Serie A: Sánchez volt a megmentő, de ez is csak 1 pontot ért az Internek

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.03.13. 22:45
null
Szenvedett Torinóban az Inter (Fotó: Getty Images)
Az Inter 1–1-es döntetlent játszott idegenben a Torinóval az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 29. fordulójának vasárnapi játéknapján. 

Ebben a fordulóban a Milan és a Napoli is nyert, így a bajnoki címvédő Inter győzelmi kényszerben lépett pályára a Torino otthonában. Ennek ellenére igencsak akadozott a milánóiak a játéka a meccs elején, ezt próbálták kihasználni a hazaiak.

A 12. percben egy sarokrúgás után – kissé szerencsés módon – az ötösön belül álló Bremerhez került a labda, ő pedig a kapuba lőtt (1–0). Az Inter ezt követően próbált feljebb kapcsolni, helyzetekig is eljutott, de nem játszott lehengerlően, miközben a Torino is vezetett jó pár veszélyes támadást.

A TORINO GÓLJÁT MEGTEKINTHETI ITT!

A meccs hajrájában egyre több helyzet adódott az Inter előtt, Edin Dzeko lábában több gól is ott maradt. A címvédő viszont a kihagyott helyzetek ellenére sem adta fel, és a 93. percben épp Dzeko adott remek labdát Alexis Sáncheznek, aki mentette a menthetőt, egy pontot érő gólt szerzett csapatának. 1–1

AZ INTER EGYENLÍTŐ GÓLJA MEGTEKINTHETŐ ITT!

OLASZ SERIE A
29. FORDULÓ
Torino–Inter 1–1
(Bremer 12., ill. A. Sánchez 90+3.)

KORÁBBAN
Atalanta–Genoa 0–0
Udinese–Roma 1–1
(Molina 15., ill. Lo. Pellegrini 90+4.)
Hellas Verona–Napoli 1–2 (Faraoni 77., ill. Osimhen 14., 71.)
Fiorentina–Bologna 1–0 (Torreira, 70.)
Milan–Empoli 1–0 (Kalulu 19.)
Sampdoria–Juventus 1–3
(Sabiri 83., ill. Josida 23. – öngól, Morata 34., 89. – az elsőt 11-esből)
Salernitana–Sassuolo 2–2
(Bonazzoli 8., Djuric 81., ill. Scamacca 20., H. Traoré 30.)

Spezia–Cagliari 2–0 (Erlic 55., Manaj 74.)
Lazio–Venezia 1–0 (Immobile 57. – 11-esből)

Az állás
1. Milan 29 19 6 4 55–29 +26 63
2. Napoli 29 18 6 5 51–21 +30 60
3. Internazionale 28 17 8 3 61–23 +38 59
4. Juventus 29 16 8 5 45–26 +19 56
5. Atalanta 28 13 9 6 50–31 +19 48
6. Roma 29 14 6 9 47–35 +12 48
7. Lazio 28 13 7 8 57–42 +15 46
8. Fiorentina 28 14 4 10 47–37 +10 46
9. Verona 29 11 8 10 54–46 +8 41
10. Sassuolo 29 10 10 9 51–48 +3 40
11. Torino 28 9 8 11 34–29 +5 35
12. Bologna 28 9 6 13 32–43 –11 33
13. Empoli 29 8 8 13 40–54 –14 32
14. Udinese 27 6 12 9 35–44 –9 30
15. Spezia 29 8 5 16 30–50 –20 29
16. Sampdoria 29 7 5 17 37–51 –14 26
17. Cagliari 29 5 10 14 28–53 –25 25
18. Venezia 27 5 7 15 25–51 –26 22
19. Genoa 29 1 16 12 22–47 –25 19
20. Salernitana 27 3 7 17 22–63 –41 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik