Serie A: nem a tégla, hanem a duplázó Hakimi verte meg a Bolognát

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.05. 22:39
null
Hakimi kétszer is ünnepelhetett a gólja után a Bologna ellen (Fotó: Getty Iamges)
A Bologna vezetőedzője, Szinisa Mihajlovics az Inter elleni bajnokit megelőzően arról beszélt, téglát sejt a csapatában, de végül aligha ezért szenvedtek 3–1-es vereséget Milánóban – sokkal inkább Asraf Hakimi tehet róla, aki két gólt is szerzett.

 

A Serie A szombat esti, Inter–Bologna mérkőzése előtt a vendégeket irányító Szinisa Mihajlovics botrányszagú nyilatkozatától volt hangos az olasz sajtó.

„A minap tartottam egyedül egy zárt kapus edzést a játékosoknak, ezen csak azért próbáltam ki egy új felállást, hogy kiderítsem, valóban tégla van-e a csapatban. De persze ennek az edzésnek a részletei is eljutottak az újságírókhoz, így már biztos vagyok a dolgomban – idézi a Sky Italia Mihajlovicsot.– Most elkezdtem nyomozni. Esküszöm, hogy meg fogom találni azt a bizonyos játékost, és egy életre megbánja, amit csinált. Gondoskodni fogok róla, hogy soha többet ne léphessen pályára profi futballistaként.”

Az eset azért is érdekes, mert a Bologna az Inter ellen aztán valóban abban a három belső védős felállásban játszott, amely Mihajlovics nyilatkozata alapján csak csali volt...

Hogy mi vagy ki áll az ügy hátterében, talán már sosem derül ki, az viszont látszik, hogy Mihajlovicsnak már közel sem annyira felhőtlen a viszonya játékosaival, mint volt 2019 tavaszán, amikor az Inter elleni 1–0-s idegenbeli győzelemmel debütált a Bologna kispadján. A tavaly leukémiával diagnosztizált tréner egyébként idén júliusban is győzött csapatával az Inter vendégeként 2–1-re, akkor ugyanis a milánóiak elkövették azt a hibát, hogy Romelu Lukaku korai találata után kihagyták a helyzeteiket, így a Bologna fordítani tudott. Most nem esett ebbe a hibába az Inter!

Ezúttal is Lukaku szerezte meg a vezetés a fekete-kékeknek: Ivan Perisic beadását elsőre még nem találta el, de előtte maradt a labda, és másodjára, hét méterről már nem hibázott. A belga csatárnak ezen a héten ez már a harmadik gólja volt, mert hét közben a Mönchengladbach ellen 3–2-re megnyert BL-meccsen duplázott. A bajnokságban ebben az idényben így már nyolc gólnál jár (Cristiano Ronaldóval holtversenyben 2. a Serie A góllövőlistáján a tíz találattal éllovas Zlatan Ibrahimovic mögött), az Interben tavaly nyár óta pedig már 46-nál (tétmeccseken). 1–0

A szünet előtt Marcelo Brozovic kiugratásából, 15 méterről Asraf Hakimi is betalált, így egy félidő alatt el is dőlt a mérkőzés. 2–0

A második félidőben az első bolognai gólját jegyző, Emanuel Vignato négy perccel a becserélést követően ugyan szépített, de nem sokkal később Hakimi egy kontra végén, tizenhatról ismét gólt szerzett, amivel 3–1-re nyert az Inter – aligha a „tégla” miatt...

SERIE A
10. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK

Internazionale–Bologna 3–1
(R. Lukaku 16., Hakimi 45., 70., ill. Vignato 67.)
KORÁBBAN
Juventus–Torino 2–1
(McKennie 77., Bonucci 89., ill. N'Koulou 9.)
Spezia–Lazio 1–2(Nzola 64., ill. Immobile 15., Milinkovics-Szavics 33.)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 9 7 2 21–8 +13 23
2. Internazionale 10 6 3 1 26–14 +12 21
3. Juventus 10 5 5 20–8 +12 20
4. Sassuolo 9 5 3 1 20–12 +8 18
5. Napoli 9 6 3 20–10 +10 17
6. Roma 9 5 2 2 19–15 +4 17
7. Lazio 10 5 2 3 16–17 –1 17
8. Verona 9 4 3 2 12–7 +5 15
9. Atalanta 9 4 2 3 18–16 +2 14
10. Bologna 10 4 6 15–17 –2 12
11. Sampdoria 9 3 2 4 14–15 –1 11
12. Cagliari 9 3 2 4 16–19 –3 11
13. Udinese 9 3 1 5 10–12 –2 10
14. Spezia 10 2 4 4 14–19 –5 10
15. Benevento 9 3 1 5 12–21 –9 10
16. Parma 9 2 3 4 10–17 –7 9
17. Fiorentina 9 2 2 5 10–15 –5 8
18. Torino 10 1 3 6 17–24 –7 6
19. Genoa 9 1 2 6 8–18 –10 5
20. Crotone 9 2 7 6–20 –14 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik