Négy góllal nyert a Napoli (Fotó: AFP)

 

Victor Osimhen két góllal, Lorenzo Insigne és Hirving Lozano két-két gólpasszal járult hozzá a fölényes sikerhez (0–4).

A Napoli Serie A-s története során csupán harmadszor rajtolt egy bajnoki idényben öt meccsen öt győzelemmel, korábban az 1987–1988-as és a 2017–2018-as kiírásban sikerült neki ugyanez a bravúr.

A meccs – legalábbis a statisztikarajongók számára – már az első félidőben eldőlt: a Napoli a legutóbbi 54 alkalommal megnyerte azt a találkozóját, amelyen szünetben kétgólos előnyt tudhatott magáénak. Ezúttal 2–0 volt 45 percnyi játék után. Pedig a játék képe nem volt ennyire meggyőző, a hazaiak többet birtokolták a labdát, többet is próbálkoztak gólszerzéssel, mégis a Napoli gépezete volt jóval hatékonyabb.

A meccs a vendégek támadójának, a két gólpasszt jegyző Lorenzo Insignének sokáig emlékezetes lesz: karrierjében ez volt a 310. bajnokija a nápolyi klub színeiben – ezzel az örökranglista 4. helyére jött fel. 

A Torino és a Lazio összecsapásán a hajrá hozta a gólokat, a torinóiak vezető találatára pedig a 91. percben tizenegyesből tudott válaszolni a fővárosi csapat. A Lazio megmentője Ciro Immobile volt.

SERIE A
5. FORDULÓ
Sampdoria
Napoli 0–4 (Osimhen 10., 50., Fabián Ruiz 39., Zielinski 59.)
TorinoLazio 1–1 (Pjaca 76., ill. Immobile 90+1. – 11-esből)
Roma–Udinese 1–0 (Abraham 36.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 5 5 14–2 +12  15
2. Internazionale 5 4 1 18–5 +13  13
3. Milan 5 4 1 10–2 +8  13
4. Roma 5 4 1 12–5 +7  12
5. Atalanta 5 3 1 1 6–4 +2  10
6. Fiorentina 5 3 2 8–9 –1  9
7. Lazio 5 2 2 1 12–7 +5  8
8. Bologna 5 2 2 1 7–10 –3  8
9. Torino 5 2 1 2 8–5 +3  7
10. Udinese 5 2 1 2 6–7 –1  7
11. Empoli 5 2 3 5–8 –3  6
12. Juventus 5 1 2 2 7–8 –1  5
13. Sampdoria 5 1 2 2 5–7 –2  5
14. Sassuolo 5 1 1 3 5–7 –2  4
15. Verona 5 1 1 3 8–11 –3  4
16. Genoa 5 1 1 3 7–12 –5  4
17. Spezia 5 1 1 3 7–13 –6  4
18. Venezia 5 1 4 3–10 –7  3
19. Cagliari 5 2 3 7–13 –6  2
20. Salernitana 5 1 4 4–14 –10  1