A topligákban utolsóként a Milan is elesett – a Juvéé a rangadó

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2021.01.06. 20:39
null
A Juventus sikerével nem maradt veretlen csapat az európai topligákban (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 16. fordulójában a Juventus 3–1-re legyőzte a listavezető Milant, így az európai topligákból utolsóként a piros-feketék veretlensége is odalett.

OLASZ SERIE A
16. FORDULÓ
MILAN–JUVENTUS 1–3(1–1)
Milánó,Giuseppe Meazza Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:Irratti
MILAN:G. Donnarumma – Dalot (Conti, 81.), Kjaer (Kalulu, 81.), Romagnoli, T. Hernandez – Calabria (D. Maldini, 81.), Kessié – Castillejo (Colombo, 87.), Calhanoglu, Hauge (Brahim Díaz, 67.) – Rafael Leao.Vezetőedző:Stefano Pioli
JUVENTUS:Szczesny – Danilo, Bonucci, De Ligt, Frabotta (Demiral, 87.) – Chiesa (Kulusevski, 63.), Rabiot, Bentancur (Arthur, 74.), Ramsey (Bernardeschi, 74.) – Cristiano Ronaldo, Dybala (McKennie, 63.).Vezetőedző:Andrea Pirlo
Gólszerző:Calabria (41.), ill.Chiesa (18., 61.), McKennie (76.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Amikor a harmadik percre már mindkét kapu veszélyben forgott, még csak remélhettük, hogy nem hirtelen fellángolás lesz az elején, de azt kell, hogy mondjuk: remek első félidőt játszott az olasz listavezető az olasz rekordbajnokkal!

A vendégek Dybala megpattanó lövésével kezdtek, majd a házigazda válaszolt Rafael Leao, Hauge és Castillejo lehetőségével, hogy az első negyedóra után a Juve vegye magához a kezdeményezést, a nagy nyomás pedig Chiesa remeklésének köszönhetően egy kapufa után már gólt is eredményezett (0–1).

Ezt követően a Milan került fölénybe, de Leao újabb lövése tévesztett kicsit kaput, aztán Szczesny hozta a frászt a szurkolókra, majd Ramsey, de itt Leao löketét épp a kapus hárította – közben pedig a túloldalon Chiesa is próbára tette egyszer Donnarummát.

Ramsey ezt követően már nem passzal, hanem lövéssel segítette a Milant, de kapusa ezt is védte, majd a sokadik Calhanoglu-lövést is, ezekben a percekben nagyon benne volt az egyenlítés a levegőben. Épp amikor kicsit kiegyenlítettebb lett a játék, jött Calhanoglu erőszakos, de a játékvezető szerint még szabályos szerelése, és az ellentámadás végén Calabria kilőtte a bal felsőt (1–1).

A második félidő sajnos már lényegesen vérszegényebb volt, a házigazda Dalot, a vendégcsapat Ramsey lövésével próbálkozott hiába, de gyorsan lepörgött az első negyedóra. Ezután viszont újra villant Chiesa, szépen kilőtte a hosszú alsót, a vendégek cseréi lényegesen jobban szálltak be, és a nagyon agilis Kulusevski előkészítése után McKennie is eredményes volt (1–3).

Az elfáradó Milan számára ezúttal nem volt benne az újabb feltámadás lehetősége, így az európai topligákban utolsóként a piros-feketék is elszenvedték idénybeli első vereségüket – de így is az élen maradtak az Inter zakójának köszönhetően.

A Juventus három nyeretlen meccs után győzte le ismét milánói riválisát.

KORÁBBAN
Cagliari–Benevento 1–2(Joao Pedro 20., ill. Sau 41., Tuia 44.)
Atalanta–Parma 3–0(Muriel 15., D. Zapata 49., Gosens 61.)
Bologna–Udinese 2–2(Tomijasu 19., Svanberg 40., ill. R. Pereyra 34., Arslan 90+2.)
Crotone–Roma 1–3
(Golemics 71., ill. B. Mayoral 8., 29., Mhitarjan 35. – 11-esből)
Lazio–Fiorentina 2–1(F. Caicedo 6., Immobile 75., ill. Vlahovics 88. – 11-esből)
Sampdoria–Internazionale 2–1(Candreva 23. – 11-esből, Keita Baldé 38., ill. De Vrij 65.)
Sassuolo–Genoa 2–1(Boga 52., Raspadori 83., ill. Somurodov 64.)
Torino–Verona 1–1(Bremer 84., ill. Dimarco 67.)
Napoli–Spezia 1–2(Petagna 58., ill. Nzola 68. – 11-esből, Pobega 82.)

AZ ÁLLÁS
1. Milan16114135–19+1637
2. Internazionale16113241–21+2036
3. Roma16103335–24+1133
4. Juventus1586132–15+1730
5. Sassuolo1685329–23+629
6. Napoli1591532–15+1728
7. Atalanta1584336–21+1528
8. Lazio1674525–25025
9. Verona1666420–15+524
10. Benevento1663719–26–721
11. Sampdoria1662825–26–120
12. Bologna1645723–29–617
13. Udinese1544717–23–616
14. Fiorentina1636717–23–615
15. Cagliari1635823–33–1014
16. Spezia1635821–31–1014
17. Torino1626826–33–712
18. Parma1626813–31–1812
19. Genoa1625916–30–1411
20. Crotone16231116–38–229

PERCRŐL PERCRE

90+5. Véget ért a mérkőzés.
90+4.
Most megint nyom a Milan, de igazán nagy ziccer nincs.
90+3. Brahim Díaz esett el a 16-oson belül, nem kap 11-est.
90+2. Maldiniszép szólója után a rövid alsóra lőtt, Díaz teljesen üresen volt nagyobb helyzetben.
90+1. Maldini beadását kivágják.
90. Öt perc a ráadás.
90. A kapura lövések száma 14–14.
90. Romagnoliis besárgult.
89. Theo Hernandezt pedig blokkolják.
88. Calhanoglu távoli lövése jócskán fölé.
87. Calhanoglu beadása után Romagnoli fejese fölé szállt.
87. Frabotta helyére Demiral érkezett. Colombo is a pályán, ő Castillejót váltja.
87. Castillejo harcolt ki szabadrúgást a 16-os jobb sarka elől.
83. Conti beadását kifejelték, Calhanoglu lapos, pattogós lövését pedig védte Szczesny.
81.Kjaer, Calabria és Dalot jött le.
80. Hármas csere a Milannál:Kalulu, D. Maldiniés Conti jön be.
78. Kessié szólója végén a lövése egy hazait is érintve pattant ki.
76. ELDŐLT!A két cserejátékos összjátéka hozta a gólt, Kulusevski estében középre tett labdáját McKennie vágta a kapuba. 1–3
75. Leao akart eljátszani egy tizenegyest, az akció vége szöglet.
74. Újabb cserék, Bentancur és Ramsey le, Arthur és Bernardeschi be.
73. LÖKET! Calhanoglu nagy erővel a kapu bal oldala mellé lőtt.
72. Ennek a kontrának a végén pedig Theo Hernandezt vágták fel a kaputól 25 méterre. Danilóé a sárga.
71. VÉDÉS!A kontra végén McKennie lövését Donnarumma üti szögletre.
70.
Calhanoglu beadása szögletre pattant.

67. Brahim Díaz váltja Haugét.
66.
Kulusevski ment el erőszakosan a bal oldalon, bement az ötösig, belőtt labdája egy védőről saját kapuja felé pattant, de Donnarumma védeni tudott.

63. Ez egyben a búcsúja is volt, Chiesát Kulusevski váltja, Dybala helyére pedig McKennie állt be.
62. GÓL! Ez most sokkal kevésbé volt benne, de így is pont ugyanannyit ér, Chiesa húzott középre, majd kilőtte a jobb alsót. 1–2



61.
Leao vitte el Castillejo elől, a visszatett labdája pedig pontatlan, nagy lehetőség lehetett volna.
60. Bentancur állította meg az ellentámadást.
60. Dybala lépett ki a leshatárról, később kiderült azon túlról, de Donnarumma védett.
60. McKennie és Kulusevski is érkezik hamarosan.
56. Castillejo Kjaerre ugrott, Ramseyé lett így a labda, de a röviden az oldalhálóba lőtt.
54.
Egy kis technikai malőr után folytatjuk. Nem volt azóta nagyobb esemény szerencsére.
48. LÖVÉS!Szépen felépített támadás végénDalottávoli lövését Szczesny ütötte szögletre. A sarokrúgás után kifelé jár a szabadrúgás.
46.Hauge, majd Castillejo próbált a 16-oson belül kezdeni valamit, de csak egy bedobás a végeredmény.
46. Folytatódik a meccs.

45. CR jobb oldali beadását Kjaer fejelte ki, vége is a félidőnek.
42.
Ronaldo lekészítése után Ramsey lapos lövését Donnarumma védte.
41. EZ MÁR GÓL! Ez is érett már rendesen. Calhanoglu szerzett erőszakosan labdát, indult a kontra, Leao lekészítése után Calabria a bal felsőbe lőtt. 1–1



40.
A kapura lövése száma 10–6.
37. Calabria belőtt labdáját Hernandez próbálta átvenni a kaputól 15 méterre, de az erős labda elpattant.
35. TŰZIJÁTÉK! Ramsey próbált menteni, kis híján kilőtte a jobb felsőt, de Szczesny védeni tudott, ahogyan az akció végén Calhanoglu távoli lövésénél is. Érik a Milan gólja.
34. Calhanoglu20 métere löketére leért Szczesny.
33. Calabriatávoli lökete nem találta el a bal felsőt. Most a Milan nyom nagy erőkkel.
32. Hauge forgolódik, majd Hernandezig jut a labda, de lövésnél felszedik az ütőjét.
32. Calhanoglu most a bírót találja el, játékvezetői labda.
31. Calhanoglu megpattanó lövése fájdalmas helyen találta el Bonuccit, nem a keze volt, de ha ott éri, tán még akkor sem büntető...
31. Calhanoglu beadása sem veszélyes ugyanakkor.
30.
Nagyon pörögnek a csapatok, most Leao elől mentenek.
29. Chiesa beadása után szögletre blokkolnak.
28. A sarokrúgás veszélytelen, de nem szabadul fel a kapu, Calhanoglu beadásáról viszont kevéssel mindenki lemaradt.
27. ÓRIÁSI HIBA! Ramsey lőtte felelőtlenül a 16-osa előtt keresztbe a labdát, az pont Haugéé lett, ő Leaóhoz játszott, aki a rövid felső irányába lőtt, de Szczesny védett.
27. Leao beadását kifejelték a védők, majd Castillejo borította fel ellenfelét.
24. Chiesaszép szólója után 17 méterről lőtt, de épp oda, ahol Donnarumma volt.
23. MIT CSINÁL SZCZESNY? Hátul labdázgattak, majd a rárontó ellenfélbe lőtt, szerencséjére a kapu mellé pattant a labda.
22. HELYZET! Hazai kontra végén Rafael Leao csinált egy visszacselt, majd 17 méterről kevéssel a jobb felső mellé lőtt, Szczesnytől ez gól.
21.
Chiesa jobb oldali beadása után Ronaldo lehetőségénél Romagnoli blokkolt.
18. EZ MÁR GÓL! Nagyon érett az elmúlt percekben, Chiesa játszott Dybalához, aki sarokkal passzolt neki vissza, majd előbbi a hosszú alsóba lőtt. 0–1



18.
Bonucci beadását Chiesa csúsztatja el Ronaldo elől, aki nem sokkal később egy blokkolt lövéssel próbálkozott.
17. Nyom a Juve, de a beadások eredménye csak egy újabb szöglet.
16. KAPUFA! A sarokrúgást követő „fejpárbaj” után ide-oda pattogott a labda, végül csak eljutott Chiesáig, aki fordulásból széttörte a kapufát.
15. Ronaldo beadását Kjaer vágta szögletre.
14. Calhanoglu felívelt szabadrúgása Szczesny zsákmánya.
12. Dalot jobb oldali beadása picit hosszú az üresen érkező Haugének.
11. Hernandez rúgta le kicsit Chiesa veséjét, de gyorsan folytatni tudja.
9. Dybalát szerelte Kessié a 16-os előtt, de pont Frabottához került a labda, aki balról kicsivel a léc fölé tüzelt.
7. VÉDÉS! Bentancur akart sarkazni a 16-osán belül, Castillejo csapott le a labdára, bal alsóra tartó löketét viszont Szczesny védte. A szöglet után nincs veszély.
6. Calhanoglu legurítása után Hauge tört be a 16-oson belülre, lapos lövését viszont blokkolni tudták a védők.
6. Milan-szöglet jöhet.
3. Itt a válasz, Rafael Leao húzott a bal szélről középre, 17 méterről a hosszú alsó mellé lőtt.
2. HELYZET!Frabotta ment el a bal szélen, centerezését Dybala lőhette nagy helyzetben kapura, de a védőkön megpattanó labdát Donnarumma védte.
1. A Juventus kezdte el a meccset.


ELŐZMÉNYEK

Eddig 233 tétmeccset játszottak a felek, ebből 91-et a Juventus nyert meg, 75-öt a Milan, 67 döntetlen született. Tavaly viszont három összecsapásból két döntetlen, és egy 4–2-es Milan-siker volt a mérleg, így a piros-feketék három meccs óta veretlenek a párharcban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik