Serie B: néhány hónap után visszatér Nagy Ádámékhoz a korábbi edző

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.20. 10:31
null
Luca D'Angelo néhány hónap után vissza is tért a Pisa kispadjára (Fotó: pisasportingclub.com)
Hat forduló után két döntetlennel és négy vereséggel az utolsó helyen áll az olasz másodosztályban (Serie B) a magyar válogatott középpályást, Nagy Ádámot is foglalkoztató AC Pisa, amely a hétvégi, Venezia elleni idegenbeli 1–1-es döntetlen után menesztette vezetőedzőjét, Rolando Marant, aki csupán hét mérkőzésen irányította a csapatot, s már meg is van az utódja.

A klub hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Rolando Marant Luca D'Angelo váltja a kispadon, aki 2018-ban vette át először a csapat irányítását és vele jutottak fel a másodosztályba. Sőt, az előző idényben a Serie A-hoz is közel állt a toszkán klub, hiszen a 3. helyen végzett a bajnokságban, de a feljutásról döntő, Monza elleni mérkőzést elbukta és így maradt a másodosztályban. Majd napokkal később menesztette D’Angelót, aki viszont néhány hónappal később vissza is tért Pisába, hiszen Maran mindössze hét találkozón irányította az együttest.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik