Serie A: meglepetés – a Cagliari legyőzte az Atalantát

Vágólapra másolva!
2022.02.06. 14:31
null
Gastón Pereiro két góljával nyert a Cagliari (Fotó: AFP)
Az Atalanta noha emberhátrányban egyenlített a kieső helyen álló Cagliari ellen, a szárd rivális végül 2–1-es sikert ért el a Gewiss Stadionban vasárnap, az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság (Serie A) 24. fordulójában.

 

Az első félidőben egyértelműen a tabella negyedik helyén álló hazaiak domináltak – 62 százalékban birtokolták a labdát, és hat kapura lövési kísérletük volt; a Cagliari ezzel szemben csak egyszer próbálkozott –, ám a vezetést nem sikerült megszerezniük.

A második játékrész legelején a labda meglehetősen szerencsésen pattant Gastón Pereiro elé, aki nem hibázott (0–1). Alig két perccel később Pereiro egy az egyben vezethette a kapusra a labdát, ésJuan Musso nagyon rosszul jött ki a tizenhatoson kívülre, piros lapot érően elsodorta az uruguayit (VIDEÓ ITT) – emberhátrányba került az Atalanta. A hazai alakulat persze nem adta fel, José Luis Palomino a 64. percben egyenlített. A válasz azonban hamarosan érkezett, Pereiro újabb találatával ismét előnyhöz juttatta a Cagliarit, s mint kiderült, ezzel együtt beállította az 1–2-es végeredményt. A vendégek a mostani győzelemmel „kiléptek” a kiesőzónából, jelenleg a 17. helyen tanyáznak.

OLASZ SERIE A
24. FORDULÓ
Atalanta–Cagliari 1–2
(Palomino 64., ill. G. Pereiro 50., 68.)
Kiállítva: Musso (Atalanta, 52.)

KÉSŐBB
VASÁRNAP

15.00: Bologna–Empoli
15.00: Sampdoria–Sassuolo
15.00: Venezia–Napoli (Tv: Sport2)
18.00: Udinese–Torino (Tv: Sport2)
20.45: Juventus–Hellas Verona (Tv: Sport2)

HÉTFŐ
20.45:
Salernitana–Spezia

KORÁBBAN
Szombaton játszották
Roma–Genoa 0–0
Kiállítva:
Zaniolo (90+4.), ill. Östigaard (68.)
Fiorentina–Lazio 0–3 (Milinkovics-Szavics 52., Immobile 70., Biraghi 81.)
Internazionale–Milan 1–2(Perisic 39., ill. Giroud 75., 78.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 23 16 5 2 54–19 +35 53
2. Milan 24 16 4 4 49–26 +23 52
3. Napoli 23 15 4 4 43–16 +27 49
4. Atalanta 23 12 7 4 45–28 +17 43
5. Juventus 23 12 6 5 34–21 +13 42
6. Lazio 24 11 6 7 49–39 +10 39
7. Roma 24 12 3 9 40–30 +10 39
8. Fiorentina 23 11 3 9 41–33 +8 36
9. Verona 23 9 6 8 43–38 +5 33
10. Torino 22 9 5 8 30–21 +9 32
11. Sassuolo 23 7 8 8 39–38 +1 29
12. Empoli 23 8 5 10 37–47 –10 29
13. Bologna 22 8 3 11 29–37 –8 27
14. Spezia 23 7 4 12 24–42 –18 25
15. Udinese 21 4 9 8 28–36 –8 21
16. Sampdoria 23 5 5 13 29–41 –12 20
17. Cagliari 24 4 8 12 24–45 –21 20
18. Venezia 22 4 6 12 20–40 –20 18
19. Genoa 24 1 11 12 20–45 –25 14
20. Salernitana 21 3 2 16 14–50 –36 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik