Serie A: nem tudott nyerni az Inter a sereghajtó otthonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.07. 14:22
null
Mauro Icardi és az Inter egyetlen ponttal távozott Veronából (Fotó: AFP)
Kétgólos hátrányból mentett pontot az Internazionale a Verona otthonában, de a 3–3-as ikszért járó egy ponttal bizonyára elégedetlenek Roberto Manciniék, akik a sereghajtó ellen három ponttal számoltak.

A Verona 24 éve képtelen legyőzni az Intert (1992 februárja óta két döntetlen és 12 vereség jött össze), de ezen a kora délutánon nagyon közel állt a sikerhez.

Az első gólt az Inter szerezte, Jeison Murillo fejes gólja volt az első ebben a bajnoki idényben, amelyet az első negyedórában szerzett Mancini együttese. Valószínűleg nem az új helyzet hozta zavarba a fekete-kékeket, akik ezt követően négy perc alatt kettőt kaptak. Luca Marrone beadásaival nem tudtak mit kezdeni, előbb Filip Helander fejelt szöglet után Samir Handanovic kapujába, majd szabadrúgást követően Eros Pisano bólintott pontosan.

A bíró egy Inter-szöglet előtt véget vetett az első félidőnek, a szünet után 12 perc telt el, amikor jött az újabb Marrone-beívelés szögletből, s Artur Ionita góljával 3–1-re vezetett a Verona. Az Inter szinte azonnal szépített Mauro Icardi révén – az előző idény két gólkirálya közül ő betalált, a szintén játszó Luca Toni a Veronánál nem –, így maradt esélye. Rodrigo Palacio beadása után Ivan Perisic a 78. percben egyenlített, s még volt idő a fordításra is.

A hajrában mindkét csapat megszerezhette volna a győztes gólt, de kimaradtak a helyzetek. Ennek az iksznek egyik gárda sem örülhet, hiszen az Inter a sereghajtót volt képtelen legyőzni, míg a Verona kétgólos előnyt adott le.

OLASZ SERIE A
24. FORDULÓ
Verona–Internazionale 3–3
(Helander 12., Pisano 16., Ionita 57., ill. Murillo 8., Icardi 61., Perisic 78.)

KÉSŐBB
15.00: Napoli–Carpi
15.00: Torino–Chievo
15.00: Frosinone–Juventus (Tv: DIGI Sport2)
15.00: Sassuolo–Palermo
15.00: Milan–Udinese
18.00: Atalanta–Empoli (Tv: DIGI Sport2)
20.45: Roma–Sampdoria (Tv: DIGI Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 23 16 5 2 52–19 +33 53
2. Juventus 23 16 3 4 43–15 +28 51
3. Fiorentina 24 14 4 6 42–23 +19 46
4. Internazionale 24 13 6 5 30–20 +10 45
5. Roma 23 11 8 4 42–25 +17 41
6. Milan 23 11 6 6 34–25 +9 39
7. Sassuolo 23 8 9 6 26–26 0 33
8. Lazio 24 9 6 9 29–32 –3 33
Empoli 23 9 6 8 29–32 –3 33
10. Bologna 24 9 3 12 28–31 –3 30
11. Torino 23 7 7 9 29–30 –1 28
12. Chievo 23 7 6 10 27–31 –4 27
13. Atalanta 23 7 6 10 23–27 –4 27
14. Udinese 23 7 5 11 20–36 –16 26
15. Genoa 24 6 7 11 24–28 –4 25
16. Palermo 23 7 4 12 24–37 –13 25
17. Sampdoria 23 6 6 11 35–41 –6 24
18. Carpi 23 4 7 12 22–39 –17 19
19. Frosinone 23 5 4 14 24–48 –24 19
20. Verona 24 1 12 11 19–37 –18 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik