, 7 000 000), Luca Germoni (Juve Stabia), Pedro Neto (Wolverhampton, 18 300 000), Bruno Jordao (Wolverhampton, 9 200 000)
Kölcsönbe:Simone Palombi (Cremonese), Andreas Karo (Salernitana), Alessandro Rossi (Juve Stabia), Szofian Kijin (Salernitana), Cristiano Lombardi (Salernitana), Davide Di Gennaro (Juve Stabia), Milan Badelj (Fiorentina, 700 000)
Kölcsönből vissza:Romulo (Genoa)

LECCE
Érkezett:Romario Benzar (FCSB, 2 000 000), Brayan Vera (Leones, 800 000), Panajotisz Tahtszidisz (Nottingham Forest, kv., 500 000), Biagio Meccariello (Brescia, kv., 100 000), Jevhen Sahov (PAOK Szaloniki, i.),Gabriel (Perugia, i.), Simone Lo Faso (Palermo, i.), Antonino Gallo (Palermo, i.), Andrea Rispoli (Palermo, i.)
Kölcsönbe: Diego Farias (Cagliari, 1 500 000), Cristian Dell'Orco (Sassuolo)
Kölcsönből vissza:Stefano Pettinari (Crotone)
Távozott:Salvatore Caturano (Virtus Entella, 200 000), Luca Di Matteo (szl.), Andrea Arrigoni (Teramo, i.), Cesare Bovo (vv.), Pedro Costa Ferreira (szl.)
Kölcsönből vissza:Lorenzo Venuti (Fiorentina), Marco Tumminello (Aalanta), Manuel Scavone (Parma), Simone Palombi (Lazio)

MILAN
Érkezett:Franck Kessié (Atalanta, kv., 24 000 000),Rade Krunic (Empoli, 8 000 000), Theo Hernández (Real Madrid, 20 000 000), Iszmaël Bennaszer (Empoli, 16 000 000), Rafael Leao (Lille, 30 000 000), Léo Duarte (Flamengo, 11 000 000)
Kölcsönből vissza:André Silva (Sevilla), Stefan Simic (Frosinone), Matteo Gabbia (Lucchese)
Távozott: Manuel Locatelli (Sassuolo, 10 000 000), Gustavo Gómez (Palmeiras, 4 500 000), Stefan Simic (Hajduk Split), Andrea Bertolacci (szl.), José Mauri (szl.), Ignazio Abate (szl.), Riccardo Montolivo (szl.), Cristián Zapata (Genoa, i.), Patrick Cutrone (Wolverhampton, 18 000 000), Tiago Djaló (Lille, 5 000 000)
Kölcsönbe: Gian Filippo Felicioli (Venezia), Alessandro Plizzari (Livorno)
Kölcsönből vissza:Tiemoué Bakayoko (Chelsea)

NAPOLI
Érkezett:Konsztantinosz Manolasz (Roma, 36 000 000), Alex Meret (Udinese, 22 000 000), Giovanni Di Lorenzo (Empoli, 8 000 000), David Ospina (Arsenal, kv., 3 500 000), Oresztisz Karnezisz (Udinese, 2 500 000), Michael Folorunsho (Francavilla, 1 000 000), Filippo Costa (SPAL, 1 500 000), Eljif Elmas (Fenerbahce, 16 000 000), Eugenio D'Ursi (Catanzaro, 1 000 000), Franco Ferrari (Genoa)
Kölcsönből vissza:Lorenzo Tonelli (Sampdoria), Zinédine Machach (Carpi), Marko Rog (Sevilla), Alberto Grassi (Parma), Luca Palmiero (Cosenza), Leandrinho (Atlético Mineiro), Amato Ciciretti (Ascoli), Roberto Inglese (Parma), Luigi Sepe (Parma), Gennaro Tutino (Cosenza), Carlos Vinícius (Monaco)
Távozott:Amadou Diawara (Roma, 21 000 000), Roberto Insigne (Benevento, kv., 1 500 000),Raúl Albiol (Villarreal, 5 000 000), Igor Lasicki (Pogon Szczecin, 100 000), Carlos Vinícius (Benfica, 17 000 000)
Kölcsönbe: Michael Folorunsho (Bari), Filippo Costa (Bari), Roberto Inglese (Parma, 2 000 000), Luca Palmiero (Pescara), Marko Rog (Cagliari, 2 000 000), Eugenio D'Ursi (Bari), Franco Ferrari (Bari), Gennaro Tutino (Hellas Verona)

PARMA
Érkezett:Andrea Adorante (Inter, 5 000 000), Mattia Sprocati (Lazio, 2 300 000),Vincent Laurini (Fiorentina, 5 000 000), Kastriot Dermaku (Cosenza, i.), José Machín (Pescara, 2 000 000), Simone Colombi (Carpi, 750 000), Fabrizio Alastra (Palermo, i.), Gastón Brugman (Pescara, 2 500 000), Michele Fornasier (Pescara, 500 000)
Kölcsönbe: Hernani (Zenit, 1 000 000), Dejan Kulusevski (Atalanta U19), Andreas Cornelius (Atalanta), Yann Karamoh (Inter), Roberto Inglese (Napoli, 2 000 000)
Kölcsönből vissza:Alessio Da Cruz (Spezia), Yves Baraye (Padova), Manuel Scavone (Lecce), Antonio Di Gaudio (Hellas Verona ), Gianni Munari (Hellas Verona)
Távozott:Gabriel Brazao (Inter, 6 500 000), Antonio Di Gaudio (Hellas Verona, 1 500 000), Jonathan Biabiany (szl.), Massimo Gobbi (szl.), Gianni Munari (szl.), Luca Rigoni (szl.), Manuel Scavone (Bari), Pierluigi Frattali (Bari), Leo Stulac (Empoli, 2 500 000)
Kölcsönbe: Abdou Diakhate (Lokeren), Jacopo Dezi (Empoli), Alessio Da Cruz (Ascoli), Michele Fornasier (Trapani)
Kölcsönből vissza:Federico Dimarco (Inter), Alberto Grassi (Napoli), Roberto Inglese (Napoli), Luigi Sepe (Napoli), Alessandro Bastoni (Inter), Nicolás Schiappacasse (Atlético Madrid B)

ROMA
Érkezett:Leonardo Spinazzola (Juventus, 29 500 000), Bryan Cristante (Atalanta, kv., 21 000 000), Amadou Diawara (Napoli, 21 000 000), Pau López (Betis, 23 500 000), Mert Cetin (Genclerbirligi, 3 000 000)
Kölcsönbe: Gianluca Mancini (Atalanta, 2 000 000), Jordan Veretout (Fiorentina, 1 000 000)
Kölcsönből vissza:Bruno Peres (Sao Paulo), Umar Sadiq (Perugia), Elio Capradossi (Spezia), Grégoire Defrel (Sampdoria), Ezequiel Ponce (AEK Athén), Luca Pellegrini (Cagliari), Daniele Verde (Valladolid), Maxime Gonalons (Sevilla), Mirko Antonucci (Pescara), Gerson (Fiorentina)
Távozott:Konsztantinosz Manolasz (Napoli, 36 000 000), Luca Pellegrini (Juventus, 22 000 000), Ezequiel Ponce (Szpartak Moszkva, 3 000 000), Andrea Romagnoli (Szpartak Moszkva, 2 000 000), Daniele De Rossi (Boca Juniors, i.), Stephan El Shaarawy (Sanghaj Senhua, 16 000 000), Gerson (Flamengo, 11 800 000), Iván Marcano (Porto, 3 000 000), Daniele Verde (AEK Athén, 1 000 000), Lorenzo Di Livio (Catanzaro), Elio Capradossi (Spezia), Christian D'Urso (Cittadella)
Kölcsönbe:Umar Sadiq (FK Partizan Beograd, 100 000), Rick Karsdorp (Feyenoord), Steven Nzonzi (Galatasaray)

SAMPDORIA
Érkezett:Emil Audero (Juventus, kv., 20 000 000), Jakub Jankto (Udinese, kv., 14 500 000), Alex Ferrari (Bologna, kv., 4 500 000), Fabio Depaoli (Chievo, 4 500 000), Julian Chabot (Groningen, 3 700 000), Morten Thorsby (Heerenveen, i.), Mehdi Léris (Chievo, 2 500 000)
Kölcsönbe:Gonzalo Maroni (Boca Juniors),Tommaso Augello (Spezia), Jeison Murillo (Valencia, 2 000 000)
Kölcsönből vissza:Vasco Regini (SPAL), Leonardo Capezzi (Empoli), Lorenco Simic (SPAL ), Valerio Verre (Perugia), Giacomo Vrioni (Venezia)
Távozott:Michal Tomic (Zsolna, 250 000), Federico Furlan (Ternana, 190 000), Andrea Tozzo (Ternana, 100 000), Joachim Andersen (Lyon, 24 000 000), Marco Sau (Benevento, i.), Erasmo Mule (Juventus U23, 5 000 000), Rafael Cabral (Reading, i.), Dennis Praet (Leicester City, 21 000 000)
Kölcsönbe:Vid Belec (APOEL Nikosia), Giacomo Vrioni (Cittadella), Leonardo Benedetti (Spezia), Antonio Palumbo (Ternana), Lorenco Simic (HNK Rijeka), Valerio Verre (Hellas Verona), Gabriele Rolando (Reggina)
Kölcsönből vissza:Grégoire Defrel (Roma), Riccardo Saponara (Fiorentina), Júnior Tavares (Sao Paulo), Lorenzo Tonelli (Napoli)

SASSUOLO
Érkezett:Manuel Locatelli (Milan, kv., 10 000 000), Merih Demiral (Alanyaspor, kv., 7 000 000), Marco Sala (Inter, 5 000 000), Rogério (Juventus, kv.), Francesco Caputo (Empoli, 7 500 000), Pedro Obiang (West Ham, 8 000 000)
Kölcsönbe:
Hamed Junior Traoré (Empoli), Jeremy Toljan (Dortmund, 2 500 000), Andreaw Gravillon (Inter, 1 000 000)
Kölcsönből vissza:Luca Ravanelli (Padova), Kevin-Prince Boateng (Barcelona ), Federico Ricci (Benevento), Nicholas Pierini (Spezia), Marco Pinato (Venezia), Francesco Cassata (Frosinone), Jérémie Broh (Padova), Alessandro Tripaldelli (Crotone), Filippo Bandinelli (Benevento), Davide Frattesi (Ascoli), Timo Letschert (Utrecht), Edoardo Goldaniga (Frosinone), Riccardo Marchizza (Crotone), Cristian Dell'Orco (Empoli)
Távozott:Matteo Politano (Inter, kv., 20 000 000), Luca Mazzitelli (Genoa, kv., 8 000 000), Antonino Ragusa (Hellas Verona, 1 000 000),Merih Demiral (Juventus, 18 000 000), Filippo Bandinelli (Empoli, Caputóért cserébe), Timo Letschert (Hamburg, 10), Kevin-Prince Boateng (Fiorentina, 1 000 000)
Kölcsönbe:Jens Odgaard (Heerenveen),Stefano Sensi (Inter, 5 000 000), Luca Ravanelli (Cremonese), Davide Frattesi (Empoli), Federico Ricci (Spezia), Riccardo Marchizza (Spezia), Gianluca Scamacca (Ascoli), Filippo Bandinelli (Empoli), Davide Frattesi (Empoli), Federico Ricci (Spezia), Federico Di Francesco (SPAL), Francesco Cassata (Genoa), Marco Pinato (Pisa), Jérémie Broh (Cosenza), Pol Lirola (Fiorentina, 1 000 000), Giangiacomo Magnani (Brescia), Marco Sala (Virtus Entella), Ettore Gliozzi (Monza), Nicholas Pierini (Cosenza), Cristian Dell'Orco (Lecce)
Kölcsönből vissza:Mauricio Lemos (Las Palmas)

SPAL
Érkezett:Andrea Petagna (Atalanta, kv., 12 000 000), Igor (RB Salzburg, 3 000 000), Mattia Valoti (Hellas Verona, 3 000 000), Mohamed Faresz (Hellas Verona, kv., 2 700 000),Gabriele Moncini (Cittadella, i.), Alessandro Murgia (Lazio, 7 000 000)
Kölcsönbe: Etrit Berisha (Atalanta), Marco D'Alessandro (Atalanta), Federico Di Francesco (Sassuolo)
Kölcsönből vissza:Lorenzo Dickmann (Novara), Sauli Väisänen (Crotone), Federico Viviani (Frosinone), Mattia Finotto (Cittadella), Bartosz Salamon (Frosinone)
Távozott:Everton Luiz (Salt Lake),Mattia Finotto (Monza, i.), Mirco Antenucci (Bari), Filippo Costa (Napoli, 1 500 000), Manuel Lazzari (Lazio, 17 000 000), Michele Cremonesi (Venezia), Pasquale Schiattarella (Benevento, i.), Michele Cremonesi (Venezia)
Kölcsönbe:
Salvatore Esposito (Chievo), Mattia Vitale (Frosinone)
Kölcsönből vissza:Kevin Bonifazi (Torino), Andrea Fulignati (Ascoli), Alessandro Murgia (Lazio), Lorenco Simic (Sampdoria), Mattia Valoti (Hellas Verona), Emiliano Viviano (Sporting CP), Vasco Regini (Sampdoria), Lorenzo Dickmann (Novara)

TORINO
Érkezett:Simone Zaza (Valencia, kv., 12 000 000), Ola Aina (Chelsea, kv., 10 000 000), Koffi Djidji (Nantes, kv., 4 500 000), Cristian Ansaldi (Inter, 2 500 000)
Kölcsönből vissza:Kevin Bonifazi (SPAL), Carlao (APOEL Nikosia), Jacopo Segre (Venezia), Lucas Boyé (AEK Athén ), Simone Edera (Bologna), Vanja Milinkovics-Szavics (Ascoli), Alessandro Buongiorno (Carpi), Samuel Gustafson (Hellas Verona), Lyanco (Bologna)
Távozott:M'Baye Niang (Rennes, 15 000 000), Adem Ljajics (Besiktas, 6 500 000), Danilo Avelar (Corinthians, 2 000 000), Emiliano Moretti (vv.), Carlao (szl.)
Kölcsönbe:Vanja Milinkovics-Szavics (Standard Liege), Vitalie Damascan (Fortuna Sittard), Erick Ferigra (Ascoli), Lucas Boyé (Reading)

UDINESE
Érkezett:Sebastien De Maio (Bologna, kv., 1 000 000), Mato Jajalo (Palermo, i.),Rodrigo Becao (Bahia, 1 600 000), Cristo (Real Madrid B, 1 500 000), Nícolas (Hellas Verona), Ilija Nestorovski (Palermo, i.), Walace (Hannover, 6 000 000)
Kölcsönből vissza:Simone Scuffet (Kasimpasa), Mamadou Coulibaly (Carpi), Ryder Matos (Hellas Verona), Darwin Machís (Cádiz), Mauro Coppolaro (Venezia), Ali Adnan (Vancouver), Giuseppe Pezzella (Genoa), Stipe Perica (Kasimpasa), Riad Bajic (Basaksehir), Molla Wagué (Nottingham Forest), Andrija Balic (Fortuna Sittard), Pawel Bochniewicza, kv.)
Távozott:Alex Meret (Napoli, kv., 22 000 000), Jakub Jankto (Sampdoria, kv., 14 500 000), Oresztis Karnezisz (Napoli, kv., 2 500 000), Danilo (Bologna), Valon Behrami (Sion),Ali Adnan (Vancouver Whitecaps), Pawel Bochniewicz (Górnik Zabrze), Molla Wagué (Nantes, 1 500 000), Darwin Machís (Granada, 3 000 000), Gabriele Angella (Perugia)
Kölcsönbe:Riad Bajic (Konyaspor), Emmanuel Badu (Hellas Verona), Cristo (Huesca), Simone Scuffet (Spezia)
Kölcsönből vissza:Marco D'Alessandro (Atalanta), Nícolas (Hellas Verona), Marvin Zeegelaar (Watford), Ben Wilmot (Watford), Stefano Okaka (Watford), Sandro (Genoa)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

EMPOLI
Érkezett:
Leonardo Mancuso (Juventus, 5 000 000), Dimitriosz Nikolau (Olympiakosz, kv., 3 500 000), Leo Stulac (Parma, 2 500 000), Kevin Cannavo (Palermo U19, i.), Roberto Pirrello (Palermo, i.), Alberto Brignoli (Palermo, i.), Stefano Moreo (Palermo, i.), Filippo Bandinelli (Sassuolo)
Kölcsönbe: Jacopo Dezi (Parma), Davide Frattesi (Sassuolo), Karim Laribi (Hellas Verona), Nedim Bajrami (Grasshoppers, 300 000), Jure Balkovec (Hellas Verona)
Kölcsönből vissza: Samuel Mraz (Crotone), Lorenzo Lollo (Padova), Joel Untersee (FC Zürich), Alessandro Piu (Pistoiese), Michal Marcjanik (Carpi), Simone Romagnoli (Brescia), Manuel Pucciarelli (Chievo), Arnel Jakupovic (Sturm Graz)
Távozott: Rade Krunic (Milan, 8 000 000), Giovanni Di Lorenzo (Napoli, 8 000 000), Francesco Caputo (Sassuolo, 7 500 000), Manuel Pucciarelli (Chievo, 3 750 000), Nikola Pejovics (NK Lokomotiva, 150 000), Salih Ucan (Alanyaspor), Pietro Terracciano (Fiorentina, kv.), Iszmaël Bennaszer (Milan, 16 000 000)
Kölcsönbe: Hamed Junior Traore (Sassuolo), Michal Marcjanik (Wisla Plock), Afriyie Acquah (szl.), Matías Silvestre (szl.), Levan Mchedlidze (szl.), Marcel Büchel (szl.), Matteo Brighi (szl.), Manuel Pasqual (szl.)
Kölcsönből vissza: Bartlomiej Dragowski (Fiorentina), Marko Pajac (Cagliari), Leonardo Capezzi (Sampdoria), Jacob Rasmussen (Fiorentina), Dimitri Oberlin (FC Basel), Cristian Dell'Orco (SassuoloÖ

FROSINONE
Érkezett:
Francesco Zampano (Pescara, kv., 1 500 000), Przemyslaw Szyminski (Palermo, i.), Alessandro Salvi (Palermo, i.), Marcus Rohdén (Crotone, i.)
Kölcsönbe: Mattia Vitale (SPAL), Fabio Eguelfi (Atalanta) Nicolas Haas (Frosinone)
Kölcsönből vissza: Nicola Citro (Venezia)
Távozott: Paolo Sammarco (szl.), Cristian Molinaro (szl.), Daniel Ciofani (Cremonese, 1 100 000), Raman Chibsah (Gazisehir, 500 000)
Kölcsönből vissza: Bartosz Salamon (SPAL), Andrea Pinamonti (Inter), Stefan Simic (Milan), Paolo Ghiglione (Genoa), Francesco Cassata (Sassuolo), Federico Viviani (SPAL), Edoardo Goldaniga (Sassuolo), Luca Valzania (Atalanta), Marco Sportiello (Atalanta)

CHIEVO VERONA
Érkezett:
Manuel Pucciarelli (Empoli, 3 750 000), Davide Brivio (Chiasso, i.)
Kölcsönbe: Damir Ceter (Cagliari)
Kölcsönből vissza: Malick Mbaye (Cremonese), Giovanni Di Noia (Carpi), Joel Obi (Alanyaspor),Michael Fabbro (Siena), Alejandro Rodríguez (Brescia), Luca Garritano (Cosenza)
Távozott: Fabio Depaoli (Sampdoria, 4 500 000), Pawel Jaroszynski (Genoa, 4 000 000), Mattia Bani (Bologna, 2 500 000), Martin Valjent (Mallorca, kv., 1 500 000), Fabrizio Cacciatore (Cagliari, kv., 800 000), Szofian Kijin (Lazio, 750 000), Kevin Yamga (Desportivo Aves), Nicola Rigoni (Monza), Stefano Sorrentino (szl.), Sergio Pellissier (visszavonult), Marco Andreolli (szl.), Mehdi Léris (Sampdoria, 2 500 000)
Kölcsönbe: Federico Barba (Real Valladolid)
Kölcsönből vissza: Luca Rossettini (Genoa), Lucas Piazón (Chelsea), Manuel Pucciarelli (Empoli), Assane Dioussé (St.-Étienne), Ezequiel Schelotto (Brighton)

Lezárva péntek délben, vastaggal az elmúlt hét eseményei.

Kv.: kölcsön után végleg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik