Serie A: ötgólos mérkőzésen nyert a Roma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.11. 16:59
null
Négy gólt és könnyed győzelmet ünnepelhettek a rómaiak (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 12. fordulójának vasárnapi játéknapján a Roma fölényesen nyert a Stadio Olimpicóban a Sampdoria ellen, a sereghajtó Chievo meg döntetlent játszott a Nagy Ádámot nélkülöző Bolognával szemben.

 

A Roma a 19. percben szöglet után szerezte meg a vezetést a Samp ellen: Bryan Cristante csúsztatott a hosszú felé, majd Juan Jesús a hálóba pofozta a labdát. A brazil hátvédnek 2013 óta ez volt az első gólja az olasz bajnokságban, akkor még az Inter játékosaként talált be.

A Sampdoria legnagyobb lehetőségét az első félidőben Alekszandar Kolarov szolgáltatta, amikor kis híján a saját kapujába fejelt.

Szűk negyedóra telt el a második játékrészből, amikor Kolarov lapos beadására Patrick Schick érkezett, aki nem hibázott, megduplázta csapata előnyét (2–0). A 72. percben Stephan El Shaarawyt ugratták ki, majd amikor mindenki azt gondolta, hogy vége szakadt a támadásnak, az olasz szélső kifelé cselezve gyönyörűen kilőtte a hosszú felső sarkot.

A hajrában szépíteni tudott a Samp: egy beadás után az éppen a Romából kölcsönben szereplő Grégorie Defrel mesterien fordult le a védőjéről, majd magabiztosan a kapuba lőtte a labdát.

A 93. percben Edin Dzeko beadását, majd egy kapushibát követően El Shaarawy volt résen: megszerezte saját maga második, csapata negyedik gólját (4–1). A Roma egy vereséget és két döntetlent követően ismét győzni tudott a bajnokságban.

A Nagy Ádám nélkül felálló Bologna a Chievo otthonába látogatott, a változatos mérkőzés 2–2-es döntetlennel zárult; a magyar középpályás nem állt be.

Francesco Caputo, az Empoli csatára zsinórban a harmadik bajnoki meccsén talált be. Csapata hazai környezetben 2–1-re nyert az Udinese ellen. Ezzel a hazaiak a tabellán pontban beérték a fekete-fehéreket.

A Sassuolo–Lazio mérkőzésről itt olvashat!

OLASZ SERIE A
12. FORDULÓ

Chievo–Bologna 2–2 (Meggiorini 20. – 11-esből, Obi 45., ill. Santander 3., Orsolini 56.)
Empoli–Udinese 2–1 (Zajc 41., Caputo 51., ill. Pussetto 81.)
Roma–Sampdoria 4–1 (Juan Jesús 20., Schick 59., El Shaarawy 72., 93., ill. Defrel 89.)
KÉSŐBB

Sassuolo–Lazio 1–1 (Ferrari 15., ill. Parolo 8.)
20.30: Milan–Juventus (Tv: Digi Sport 1)
KORÁBBAN

Atalanta–Inter 4–1 (Hatoboer 8., Mancini 62., Djimsiti 88., Gómez 94., ill. Icardi 47. – 11-esből)

Genoa–Napoli 1–2 (C. Kouamé 20., ill. F. Ruiz 62., Biraschi 86. – öngól)

Frosinone–Fiorentina 1–1 (Pinamonti 89., ill. Benassi 47.)

Torino–Parma 1–2 (Baselli 37., ill. Gervinho 9., R. Inglese 25.)

SPAL–Cagliari 2–2 (Petagna 3., Antenucci 71., ill. Pavoletti 73., Ionita 76.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 11 10 1 24–8 +16 31
2. Napoli 12 9 1 2 26–13 +13 28
3. Internazionale 12 8 1 3 22–10 +12 25
4. Lazio 12 7 1 4 18–14 +4 22
5. Milan 11 6 3 2 21–14 +7 21
6. Roma 12 5 4 3 22–15 +7 19
7. Sassuolo 12 5 4 3 20–17 +3 19
8. Atalanta 12 5 3 4 23–14 +9 18
9. Fiorentina 12 4 5 3 18–10 +8 17
10. Torino 12 4 5 3 17–15 +2 17
11. Parma 12 5 2 5 12–15 –3 17
12. Sampdoria 12 4 3 5 16–15 +1 15
13. Cagliari 12 3 5 4 12–16 –4 14
14. Genoa 12 4 2 6 17–26 –9 14
15. SPAL 12 4 1 7 11–19 –8 13
16. Bologna 12 2 4 6 11–18 –7 10
17. Udinese 12 2 3 7 11–18 –7 9
18. Empoli 12 2 3 7 12–21 –9 9
19. Frosinone 12 1 4 7 10–25 –15 7
20. Chievo 12 3 9 10–30 –20 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik