Serie A: tovább tart a Cagliari jó formája; otthon nyert a Verona

CS. M., SZ. R.CS. M., SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.02.27. 17:03
null
Tovább folytatta jó sorozatát a Cagliari (Fotó: Getty Images)
Az immár öt bajnoki óta veretlen Cagliari 2–1-re legyőzte a Torinót az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 27. fordulójának vasárnapi játéknapján. Később Giovanni Simeone triplájával nyert a Hellas Verona a Venezia ellen.

A kiesés elől menekülő Cagliari remek formában lépett pályára a Torino otthonában, hiszen a fordulót megelőzően már négy bajnoki óta maradt veretlen: ikszelt a Napoli, az Empoli és a Fiorentina ellen, míg az Atalantát legyőzte. Ezzel szemben az aktuális ellenfél, a Torino már négymeccses nyeretlenségi sorozatban volt a mérkőzés előtt.

Mindettől függetlenül a meccs nagy részében a hazaiak irányítottak, több helyzetet is dolgoztak ki, de ez végül semmit sem ért számukra. A Cagliari az első félidőben előnyt szerzett, majd jött Andrea Belotti egyenlítő találata, aztán nyolc perccel később Alessandro Deiola is lecsapott, ezzel visszavették a vezetést a vendégek, s be is húzták a meccset. 1–2

A Verona az első félidőben nem tudott gólt szerezni, azonban a második játékrészben könnyedén nyert a Venezia ellen. A házigazda Hellas az 54. percben Giovanni Simeone révén került előnybe, az argentin pedig meg sem állt a tripláig: a 63., majd a 89. percben is betalált. A támadó remeklése elég is volt a Verona győzelméhez, hiszen a három hazai találatra csak egy Venezia-gól érkezett válaszul, a 81. percben David Okereke révén, így 3–1-re nyertek a hazaiak.

OLASZ SERIE A
27. FORDULÓ
Torino–Cagliari 1–2
(Belotti 54., ill. Bellanova 21., Deiola 62.)
Verona–Venezia 3–1 (G. Simeone 54., 63., 89., ill. Okereke 81.)
Spezia–Roma 0–1 (T. Abraham 90+9. – 11-esből)

KÉSŐBB
Lazio–Napoli 1–2
(Pedro 88., ill. Insigne, 62., Fabián Ruiz 90+4.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Salernitana–Bologna 1–1 (Zortea 72., ill. Arnautovic 43.)
Empoli–Juventus 2–3 (Zurkowski 40., La Mantia 76., ill. Kean 32., Vlahovics 45+2., 66.)
Sassuolo–Fiorentina 2–1
(H. Traoré 18., Defrel 90+4., ill. Cabral 88.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Genoa–Internazionale 0–0
Milan–Udinese 1–1
(R. Leao 29., ill. Udogie 66.)

HÉTFŐN RENDEZIK
20.50:
Atalanta–Sampdoria (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 27 17 6 4 49–19 +30 57
2. Milan 27 17 6 4 53–29 +24 57
3. Internazionale 26 16 7 3 55–22 +33 55
4. Juventus 27 14 8 5 41–25 +16 50
5. Atalanta 25 12 8 5 46–30 +16 44
6. Roma 27 13 5 9 45–34 +11 44
7. Lazio 27 12 7 8 54–42 +12 43
8. Fiorentina 26 13 3 10 45–36 +9 42
9. Verona 27 11 7 9 52–43 +9 40
10. Sassuolo 27 9 9 9 45–45 0 36
11. Torino 26 9 6 11 33–28 +5 33
12. Bologna 26 9 5 12 32–42 –10 32
13. Empoli 27 8 7 12 40–53 –13 31
14. Udinese 26 6 11 9 35–42 –7 29
15. Sampdoria 26 7 5 14 35–42 –7 26
16. Spezia 27 7 5 15 28–49 –21 26
17. Cagliari 27 5 10 12 28–48 –20 25
18. Venezia 26 5 7 14 24–47 –23 22
19. Genoa 27 1 14 12 22–47 –25 17
20. Salernitana26361720–59–3915

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik