Serie A: Reina a potya után büntetőt védett, hátrányból nyert a Milan

Vágólapra másolva!
2019.10.05. 22:51
null
Pepe Reina negatív hősből pozitív hőssé vált (Fotó: AFP)
Három piros lapot és három gólt hozó mérkőzésen az AC Milan vert helyzetből felállva, a Pepe Reina által a hosszabbításban kivédett tizenegyesnek nagyban köszönhetően 2–1-re legyőzte a Genoát az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 7. fordulójában.

„Túl sok éve nem méltó ez a csapat a szurkolóihoz.”

„Ezer változás a kispadon, de az eredmények mindig szánalmasak.”

„A Milan tiszteletet érdemel, nem leszünk kegyesek többé a játékosokkal és a klubbal.”

„Az egyetlenek, akik küzdenek ezért a mezért, mi vagyunk.”

Ilyen és ehhez hasonló üzenetekkel fogadta a Milan-tábor szombat este a Stadio Luigi Ferrarisban szeretett csapatát, amely a mérkőzés előtt két győzelemmel és négy vereséggel a 16. helyen állt a tabellán – ugyanannyi ponttal, mint amennyit a kiesőzónában tartózkodó SPAL is gyűjtött eddig.

A milánóiak kapuját ezen a meccsen is Gianluigi Donnarumma védte volna, ám a 20 éves kapus a találkozót megelőzően gyomorfájdalmakra és émelygésre panaszkodott, ezért Pepe Reina ugrott be a helyére. Bekerült a Milan kezdőjébe Giacomo Bonaventura is, aki a Serie A-ban legutóbb 349 nappal ezelőtt, 2018. október 21-én, az Inter elleni rangadón volt a kezdőcsapat tagja.

Reinán érződtek a meccshiány jelei, a 41. percben csúnyán melléütött Lasse Schöne szabadrúgásánál a szitáló labdának, így a Genoa az első félidő végén megszerezte a vezetést (1–0).

A játékrész lefújását követően aztán villant a piros, Riccardo Saponarának, a hazaiak egyik cserejátékosának mutatta fel a játékvezető.

Marco Giampaolo, a Milan vezetőedzője a szünetben két helyen is változtatott együttesén, Hakan Calhanoglu és Krzysztof Piatek helyére Lucas Paquetá és Rafael Leao állt be.

Az 51. percben egyenlített a Milan, Theo Hernández éles szögből leadott lövésénél Andrei Radu Genoa-kapus nem állt a helyzet magaslatán (1–1).

Theo Hernández éles szögből szerzett góljával egyenlített a Milan (Fotó: AC Milan)
Theo Hernández éles szögből szerzett góljával egyenlített a Milan (Fotó: AC Milan)

Öt perccel később tizenegyeshez jutott és emberelőnybe került a Milan, Davide Biraschi kezezett a tizenhatoson belül. A büntető jogosnak tűnt, a piros lap nem feltétlenül. A tizenegyest Franck Kessié gólra váltotta, így a milánói alakulat február óta először begyűjtötte a három pontot vert helyzetből felállva bajnoki meccsen (1–2).

De a mérkőzés végéig történt még egy s más: a 79. percben Davide Calabria kiállítása miatt a Milan is tíz főre fogyatkozott, a hosszabbításban pedig Reina szabálytalansága(?) miatt a Genoa hosszas videózás után tizenegyest kapott. Schöne nézett farkasszemet a spanyol kapussal, kettejüknek e párbajában azonban Reina kerekedett felül, így a Milan megnyerte a meccset!

A piros-feketék három vereség után győztek ismét, és pontszámban utolérték a tabellán a Torinót, a Parmát és az ebben a fordulóban szintén három pontot szerző Veronát.

A MÉRKŐZÉS LEGFONTOSABB JELENETEI (ÁTKATTINTÁSSAL)


OLASZ SERIE A
7. FORDULÓ
Genoa–Milan 1–2 (Schöne 41., ill. Theo Hernández 51., Kessié 57. – 11-esből)

Korábban
SPAL–Parma 1–0 (Petagna 31.)
Hellas Verona–Sampdoria 2–0 (Kumbulla 9., Murru 81. – öngól)

Vasárnap
12.30: Fiorentina–Udinese (Tv: Digi Sport1)
15.00: Roma–Cagliari (Tv: Digi Sport2)
15.00: Atalanta–Lecce
15.00: Bologna–Lazio (Tv: Digi Sport3)
18.00: Torino–Napoli (Tv: Digi Sport1)
20.45: Internazionale–Juventus (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

A Brescia–Sassuolo mérkőzést a vendégcsapat tulajdonosa, Giorgio Squinzi halála miatt elhalasztották.

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 6 6 13–2 +11 18
2. Juventus 6 5 1 11–5 +6 16
3. Atalanta 6 4 1 1 15–9 +6 13
4. Napoli 6 4 2 15–10 +5 12
5. Roma 6 3 2 1 11–9 +2 11
6. Lazio 6 3 1 2 11–4 +7 10
7. Cagliari 6 3 1 2 9–6 +3 10
8. Verona 7 2 3 2 6–5 +1 9
9. Torino 6 3 3 10–10 0 9
10. Parma 7 3 4 8–10 –2 9
11. Milan 7 3 4 6–9 –3 9
12. Fiorentina 6 2 2 2 11–10 +1 8
13. Bologna 6 2 2 2 7–7 0 8
14. Udinese 6 2 1 3 3–5 –2 7
15. Sassuolo 6 2 4 11–12 –1 6
16. Brescia 6 2 4 7–9 –2 6
17. Lecce 6 2 4 6–12 –6 6
18. SPAL 7 2 5 6–13 –7 6
19. Genoa 7 1 2 4 8–15 –7 5
20. Sampdoria 7 1 6 4–16 –12 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik