Serie A: kínlódott az Inter, aztán itt is jött a 89. perc…

Vágólapra másolva!
2022.09.10. 19:58
null
Nicolo Barella (balra) készítette elő a győztes gólt (Fotó: Getty Images)
Az Internazionale hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Torinót az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 6. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Az első félidőben az Inter egyszer sem találta el a kaput, játékosait füttyszó kísérte az öltözőbe – Samir Handanovicnak ezt nem kellett magára vennie, már a szünetig is vontak fontos védései.

A második játékrész elején, egy könyöklős fejpárbajnál úgy tűnt, emberelőnybe kerül az Inter, csakhogy a VAR hatására sárga laposra szelídült az eredetileg Antonio Sanabria kiállításáról rendelkező játékvezetői ítélet.

Az Inter az utolsó húsz percre pörgött fel, Milan Skriniar fejesét védte a kapus, Lautaro Martinez fejese éppen csak elkerülte a kaput.

A mérkőzés egyetlen gólja – akárcsak a Napoli délutáni mérkőzésén – a 89. percben esett: Nicolo Barella a 16-os előteréből érkező ívelésénél Marcelo Brozovic megelőzte védőjét, és jobbal közelről, a levegőből a kapuba emelte a labdát.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

OLASZ SERIE A
6. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Internazionale–Torino 1–0 (Brozovic 89.)
Később
Sampdoria–Milan 1–2 (Djuricsics 57., ill. Junior Messias 6., Giroud 67. – 11-esből)
Korábban
Napoli–Spezia 1–0 (Raspadori 89.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Vasárnap
12.30:
Atalanta–Cremonese (Tv: Sport2)
15.00: Bologna–Fiorentina
15.00: Lecce–Monza
15.00: Sassuolo–Udinese
18.00: Lazio–Verona (Tv: Sport2)
20.45: Juventus–Salernitana (Tv: Sport2)
Hétfő
20.45:
Empoli–Roma

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 6 4 2 13–4 +9 14
2. Milan 6 4 2 12–6 +6 14
3. Atalanta 5 4 1 9–2 +7 13
4. Internazionale 6 4 2 12–8 +4 12
5. Udinese 5 3 1 1 9–5 +4 10
6. Roma 5 3 1 1 6–5 +1 10
7. Torino 6 3 1 2 6–6 0 10
8. Juventus 5 2 3 7–2 +5 9
9. Lazio 5 2 2 1 7–5 +2 8
10. Salernitana 5 1 3 1 7–4 +3 6
11. Fiorentina 5 1 3 1 4–4 0 6
12. Sassuolo 5 1 3 1 3–5 –2 6
13. Verona 5 1 2 2 6–9 –3 5
14. Spezia 6 1 2 3 5–10 –5 5
15. Empoli 5 4 1 4–5 –1 4
16. Bologna 5 3 2 5–8 –3 3
17. Lecce 5 2 3 3–6 –3 2
18. Sampdoria 6 2 4 3–11 –8 2
19. Cremonese 5 1 4 4–9 –5 1
20. Monza 5 5 2–13 –11 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik