Serie A: vereséggel búcsúzott a SPAL, Horváth fél órát kapott

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.08.02. 20:06
null
Erick Pulgar adta meg a kegyelemdöfést a SPAL-nak (Fotó: AFP)
A kieső SPAL 3–1-es vereséget szenvedett a Fiorentinától az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2019–2020-as kiírásának utolsó játéknapján.

 

Egyik csapat szempontjából sem volt komolyabb tétje a mérkőzésnek, amely gólváltást hozott az első félidő utolsó harmadában: a vendégek Alfred Duncan góljával kerültek előnybe, kilenc perccel később Marco D’Alessandro szép lövéssel egyenlített(1–1).

A 61. percben beállt a hazaiakhoz a 36. fordulóban debütáló Horváth Krisztofer, aki ezúttal bő fél órát kapott az eddigi néhány perccel ellentétben: a 18 éves magyar játékos egy lövéssel vétette észre magát, ez azonban nem jelentett veszélyt Pietro Terracciano kapujára.

A Fiorentina a hajrában nagy nyomás alá helyezte a hazaiakat, s ennek meglett az eredménye: a 89. percben Christian Kouamé csúsztatott a kapuba szöglet után, majd Erick Pulgar tizenegyesből beállította a végeredményt (1–3).

Az élvonaltól búcsúzó SPAL mindössze a harmadik olyan együttes, amely 28 bajnokit veszített el egy Serie A-idényben, korábban a Pescara (2012–2013) és a 29 vereséggel rekordot tartó Benevento (2017–2018) volt képes erre a „bravúrra”.

OLASZ SERIE A
38. FORDULÓ
SPAL–Fiorentina 1–3
(D’Alessandro 39., ill. Duncan 30., Kouamé 89., Pulgar 94. – 11-esből)
Később
Bologna–Torino 1–1 (Svanberg 18., ill. Zaza 66.)
Genoa–Hellas Verona 3–0 (Sanabria 13., 25., C. Romero 44.)
Kiállítva: C. Romero (62., Genoa), Amrabat (91., Verona), Cassata (92., Genoa)

Lecce–Parma 3–4 (Barak 40., Meccariello 45., Lapadula 69., ill. Lucioni 11. – öngól, Caprari 24., Cornelius 52., Inglese 67.)
Sassuolo–Udinese 0–1 (Okaka 53.)
Szombat
Napoli–Lazio 3–1 (Fabián Ruiz 9., Insigne 52. – 11-esből, Politano 93., ill. Immobile 22.)
Atalanta–Inter 0–2 (D'Ambrosio 1., Young 20.)
Juventus–Roma 1–3 (Higuaín 5., ill. Kalinic 23., Perotti 43., 52. – az elsőt 11-esből)
Milan–Cagliari 3–0 (Klavan 10. – öngól, Ibrahimovic 55., Castillejo 57.)
Brescia–Sampdoria 1–1 (Torregrossa 49. – 11-esből, ill. Léris 41.)

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Juventus 38 26 5 7 76–43 +33 83
2. Internazionale 38 24 10 4 81–36 +45 82
3. Atalanta 38 23 9 6 98–48 +50 78
4. Lazio 38 24 6 8 79–42 +37 78
5. Roma 38 21 7 10 77–51 +26 70
6. Milan 38 19 9 10 63–46 +17 66
7. Napoli 38 18 8 12 61–50 +11 62
8. Sassuolo 38 14 9 15 69–63 +6 51
9. Verona 38 12 13 13 47–51 –4 49
10. Fiorentina 38 12 13 13 51–47 +4 49
11. Parma 38 14 7 17 56–57 –1 49
12. Bologna 38 12 11 15 52–65 –13 47
13. Udinese 38 12 9 17 37–51 –14 45
14. Cagliari 38 11 12 15 52–56 –4 45
15. Sampdoria 38 12 6 20 47–65 –18 42
16. Torino 38 11 7 20 46–68 –22 40
17. Genoa 38 10 9 19 47–73 –26 39
18. Lecce 38 9 8 21 52–85 –33 35
19. Brescia 38 6 7 25 35–79 –44 25
20. SPAL 38 5 5 28 27–77 –50 20

A bajnok Juventus, az Inter, az Atalanta és a Lazio a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepel a 2020–2021-es idényben, a Roma és a kupagyőztes Napoli az Európa-liga csoportkörébe jutott, míg a Milan az El második selejtezőkörében csatlakozik a küzdelmekhez. A Lecce, a Brescia és a SPAL búcsúzik az élvonaltól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik