Serie A: negyedóra alatt elrendezte a Bolognát a Roma

Vágólapra másolva!
2020.12.13. 17:06
null
Mhitrajan (77) és Dzeko is betaláltak a Bologna ellen (Fotó: AFP)
Az olasz Serie A 11. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésein a Roma villámgyorsan kipipálta a Bologna otthonában esedékes mérkőzését: negyedóra elteltével 3–0-ra vezetett, a szünetre 5–1-es előnnyel fordult, a második félidő formalitás volt. Az Atalanta könnyen nyert a Fiorentinát fogadva, míg a Napoli győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban a Diego Maradona Stadionban a Sampdoria ellen.

Ha valaki igazán izgalmas vasárnap délutáni szórakozásra vágyott és mindenképpen olasz bajnokira vágyott, nem járt jól, ha az Az AS Roma bolognai vendégjátékára szavazott: a fővárosiak ugyanis alig negyedóra alatt eldöntötték a három pont sorsát, miután ötpercenként szereztek egy gólt: előbb Andrea Poli mentési kísérlete kötött ki a saját kapujában egy balról érkező lapos beadás után, majd Edin Dzeko váltott gólra egy jó kiugrást a tőle megszokott precizitással, végül Lorenzo Pellegrini használta ki az ellenfél rossz lescsapdáját. A szünetig aztán még három további gólt hozott a mérkőzés – Bryan Cristante öngóljával szépítettek a hazaiak, majd Jordan Veretout találata után Henrih Mhitarjan állította be az 5–1-es vendéggyőzelmet jelentő végeredményt –, így a második félidő már puszta formalitássá degradálódott.

Aki izgalmakra vágyott az olasz bajnokságban annak inkább Nápolyra kellett figyelnie, ahol az első Serie A-s mérkőzést játszották az immár hivatalosan is Diego Maradona Stadionnak nevezett korábbi San Paolo Stadionban, amely az argentin legenda november végi halála után december elején vette fel a klub korábbi nevét.

Sokáig aztán úgy nézett ki, hogy a Sampdoria ellen vereséggel mutatkozik be az élvonalban a Maradona Stadion: a Sampdoria ugyanis még a szünetben is vezetett Jakub Jankto 20. percben esett góljával, ám a második félidőben Gennaro Gattuso csapata nagy csatában fordítani tudott: előbb Hirving Lozano egyenlített alig tíz perc játék után, majd a félidő közepén Andrea Petagna fejese már a hazai vezetést – és mint később kiderült, győzelmet jelentette.

Szintén háromgólos meccsen győzött az Atalanta a Fiorentinát fogadva,ám itt inkább beszélyhetünk magabiztos hazai sikerről: a hazaiak a szünet előtt egy perccel szereztek vezetést, majd a második félidőben még kettőt hozzátettek, ezzel három nyeretlen bajnoki után diadalmaskodtak újra, míg a vendégek immár hat bajnoki óta nem tudnak nyerni.

OLASZ SERIE A
11. FORDULÓ

Atalanta–Fiorentina 3–0 (Gosens 44., Malinovszkij 55., Toloi 61.)
Bologna–Roma 1–5 (Cristante 24. – öngól, ill. Poli 5. – öngól, Dzeko 10., L. Pellegrini 15., Veretout 35., Mhitarjan 44.)
Napoli–Sampdoria 2–1 (Lozano 53., Petagna 68., ill. Jankto 20.)

KORÁBBAN
Cagliari–Inter 1–3 (Sottil 42., ill. Barella 77., D'Ambrosio 84., Lukaku 90+4.)

KÉSŐBB
18.00:
Genoa–Juventus (Tv: Digi Sport1)
20.45: Milan–Parma (Tv: Digi Sport1)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Lazio–Hellas Verona 1–2
(F. Caicedo 56., ill. Lazzari 45. – öngól, Tameze 67.)
Torino–Udinese 2–3 (Belotti 66., Bonazzoli 67., ill. Pussetto 24., De Paul 54., Nesztorovszki 69.)
Crotone–Spezia 4–1
(Messias 7., 90+6., Reca 49., Eduardo Herique 56., ill. D. Farias 18.)


PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Sassuolo–Benevento 1–0 (Berardi 8. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 10 8 2 23–9 +14 26
2. Internazionale 11 7 3 1 29–15 +14 24
3. Napoli 11 8 3 26–11 +15 23
4. Sassuolo 11 6 4 1 21–12 +9 22
5. Roma 11 6 3 2 24–16 +8 21
6. Juventus 10 5 5 20–8 +12 20
7. Verona 11 5 4 2 15–9 +6 19
8. Atalanta 10 5 2 3 21–16 +5 17
9. Lazio 11 5 2 4 17–19 –2 17
10. Udinese 10 4 1 5 13–14 –1 13
11. Cagliari 11 3 3 5 18–23 –5 12
12. Bologna 11 4 7 16–22 –6 12
13. Sampdoria 11 3 2 6 16–19 –3 11
14. Benevento 11 3 2 6 12–22 –10 11
15. Parma 10 2 4 4 10–17 –7 10
16. Spezia 11 2 4 5 15–23 –8 10
17. Fiorentina 11 2 3 6 11–19 –8 9
18. Torino 11 1 3 7 19–27 –8 6
19. Genoa 10 1 3 6 9–19 –10 6
20. Crotone 11 1 2 8 10–25 –15 5

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik