Az utolsó pillanatban mentett pontot a Lazio a Juventus ellen

Vágólapra másolva!
2020.11.08. 12:17
null
Óriási küzdelem dúlt a pályán (fotó: AFP)
Ebédidőben csapott össze Rómában az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 7. fordulójában a Lazio és a Juventus. Bár a vendégek hamar megszerezték a vezetést Cristiano Ronaldo góljával és uralták a meccset, a kulcsjátékosok hiányától sújtott hazaiak az utolsó utáni pillanatban mégis egyenlítettek.

 

OLASZ SERIE A
7. FORDULÓ

Lazio–Juventus1–1
Róma,
Stadio Olimpico,zárt kapuk mögött. Vezette: Massa.
LAZIO:Reina – Luiz Felipe, Acerbi, Radu (Hoedt, 54.) – Marusics, Milinkovics-Szavics, Cataldi (Akpa Akpro, 77.), Luis Alberto (A. Pereira, 77.), Faresz (Lazzari, 54.) – J. Correa, Muriqi. Vezetőedző: Simone Inzaghi.
JUVENTUS:Szczesny – Cuadrado, Demiral, Bonucci, Danilo – Kulusevski (McKennie, 77.), Bentancur, Rabiot, Frabotta – Morata (Bernardeschi, 89.), C. Ronaldo (Dybala, 76.). Vezetőedző: Andrea Pirlo.
Gólszerző:Caicedo (90+5.), ill. C. Ronaldo (15.)

ÖSSZEFOGLALÓ

A budapesti BL-találkozó megnyerése után nehéz erőpróba várt a Juventusra az olasz labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában, hiszen a remekül védekező Lazio otthonába látogatott. A hazai csapat esélyét csökkentette, hogy három erőssége, Immobile, Strakosha és Lucas Leiva sem léphetett pályára.

A vendéggárda rögtön nekiugrott a Laziónak, a hazaiak nem sok ellenállást fejtettek ki. Így nem is volt meglepő, hogy a 15. percben már vezetést is szerzett a Juve. Cuadrado jó beadásáról lemaradt Reina, a kapu előtt álldogáló C. Ronaldo pedig néhány lépésről a kapuba terelte a labdát. 0–1

Ezzel a góllal Cristiano Ronaldo a 745. gólját szerezte tétmeccsen eddigi pályafutása során, azaz már csak egyetlen gólra van Puskás Ferenctől azon a listán, amelyet a La Gazzetta dello Sport állított össze, és itt írtunk róla.

Ronaldo ebben a félidőben még eltalálta a kapufát is – pazar gól lehetett volna –, majd az utolsó percben csupán Reina nagy védése akadályozta meg, hogy növelje a Juventus előnyét.

A második játékrészben többet támadott a Lazio, a Juve inkább védekezett, de ezt olyan jól tette, hogy Szczesnynek lényegében semmi dolga nem akadt. Úgy tűnt, a torinóiak megszerzik a három pontot, ám a négyperces hosszabbításban nagyon nyomott a Lazio, és az utolsó utáni pillanatban FelipeCaicedo mesteri lövésével elkapta a veszett fejsze nyelét, így egy pontot otthon tartott. 1–1


TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Péntek
Sassuolo–Udinese 0–0
Szombat
Cagliari–Sampdoria 2–0 (Joao Pedro 48. – 11-esből, Nández 69.)
Benevento–Spezia 0–3 (Pobega 29., Nzola 65., 70.)
Parma–Fiorentina 0–0
Vasárnap
Genoa–AS Roma 1–3 (Pjaca 50., ill. Mhitarjan 45+2., 66., 85.)
Torino–Crotone 0–0
Atalanta–Inter 1–1
(Al. Mirancsuk 79., ill. L. Martínez 58.)
Bologna–Napoli 0–1 (Osimhen 23.)
AC Milan–Hellas Verona 2–2 (Kessié 27., Ibrahimovic 90+3., ill. Barák 6., Zaccagni 19.)

AZ ÁLLÁS
1. Milan75216–7+917
2. Sassuolo74318–9+915
3. Napoli*75215–7+814
4. Roma742116–11+514
5. Juventus73415–6+913
6. Atalanta741218–14+413
7. Internazionale733116–11+512
8. Verona733110–5+512
9. Lazio732211–13–211
10. Sampdoria731311–110 10
11. Cagliari731314–15–110
12. Fiorentina722310–12–28
13. Spezia722311–15–48
14. Bologna72511–13–26
15. Parma71338–13–56
16. Benevento72510–20–106
17. Torino712412–16–45
18. Genoa71247–15–85
19. Udinese71156–11–54
20. Crotone7256–17–112
*A Napolitól egy pont levonva

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+5. perc: Vége a meccsnek, döntetlen a rangadón. 1–1
90+5. perc: GÓÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A LAZIO. HIHETETLEN!
Megalkuvás nélkül nyomtak az utolsó öt percben, és ennek meg is lett az eredménye. Correa három embert cselezett ki a tizenhatoson belül, majd Caicedóhoz játszott, aki 9 méterről, fordulásból kilőtte a bal alsót. 1–1
90. perc: Négy perc a hosszabbítás.
89. perc:
Végre csere. Morata helyett Bernardeschi a pályán.
84. perc: Cuadrado vágta fel Acerbit egy sárgáért.
81. perc: Remek beadás után Marusics fejelhetett 6 méterről, de gyengén, így Szczesny szépen védett.
78. perc: Akpa Akpro gyorsan kapott is egy sárgát, mert felrúgta Bentancurt.
77. perc: Kettőt cserélt a Lazio. Cataldi helyett Akpa Akpro, Luis Alberto helyett A. Pereira a pályán.
77. perc: Újabb csere a Juvéban, Kulusevski helyett McKennie játszik.
76. perc: Cserélt a Juventus, C. Ronaldo helyett Dybala a pályán.
73. perc: Correát szerelte szabálytalanul Rabiot 17 méterre a Juventus kapujától. Milinkovics-Szavics a sorfalat találta el.
69. perc: Correa húzott el a bal oldalon, az alapvonal közeléből középre vezette a labdát, majd a lövése Bonucci lábáról pattant szögletre.
66. perc: A szögletből nem lett semmi.
65. perc: Négy a kettőre vezethetett támadást a Juventus, Kulusevski remek megindulása után. Ronaldo kapta tőle a labdát, de nem passzolt, inkább elönzőzte. Más kérdés, hogy egy szögletet így is kiharcolt.
58. perc: Óriási zavar a Lazio kapuja előtt. Először Rabiot lőtt, Reina védett, utána hosszú ideig nem tudott felszabadulni a hazaiak kapuja, de végül Ronaldo leshelyzete megoldotta a kérdést.
54. perc: Hármat cserélt a Lazio, Lejött Faresz, Radu, és Muriqi, bejött Lazzari, Hoedt és Caicedo.
51. perc: Bentancur kapott sárgát, mert visszahúzta Luis Albertót.
49. perc: Marusics lövése zúgott el a léc fölött 14 méterről. Bizony, nem sok hiányzott az egyenlítéshez.
47. perc: Kulusevski került lövőhelyzetbe 17 méterre a Lazio kapujától, de egy védő közbeugrott, és lepattant róla a labda.

46. perc:Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+2. perc: Vége az első félidőnek, vezet a Juventus. 0–1
45+2. perc:
A szabadrúgást Ronaldo végezte el, és 17 méterről a szétugró sorfal mellett ellőtte a labdát, Reina bravúrral védett.

45+1. perc: Cataldi buktatta a tizenhatos előterében Kulusevskit. Sárga lap és szabadrúgás.
43. perc: KAPUFA! Ronaldo került helyzetbe, 11 méterről leadott lövése után a bal kapufáról pattant ki a labda.
39. perc: Ígéretesnek tűnő Lazio-támadás futott a bal oldalon, de végül a Juventus tizenhatosánál elfogyott a tudomány.
37. perc: Cristiano Ronaldo lőtt 18 méterről, nem sokkal mellé. Igaz, Reina védte volna.
31. perc: Correa cselezgetett a Juventus tizenhatosán belül, de sehogy sem talált lövőhelyzetet. Amire megtalálta, a lövése lett gyenge, Szczesny könnyen fogta.
28. perc:
A Juventus ezekben a percekben nem ambicionálja annyira a támadásokat, a Lazio viszont nem tud igazán veszélyes lenni. Ej, ha itt lenne Immobile.
21. perc: Milinkovics-Szavics
ívelt remekül Marusicsfejére, aki a jobb oldalról átfejelt a bal oldalra, ahol Muriqi centiméterekkel maradt le a labdáról a Juventus kapujának torkában.
16. perc:A 2011–12-es idény óta a Juventus kilenc bajnoki címet nyert. Ezalatt a Lazio volt az a csapat, amely ellen a legtöbbször tudta megőrizni a kapuját a góltól. 18 meccsen 11-szer maradt érintetlen a Juventus hálója.
15. perc: GÓÓÓÓL! VEZET A JUVENTUS. C. RONALDO, KI MÁS? Bentancur szép csel után tette ki a labdát jobbra Cuadradónak, aki remekül csavart középre, Reina nem érte el, ott álltCristiano Ronaldo, aki 3 méterről tette a labdát az üres kapu közepébe. 0–1
13. perc: Correa
húzott volna befelé, Kulusevski szépen szerelte.
11. perc: Bonucci testéről pattant le Marusics lövése, utána gyorsan indult a Juve, de visszazárt a hazai védelem. Így aztán Rabiot lőtte el 23 méterről, Reina elvetődve fogta a labdát.
9. perc: A két csapat között a Serie A-ban legutóbb 2014 januárjában született döntetlen, azóta tízszer nyert a Juve, kétszer a Lazio.
8. perc: Ronaldo
indult meg a szokásos helyén, betört a tizenhatoson belülre, egy csel után lőtt, de gyengén, Reina könnyen fogta a labdát.
6. perc: Kiszabadult a szorításból a Lazio, Marusics fel is tűnt a Juve tizenhatosa előtt, aztán rémesen rosszul passzolt.
5. perc: Beszorult a Lazio, nehezen tartják Moratát, aki zavaróban mozog a hazai tizenhatos előterében.
1. perc: A meccs előtt megemlékeztek a híres római olasz színészről, Gigi Proiettiről, aki a héten hunyt el 80 éves korában. Magyarországon Rocca parancsnok szerepében volt elsősorban ismert.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Lazio világoskék-fehérben, a Juventus tiszta sötétkékben játszik.

 

ELŐZMÉNYEK

Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) vizsgálatot indított a Serie A-ban szereplő Lazio ellen. A szervezet keddi közleménye szerint a procedúra a múlt héten indult, azóta kétszer is ellenőrizték a klub edzőközpontját, továbbá beszélgettek Claudio Lotito elnökkel és Ivo Pulcini csapatorvossal.

A vizsgálódás okai között jelölik meg, hogy az európai Aranycipő legutóbbi nyertese,Ciro Immobilea korábbi jelentések szerint azon 12 játékos között volt, aki megfertőződött a koronavírussal, így nem léphetett pályára a múlt heti, FC Bruges elleni belgiumi Bajnokok Ligája találkozón.

A klub ezt követően múlt vasárnap – alig néhány órával a Torino elleni bajnoki előtt – azt jelentette, minden teszteredmény negatív lett, így a többi között csereként Immobile is pályára lépett és gólt szerzett a 4–3-ra megnyert összecsapáson.

Az ANSA olasz hírügynökség szerint ezek után a csatár nem volt ott a Lazio oroszországi küldöttségében, amely kedden elrepült a szerdai, Zenit elleni Bajnokok Ligája-összecsapásra, valamint természetesen a mai meccsen sem fog játszani. De nem csak emiatt főhet Simone Inzaghi feje, hiszen két alapembere, Thomas Strakosha kapus, valamint Lucas Leiva sem játszhat.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik