Serie A: Nagy Ádám nélkül, zsinórban harmadszor nyert a Bologna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.15. 17:02
null
Adel Taarabt 1275 nap után volt élvonalbeli mérkőzésen eredményes (Fotó: afp)
A Bologna sorozatban harmadik mérkőzését nyerte meg az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A). A 8. fordulóban rendezett találkozón Nagy Ádám a kispadról nézte végig a SPAL elleni kétgólos győzelmet. A Milan korábbi játékosa, Adel Taarabt gólt szerzett a Genoában, ezzel 1275 nap után volt ismét eredményes élvonalbeli mérkőzésen. A Torino drámai hajrában mentett pontot, míg a Sampdoria hátrányból fordítva győzte le 3–1-re az Atalantát.

A vasárnap délutáni olasz meccsdömping első félideje a Milan korábbi játékosairól szólt. Bolognában ugyanis Andrea Poli szerezte meg a vezetést a SPAL ellen (Nagy Ádám – ahogy augusztus óta mindig – ezúttal is a kispadról nézte végig a bajnokit). A második félidőben a lengyel Bartosz Salamon is betalált, csak éppen a saját kapujába, így Mirco Antenucci gyönyörű tekerésével csak szépített a SPAL, 2–1-re nyert a Bologna, sorozatban harmadik győzelmét aratva.

A másik ex-milános főszereplő a marokkói Adel Taarabt volt, aki előbb gólpasszt osztott ki, majd maga is betalált a Genoa színeiben. A fordulás után Leonardo Pavoletti fejes góljával szépített a Cagliari (a gólpasszt a magyar származású Paolo Faragó adta), de Luca Rigoni gyorsan válaszolt, így Joao Pedro büntetője is csak az eredmény kozmetikázására volt elég, 3–2-re nyert a Genoa Cagliariban.

Taarabt egyébként nem kevesebb, mint 1275 napja talált be legutóbb élvonalbeli mérkőzésen, 2014. április 19-én éppen a Milan játékosaként volt eredményes.

A két meccs óta nyeretlen Torino meglepetésre hátrányba került az első félidőben a Crotone vendégeként. A szünet után Iago Falqué hiába egyenlített egy 20 méteres lövéssel, nem sokkal később Bruno Martella ismét a hazaiakat juttatta vezetéshez. Felállt azonban még egyszer a Torino: Lorenzo De Silvestri a hosszabbítás harmadik percében fejelt a kapuba, megmentve csapatának az egyik pontot (2–2).

A Sampdoria hátrányból fordítva nyert 3–1-re az Atalanta ellen, és így már a 6. helyen áll a tabellán (a Bolognát jobb gólkülönbségével megelőzve).

OLASZ SERIE A
8. FORDULÓ

Bologna–SPAL 2–1
(Poli 30., Salamon 49. – öngól, ill. Antenucci 88.)
Cagliari–Genoa 2–3 (Pavoletti 48., Joao Pedro 78. – 11-esből, ill. Galabinov 8., Taarabt 35., Rigoni 75.)
Crotone–Torino 2–2 (Rohdén 25., Martella 64., ill. Iago Falqué 54., De Silvestri 93.)
Sampdoria–Atalanta 3–1 (D. Zapata 56., Caprari 59., Linetty 68., ill. Cristante 21.)
Sassuolo–Chievo 0–0

Korábban
Fiorentina–Udinese 2–1
(Théréau 28., 57., ill. Samir 72.)

Szombati eredmények
Roma–Napoli 0–1 (Insigne 20.)
Juventus–Lazio 12 (Douglas Costa 23., ill. Immobile 47., 54. – a másodikat 11-esből)

Később
20.45:
Internazionale–Milan (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 8 8 26– 5 +21 24
2. Juventus 8 6 1 1 21– 7 +14 19
3. Lazio 8 6 1 1 21–10 +11 19
4. Internazionale 7 6 1 14– 3 +11 19
5. Roma 7 5 2 14– 5 +9 15
6. Sampdoria 7 4 2 1 11– 9 +2 14
7. Bologna 8 4 2 2 8– 8 0 14
8. Torino 8 3 4 1 14–13 +1 13
9. Milan 7 4 3 10–10 0 12
10. Chievo 8 3 3 2 9– 9 0 12
11. Fiorentina 8 3 1 4 12–11 +1 10
12. Atalanta 8 2 3 3 13–13 0 9
13. Udinese 8 2 6 13–15 –2 6
14. Crotone 8 1 3 4 6–14 –8 6
14. Cagliari 8 2 6 6–14 –8 6
16. Genoa 8 1 2 5 8–13 –5 5
17. SPAL 8 1 2 5 7–14 –7 5
18. Sassuolo 8 1 2 5 4–15 –11 5
19. Verona 7 3 4 3–16 –13 3
20. Benevento 7 7 2–18 –16 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik