Serie A: Ronaldo büntetett, sima sikerrel „kezdett” a Juventus

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.22. 23:43
null
Cristiano Ronaldónak 23 perc kellett a gólhoz (Fotó: AFP)
A listavezető Juventus idegenben legyőzte a Bolognát az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában. A torinói együttes – amely a koronavírus-járvány miatti leállás óta a bajnokságban először lépett pályára – Cristiano Ronaldo találatával szerzett vezetést a 23. percben.

Örömfoci?

Az nem volt.

Domináns Juventus?

Annál inkább!

A torinói együttes győzelemmel rajtolt újra a Serie A 2019–2020-as idényében. Az Olasz Kupa-döntőjében (tizenegyesekkel) elszenvedett vereség után a bajnoki középmezőnyhöz tartozó Bologna otthonában végig koncentrált játékot mutattak be Maurizio Sarri tanítványai, akik a 23. percben Cristiano Ronaldo higgadtan értékesített tizenegyesével kerültek előnybe(0–1).

Az igazat megvallva már a gól előtt is a Juventus volt a kezdeményezőbb fél, többet birtokolta a labdát, több helyzetet alakított ki, s ami a legfontosabb: többször is találta el a kaput.

A játék képe a folytatásban sem változott, Paulo Dybala a 36. percben megérdemelten növelte kétgólosra a vendégfórt. A kaputól 18-19 méterre fordult le védőjéről, majd védhetetlenül zúdította a labdát a jobb felsőbe (0–2).

A Bolognából egyszerűen hiányzott a kellő erő és kreativitás, hogy a második félidőben esélye legyen felállni a Juventusszal szemben. A torinóiak komolyabb erőfeszítések nélkül is őrizték az előnyt, járatták a labdát, és CR-nek hála kétszer is közel jártak a harmadik találat megszerzéséhez. Gól viszont nem lett egyik lövésből sem, mint ahogyan tizenegyes sem a félidő derekán a Bologna egyik lehetősége után – hiába vizsgálta az esetet a VAR is.

A végén Danilo kilenc perc alatt két sárga lapot is összeszedett, ám ez a lényegen már nem változtatott: magabiztosan győzött a Juventus.

Ez pedig már most sokkal több, mint amiben vélhetően egy-két hónapja reménykedtek a torinói drukkerek.

OLASZ SERIE A
27. FORDULÓ

Bologna–Juventus 0–2 (C. Ronaldo 23. – 11-esből, Dybala 36.)
Kiállítva: Danilo 91. (Juventus)

KORÁBBAN
Fiorentina–Brescia 1–1
(Pezzella 29., ill. A. Donnarumma 17. – 11-esből)
Kiállítva: Cáceres 71. (Fiorentina)
Lecce–Milan 1–4 (Mancosu 54. – 11-esből, ill. Castillejo 26., Bonaventura 55., Rebic 57., R. Leao 72.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 27 21 3 3 52–24 +28 66
2. Lazio 26 19 5 2 60–23 +37 62
3. Internazionale 26 17 6 3 51–25 +26 57
4. Atalanta 26 15 6 5 74–35 +39 51
5. Roma 26 13 6 7 51–35 +16 45
6. Napoli 26 11 6 9 41–36 +5 39
7. Milan 27 11 6 10 32–35 –3 39
8. Verona 26 10 8 8 31–27 +4 38
9. Parma 26 10 6 10 33–32 +1 36
10. Bologna 27 9 7 11 38–44 –6 34
11. Cagliari 26 8 8 10 42–42 0 32
12. Sassuolo 26 9 5 12 42–43 –1 32
13. Fiorentina 27 7 10 10 33–36 –3 31
14. Udinese 26 7 7 12 21–37 –16 28
15. Torino 26 8 4 14 29–46 –17 28
16. Sampdoria 26 7 5 14 28–46 –18 26
17. Genoa 26 6 7 13 31–47 –16 25
18. Lecce 27 6 7 14 35–60 –25 25
19. SPAL 26 5 3 18 20–44 –24 18
20. Brescia 27 4 5 18 23–50 –27 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik