Serie A: nem halaszthatott a Torino, mégsem utazott el a Lazio elleni bajnokira

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.03.02. 17:15
null
Nem utaztak el Rómába Armando Izzóék (Fotó: AFP)
Miután az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokságban (Serie A) szereplő Torino FC játékoskerete és stábja továbbra is karanténban van, a csapat az előző péntekre tervezett Sassuolo elleni bajnokija után a kedd esti, Lazio elleni mérkőzését sem tudta lejátszani.

 

A Football Italia szakportál értesülései szerint a Torino FC halasztási kérelemmel fordult az Olasz Labdarúgó-szövetséghez (FIGC), de az elutasította azt, mivel a Torino előző, eredetileg péntekre kiírt, Sassuolo elleni bajnokija is már új időpontot kapott.

A torinói csapat játékosai és stábtagjai kedd éjfélig elszigetelve otthonukban tartózkodnak, így nem tudtak elutazni a mérkőzésre, a klub pedig a halasztás lehetőségében bízva nem küldött tartalék keretet sem az olasz fővárosba.

A Laziónál úgy készültek, hogy pályára lépnek a Torino ellen, ám mivel a vendég csapat nem érkezett meg az Olimpiai Stadionba, a hazaiak vélhetően 3–0-s eredménnyel, játék nélkül meg fogják kapni a találkozó három pontját – bár ebben az idényben már arra is volt példa, hogy az olasz szövetség utólag mégis kitűzött új időpontot egy elmaradt mérkőzésnek.

OLASZ SERIE A
25. FORDULÓ
Lazio–Torino – elmaradt
20.45: Juventus–Spezia (Tv: Digi Sport1)

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Internazionale 24 17 5 2 60–24 +36 56
2. Milan 24 16 4 4 47–29 +18 52
3. Juventus 23 13 7 3 45–20 +25 46
4. Atalanta 24 13 7 4 55–31 +24 46
5. Roma 24 13 5 6 48–37 +11 44
6. Napoli 23 14 1 8 49–25 +24 43
7. Lazio 24 13 4 7 38–32 +6 43
8. Sassuolo 23 9 8 6 37–34 +3 35
9. Hellas Verona 24 9 8 7 31–27 +4 35
10. Sampdoria 24 9 3 12 33–36 –3 30
11. Bologna 24 7 7 10 32–37 –5 28
12. Udinese 24 7 7 10 26–33 –7 28
13. Genoa 24 6 8 10 26–36 –10 26
14. Spezia 24 6 7 11 32–43 –11 25
15. Fiorentina 24 6 7 11 25–36 –11 25
16. Benevento 24 6 7 11 25–44 –19 25
17. Torino 23 3 11 9 33–41 –8 20
18. Cagliari 24 4 6 14 26–41 –15 18
19. Parma 24 2 9 13 19–47 –28 15
20. Crotone24331823–57–3412
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik