Serie A: könnyed Juve-győzelem, kikapott a Milan és a Roma

Vágólapra másolva!
2017.01.29. 17:01
null
Gonzalo Higuaín góllal és gólpasszal segítette csapatát (Fotó: AFP)
Az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság (Serie A) huszonkettedik fordulójában hat mérkőzést is rendeztek vasárnap 15 órától. A nagyok közül pályára lépett és nyert a Juventus, veszített azonban az AC Milan és az AS Roma is. Nagy Ádám csapata, a Bologna 1–1-es döntetlent játszott idegenben, a Cagliari ellen, a Fiorentina és a Genoa találkozója pedig hat gólt is hozott.

SASSUOLO–JUVENTUS

Továbbra is vezeti a Serie A tabelláját a Juventus, a torinóiak ezúttal idegenben a Sassuolót győzték le két góllal. Gonzalo Higuaín már a kilencedik percben megkezdte a gólgyártást egy kitűnő centerezést követően, bő negyedórával később pedig az előkészítésben jeleskedett: labdaszerzése után Sami Khedira zavartalanul lőhetett a kapuba. Remek formának örvend Massimiliano Allegri csapata, hiszen legutóbbi hat mérkőzéséből ötöt megnyert.

CAGLIARI–BOLOGNA

A magyar válogatott kiváló középpályása, Nagy Ádám ezúttal is kezdőként lépett pályára, Roberto Donadoni a 72. percben cserélte le. A bolognai alakulat addigraMattia Destro találatával vezetést szerzett, a találkozót kettős emberhátrányban befejező vendégek azonban nem bírták a végéig: Marco Borriello nem sokkal a lefújás előtt szabadrúgásból egyenlített. Legutóbbi három bajnoki mérkőzésén hét pontot szerzett Donadoni csapata.

SAMPDORIA–ROMA

A fővárosiak pedig négy találkozó után először hagyták el vesztesen a pályát, mivel 3–2-es vereséget szenvedett a Sampdoria vendégeként. A fordulatos találkozón a Roma szerzett vezetést az ötödik percben, a hazaiak azonban még az első félidőben egyenlítettek. Edin Dzeko második félidőben szerzett góljával megint vezetett Luciano Spalletti csapata, a kolumbiai Luis Muriel főszereplésével (gól, gólpassz) viszont végül győzött a Samp.

UDINESE–MILAN

Január tizenkettedikén nyert utoljára a Milan, a bajnokságban pedig már január nyolcadika óta nem tudott győzni a piros-fekete gárda. Bár Giacomo Bonaventura még vezetést szerzett a milánóiaknak, az Udinese még az első játékrészben egyenlített, majd megfordította az állást.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

A Fiorentina és a Genoa rendkívül gólgazdag találkozóján 3–3-as döntetlen született – annak ellenére, hogy a firenzei csapat már kétgólos előnyre is szert tett. Az Empoli ugyan még tudott egalizálni a Crotone első találata után, ám további három gólt kapott a hátralévő játékidőben – így nehéz meccset nyerni.


OLASZ SERIE A
22. FORDULÓ

Cagliari–Bologna 1–1 (Borriello 92., ill. Destro 64.)
Crotone–Empoli 4–1 (Stoian 24., Falcinelli 56., 90., 92.– a második 11-esből, ill. Mcsedlidze 39.)
Fiorentina–Genoa 3–3 (Ilicic 17., Chiesa 50., Kalinic 62., ill. Simeone 57., 86. – a második 11-esből, Taarabt 60.)
Sassuolo–Juventus 0–2 (Higuaín 9., Khedira 25.)
Udinese–Milan 2–1 (Théréau 31., De Paul 73. ill. Bonaventura 8.)
Sampdoria–Roma 3–2 (Praet 21., Schick 71., Muriel 73., ill. Bruno Peres 5., Dzeko 66.)

KÉSŐBB
20.45: Napoli–Palermo (Tv: DIGI Sport2)

KORÁBBAN
Internazionale–Pescara 3–0
(D'Ambrosio 23., Joao Mário 43., Éder 73.)

Lazio–Chievo 0–1 (Inglese 90.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 21 17 4 44–16 +28 51
2. Roma 22 15 2 5 44–21 +23 47
3. Napoli 21 13 5 3 47–24 +23 44
4. Internazionale 22 13 3 6 37–23 +14 42
5. Lazio 22 12 4 6 35–25 +10 40
6. Atalanta 22 12 3 7 34–25 +9 39
7. Milan 21 11 4 6 32–26 +6 37
8. Fiorentina 21 9 7 5 36–28 +8 34
9. Torino 22 8 7 7 39–32 +7 31
10. Udinese 22 8 4 10 27–29 –2 28
11. Chievo 22 8 4 10 22–30 –8 28
12. Bologna 21 7 6 8 21–26 –5 27
13. Cagliari 22 8 3 11 32–46 –14 27
14. Sassuolo 22 7 4 11 31–36 –5 25
15. Genoa 22 6 7 9 27–32 –5 25
16. Sampdoria 22 6 7 9 24–29 –5 25
17. Empoli 22 5 6 11 13–30 –17 21
18. Crotone 21 3 4 14 20–37 –17 13
19. Palermo 21 2 4 15 17–41 –24 10
20. Pescara 21 1 6 14 16–42 –26 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik