Romelu Lukaku csak helyzetekig jutott a Fiorentina ellen (Fotó: Getty Images)

 

KIKAPOTT A NAPOLI

A Napoli 2–1-re kikapott a Parmától a Serie A szerdai első mérkőzésén.

A találkozó mindhárom gólja büntetőből született: a hazaiaknál Gianluca Caprari és Dejan Kulusevski talált be, míg nápolyi részről Lorenzo Insigne volt eredményes.

A Napoli maradt a hetedik helyen, de a kupagyőztes jogán biztosan csoportkörös az Európa-ligában – ha megnyeri a Bajnokok Ligáját, akkor címvédőkén természetesen a BL-ben –, míg a Parma hétmeccses nyeretlenségi sorozatának véget vetve először győzött június 23-a, a Genoa elleni 4–1 óta.

A nápolyiaknál eltiltás miatt Arkadiusz Milik és kisebb sérülés miatt elővigyázatosságból Dries Mertens sem játszott.

Az Inter a július 5-e óta lejátszott hat bajnoki mérkőzéséből a negyediket nem tudta megnyerni. A milánói alakulat – amelyben ezúttal a Romelu Lukaku, Alexis Sánchez csatárpáros kezdett, míg Lautaro Martínez a második játékrész derekán állt be – a (most már) hat kör óta veretlen Fiorentinával játszott döntetlent, így csak a harmadik helyről várhatja a bajnokság utolsó fordulóját, mivel az Atalanta a keddi, Bologna felett aratott 1–0-s győzelmével megelőzte. (A két csapat, mármint az Atalanta és az Inter az utolsó, 38. fordulóban egymással játszik Bergamóban.) Antonio Conténak az első félidő közepén Stefan de Vrijt térdsérülés miatt le kellett cserélnie.

Azzal, hogy az Inter nem nyert, a Juventus csütörtökön bajnok lehet, Cristiano Ronaldóék ugyanis az Udinese elleni esetleges sikerükkel kilencpontos előnyre tehetnének szert a tabella élén, ami ugyan az Atalanta számára még ledolgozható lenne, de az egymás elleni eredmények (2–2, 1–3) miatt már a bergamói együttes sem előzhetné meg a Juvét a tabellán.

Nyolcvanöt év (1935) után szerzett ismét hat gólt idegenbeli Serie A-mérkőzésen az AS Roma, amely 6–1-re ütötte ki a már biztosan kieső SPAL-t. A „farkasoknál” Bruno Peres duplázott, de betalált Carles Pérez és egy fantasztikus szóló végén Nicolo Zaniolo is.

A Roma matematikailag még megelőzheti városi riválisát, a BL-indulást érő negyedik helyen álló Laziót, de három körrel a bajnokság vége előtt a nyolcpontos hátrány még a „kékek” gyenge formája ellenére sem tűnik ledolgozhatónak. Simone Inzaghi együttese csütörtökön a Cagliarit fogadja.

A SPAL után a 19. helyezett Brescia kiesése is biztossá vált, mivel Diego López csapata 3–1-re kikapott a Leccétől, a Genoa pedig 2–1-re megnyerte a városi derbit a Sampdoria ellen. A Genoa győzelmének a Lecce sem örül, mert így maradt négy pont a hátránya a 18. helyen. A Veronával 1–1-es döntetlenre végző Torinónál sem lélegezhetnek még fel teljesen, ám a szerdán megszerzett egy ponttal közelebb kerültek az első osztályú tagság megőrzéséhez.

A Brescia tavaly a másodosztály bajnokaként jutott fel a Serie A-ba, ahonnan tehát egy év után búcsúzik.

OLASZ SERIE A
35. FORDULÓ

Internazionale–Fiorentina 0–0
Lecce–Brescia 3–1 (Lapadula 22., 32., Saponara 70., ill. Dessena 63.)
Sampdoria–Genoa 1–2 (Gabbiadini 32., ill. Criscito 22. – 11-esből, Lerager 72.)
SPAL–Roma 1–6 (Cerri 24., ill. Kalinic 10., C. Pérez 38., Kolarov 47., Bruno Peres 52., 75., Zaniolo 90.)
Torino–Verona 1–1 (Zaza 67., ill. Borini 56. – 11-esből)

CSÜTÖRTÖK
19.30:
Udinese–Juventus (Tv: Digi Sport1)
21.45: Lazio–Cagliari (Tv: Digi Sport1)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Parma–Napoli 2–1 (Caprari 45+3. – 11-esből, Kulusevski 87. – 11-esből, ill. Insigne 54. – 11-esből)

KEDDI EREDMÉNYEK
Sassuolo–Milan 1–2 (Caputo 42. – 11-esből, ill. Ibrahimovic 19., 45+2.)
Atalanta–Bologna 1–0 (Muriel 62.)

AZ ÁLLÁS 
  1. Juventus 34 25 5 4 72–36 +36  80
  2. Atalanta 35 22 8 5 95–44 +51  74
  3. Internazionale 35 21 10 4 74–36 +38  73
  4. Lazio 34 21 6 7 69–37 +32  69
  5. Roma 35 18 7 10 69–47 +22  61
  6. Milan 35 17 8 10 55–44 +11  59
  7. Napoli 35 16 8 11 56–47 +9  56
  8. Sassuolo 35 13 9 13 64–60 +4  48
  9. Verona 35 11 13 11 43–43 0 46
10. Fiorentina 35 10 13 12 43–44 –1  43
11. Parma 35 12 7 16 49–51 –2  43
12. Bologna 35 11 10 14 48–58 –10  43
13. Cagliari 34 10 12 12 49–50 –1  42
14. Sampdoria 35 12 5 18 45–58 –13  41
15. Torino 35 11 5 19 42–63 –21  38
16. Udinese 34 9 9 16 32–48 –16  36
17. Genoa 35 9 9 17 44–65 –21  36
18. Lecce 35 8 8 19 45–77 –32  32
19. Brescia 35 6 6 23 33–74 –41  24
20. SPAL 35 5 4 26 25–70 –45  19