Serie A: Veretout vezetésével győzött a Roma az Udinese ellen

Vágólapra másolva!
2021.02.14. 14:42
null
Veretout két gólt ünnepelhetett (Fotó: AFP)
Az olasz élvonal 22. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a Roma 3–0-s győzelmet aratott az Udinese ellen. A fővárosiak hamar kétgólos előnyre tettek szert, az idényben másodszor duplázó Jordan Veretout az 5. és a 25. percben is betalált. A végeredményt a második félidő végén a ráadásban állította be Pedro.

A Roma azzal a reménnyel fogadhatta az Udinesét, hogy győzelme esetén megelőzheti a szombaton a Napoliban vereséget szenvedő Juventust és felléphet a dobogó harmadik fokára.

A fővárosiak ebbéli törekvéseiért Jordan Veretout tett a legtöbbet, amikor az 5. percben jól robbant be Gianluca Mancini jobbról érkező beadására és pontosan fejelt a kapu jobb oldalába. Sőt, a francia középpályás 20 perc múlva meg is duplázta saját és csapata góljai számát, amikor értékesítette a Henrih Mhitarjan által kiharcolt büntetőt.

Az Udinese néhány perccel később a VAR-nak köszönhetően menekült meg a harmadik kapott góltól, Lorenzo Pellegrini találatát vonta vissza a játékvezető.

A második félidőben az Udinese – főleg Rodrigo De Paul lövéseivel – próbálkozott a szépítéssel, de nem járt sikerrel, aztán a hajrában jött Pedro és egy lecsorgó labdát precízen tekert a bal felsőbe, beállítva a 3–0-s hazai győzelmet jelentő végeredményt, amellyel a Roma felugrott a tabella 3. helyére.

OLASZ SERIE A
22. FORDULÓ
Roma–Udinese 3–0
(Veretout 5., 25. – a másodikat 11-esből, Pedro 90+3.)

További vasárnapi eredmények
Cagliari–Atalanta 0–1(Muriel 90.)
Sampdoria–Fiorentina 2–1(Keita Baldé 31., Quagliarella 71., ill. Vlahovics 37.)
Crotone–Sassuolo 1–2(Unasz 26., ill. Berardi 14., Caputo 49. – 11-esből)

Inter–Lazio 3–1 (R. Lukaku 22., 45. – az első 11-esből, L. Martínez 64., ill. Escalante 61.)

Hétfőn
20.45:
Hellas Verona–Parma (Tv: Digi Sport1)

Szombati eredmények
Spezia–Milan 2–0 (Maggiore 56., Bastoni 67.)
Napoli–Juventus 1–0 (Insigne 31. – 11-esből)
Torino–Genoa 0–0

Pénteken játszották
Bologna–Benevento 1–1 (Sansone 1., ill. Viola 60.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 22 15 5 2 54–24 +30 50
2. Milan 22 15 4 3 45–25 +20 49
3. Roma 22 13 4 5 47–35 +12 43
4. Juventus 21 12 6 3 41–19 +22 42
5. Napoli 21 13 1 7 45–21 +24 40
6. Atalanta 22 11 7 4 49–29 +20 40
7. Lazio 22 12 4 6 37–30 +7 40
8. Sassuolo 22 9 7 6 36–33 +3 34
9. Hellas Verona 21 8 6 7 26–23 +3 30
10. Sampdoria 22 9 3 10 33–33 0 30
11. Genoa 22 6 7 9 24–31 –7 25
12. Bologna 22 6 6 10 29–36 –7 24
13. Spezia 22 6 6 10 30–38 –8 24
14. Udinese 22 6 6 10 23–31 –8 24
15. Benevento 22 6 6 10 25–42 –17 24
16. Fiorentina 22 5 7 10 22–35 –13 22
17. Torino 22 2 11 9 32–41 –9 17
18. Cagliari 22 3 6 13 24–40 –16 15
19. Parma 21 2 7 12 14–41 –27 13
20. Crotone 22 3 3 16 23–52 –29 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik