Serie A: Maldini fiát először nevezték a Milan felnőttkeretébe

Vágólapra másolva!
2019.11.23. 12:46
null
Daniel Maldini akár már szombaton bemutatkozhat tétmeccsen a Milan felnőttcsapatában (Fotó: AFP)
A Milan és az olasz labdarúgó-válogatott egykori csapatkapitánya, Paolo Maldini jelenleg korábbi klubcsapata technikai igazgatójaként tevékenykedik, szombaton pedig akár saját fia játékát is megtekintheti a rossoneri szerelésében.

Daniel Maldini tagja a Milan 21 fős, Napoli ellen készülő felnőttkeretének, pályafutása során először – derült ki a klub hivatalos honlapján közzétett információkból. A támadó múlt hónapban töltötte be a 18. életévét, és jelenlegi szerződése 2024-ig szól a milánóiakkal. Édesapja utoljára 2009-ben lépett pályára a rossoneri mezében, most azonban 10 év után újra egy Maldinit köszönthet a San Siro közönsége.

Paolo Maldini 25 éven keresztül futballozott a Milan kötelékében, mellyel 5 Bajnokok Ligáját, valamint 7 olasz bajnoki címet nyert. Összesen 647 bajnokin lépett pályára a piros-feketék szerelésében, ami egyelőre rekord a Serie A történetében, hiszen Gianluigi Buffon jelenleg két meccsel mögötte van.

OLASZ SERIE A
13. FORDULÓ
15.00:
Atalanta–Juventus (Tv:Digi Sport2)
18.00:AC Milan–Napoli (Tv:Digi Sport1)
20.45:Torino–Inter (Tv:Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus1210220– 9+1132
2. Internazionale12101126–12+1431
3. Lazio1273228–13+1524
4. Cagliari1273223–12+1124
5. Atalanta1264230–18+1222
6. Roma1264220–14 +622
7. Napoli1254321–15 +619
8. Parma1252518–15 +317
9. Fiorentina1244418–19 –116
10. Verona1243510–11 –115
11. Torino1242615–17 –214
12. Udinese12426 8–18–1014
13. Sassuolo1141621–21 013
14. Milan1241711–16 –513
15. Bologna1233616–20 –412
16. Lecce1224615–25–1010
17. Genoa1223714–26–12 9
18. Sampdoria12237 7–19–12 9
19. SPAL12228 7–18–11 8
20. Brescia1121810–20–10 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik