Könnyen lehet, hogy Andrea Pirlo nem léphet pályára a Juventus szombati, Chievo elleni bajnoki nyitányán, a válogatott középpályás rúgást kapott a térdére, ami miatt az edzéseken sem szerepel, és ha nem javul az állapota, kihagyja a bajnokit.

Ezzel már az első tétmérkőzésén nagy feladatot kapna a szövetségi kapitánnyá választott Antonio Conte helyére a kispadra érkező Massimiliano Allegri, akinek máris a legfontosabb embere pótlását kellene megoldania.

A Fiorentinánál súlyosabb gondok vannak, méghozzá Giuseppe Rossival, akit térdsérülés gyötör. A karrierje során szinte végig sérülésekkel bajlódó támadó térde két hete edzésen fájdult meg, s elég makacs a sérülése. A klub hétfői jelentése szerint túlterhelte a lábát, ami miatt a hét végi, Roma elleni bajnoki rajton biztosan nem játszhat, sőt, a jövő héten specialistához látogat, aki hosszabb pihenőt tanácsolhat neki.

A bajnoki rajt után válogatott mérkőzések következnek Hollandia és Norvégia ellen, azt követően szeptember 14-én játssza a Fiorentina a második bajnokiját, a Genoa ellen. A lila-fehérek a nyár elején jelezték, mindent megtesznek Rossi tehermentesítéséért, nehogy újabb műtétre legyen szüksége a játékosnak.

Rudi Garcia, a Roma vezetőedzője azonban a La Gazzetta dello Sport szerint aggódik az idényrajt előtt, mert bár mozgalmas nyara volt a fővárosi csapatnak, a francia szakember attól tart, Juan Iturbe, Ashley Cole, Davide Astori, Urby Emanuelson és Seydou Keita (hozzájuk Kosztasz Manolasz csatlakozhat a távozni készülő Mehdi Benatia helyén) érkezése sem pörgette fel eléggé a keretét, és nem motiváltak a játékosai. Arról nem is beszélve, hogy Kevin Strootman térdsérülése még nem jött helyre, és a középpályás decemberig nem játszhat.

OLASZORSZÁG, SERIE A
1. forduló

Augusztus 30., szombat
18.00:
Chievo–Juventus (Tv: Digi Sport2)
20.45: Roma–Fiorentina (Tv: Digi Sport1)
Augusztus 31., vasárnap
18.00: Atalanta–Hellas Verona (Tv: Sport Klub)
18.00: Milan–Lazio (Tv: Digi Sport2)
20.45: Cesena–Parma
20.45: Genoa–Napoli (Tv: Sport Klub)
20.45: Palermo–Sampdoria
20.45: Sassuolo–Cagliari
20.45: Torino–Internazionale (Tv: Digi Sport1)
20.45: Udinese–Empoli