Serie A: néggyel nyert a Napoli a Lazio ellen

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.28. 22:41
null
Mertens két remek góllal segítette a Napolit a Lazio ellen (Fotó: AFP)
A Napoli már az első félidőben háromgólos előnyre tett szert a Lazio ellen, s 4–0-s diadalt aratott az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában vasárnap.

A nápolyiak már a 7. percben megszerezték a vezetést,Mertens kapott remek passzt a tizenhatoson belül, ám őt leszerelték, a labda viszont épp Piotr Zielinski elé pattant, aki 13 méterről magabiztosan lőtt a kapuba. Alig két perccel később Dries Mertens gyönyörűen cselezte tisztára magát, s védhetetlenül lőtt gólt a bal oldalra.


Mertens második találata legalább annyira szép volt, mint az első: a 29. percben a tizenhatos vonaláról tekert a hosszú felső sarokba.

A Napoli kiválóan játszott az első félidőben, a Lazioképtelen volt tartani vele a lépést, így a hazaiak méltán örülhettek a háromgólos előnynek.

A második játékrészben kiegyenlítettebb volt a játék, a Napoli visszavett a tempóból, és stabilan őrizte az előnyét, miközben a riválisa egyetlen kapura lövési kísérletig sem jutott. A különbség aztán tovább nőtt, a 85. percben Fabián Ruiz 25 méterről lőtt bombagólt, s mint kiderül, ezzel beállította a 4–0-s végeredményt. A nápolyiak vezetik a bajnokságot.

OLASZ SERIE A
14. FORDULÓ

Napoli–Lazio 4–0 (Zielinski 7., Mertens 10., 29., Fabián Ruiz 85.)

KORÁBBAN
Roma–Torino 1–0
(Abraham 32.)
Milan–Sassuolo 1–3(Romagnoli 21., ill. Scamacca 24., Kjaer 33. – öngól, Berardi 66.)
Kiállítva:Romagnoli 77.
Spezia–Bologna 0–1(Arnautovic 83. – 11-esből)

Udinese–Genoa 0–0
Venezia–Internazionale 0–2
(Calhanoglu 34., L. Martínez 90+4. – 11-esből)
Empoli–Fiorentina 2–1
(Bandinelli 87., Pinamonti 89., ill. Vlahovics 57.)
Sampdoria–Hellas Verona 3–1(Candreva 51., Ekdal 77., Murru 90., ill. Tameze 37.)

Juventus–Atalanta 0–1(D. Zapata 28.)
Cagliari–Salernitana 1–1(Pavoletti 73., ill. Bonazzoli 90.)

1. Napoli 14 11 2 1 30– 7 +23 35
2. Milan 14 10 2 2 30–18 +12 32
3. Internazionale 14 9 4 1 34–15 +19 31
4. Atalanta 14 8 4 2 28–17 +11 28
5. Roma 14 8 1 5 24–15 +9 25
6. Fiorentina 14 7 7 21–19 +2 21
7. Juventus 14 6 3 5 18–16 +2 21
8. Lazio 14 6 3 5 25–25 0 21
9. Bologna 14 6 3 5 20–24 –4 21
10. Verona 14 5 4 5 28–25 +3 19
11. Empoli 14 6 1 7 21–26 –5 19
12. Sassuolo 14 5 3 6 22–21 +1 18
13. Torino 14 5 2 7 17–14 +3 17
14. Udinese 14 3 6 5 16–20 –4 15
15. Sampdoria 14 4 3 7 20–26 –6 15
16. Venezia 14 4 3 7 12–21 –9 15
17. Spezia 14 3 2 9 15–32 –17 11
18. Genoa 14 1 7 6 17–26 –9 10
19. Cagliari 14 1 5 8 16–29 –13 8
20. Salernitana 14 2 2 10 11–29 –18 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik