Serie A: kinevezték az edzőt, akinek meg kellene mentenie a Torinót

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.01.19. 11:45
null
Davide Nicola próbálhatja meg benntartani a Torinót (Fotó: AFP)
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően Davide Nicola lett a Torino labdarúgócsapatának új vezetőedzője – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

 

A jelenleg a Serie A 18. helyén álló együttes a honlapján jelentette be a 47 éves szakember kinevezését, akinek a feladata az lesz, hogy megmentse a kieséstől a csapatot.

Elődjét, Marco Giampaolót hétfőn menesztették – emlékeztetett az MTI.

Nicola nem egyszer vett már át nehéz helyzetben lévő együttest, legemlékezetesebb „menekülését" a 2016–2017-es idény végén a Crotonéval mutatta be, amikor az utolsó kilenc fordulóban 20 pontot gyűjtve maradt bent csapatával az élvonalban.

A Torino a Serie A-ban 18 forduló alatt csupán kétszer győzött, sa múlt hétvégén ez úgy sem sikerült a vendég Spezia ellen, hogy 80 percet emberelőnyben futballozott.

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Milan 18 13 4 1 39–19 +20 43
2. Internazionale 18 12 4 2 45–23 +22 40
3. Napoli 17 11 1 5 40–16 +24 34
4. Roma 18 10 4 4 37–29 +8 34
5. Juventus 17 9 6 2 35–18 +17 33
6. Atalanta 17 9 5 3 40–22 +18 32
7. Lazio 18 9 4 5 30–25 +5 31
8. Sassuolo 18 8 6 4 31–27 +4 30
9. Hellas Verona 18 7 6 5 22–17 +5 27
10. Sampdoria 18 7 2 9 28–29 –1 23
11. Benevento 18 6 3 9 21–34 –13 21
12. Bologna 18 5 5 8 24–31 –7 20
13. Spezia 18 4 6 8 23–32 –9 18
14. Fiorentina 18 4 6 8 18–29 –11 18
15. Udinese 17 4 4 9 19–27 –8 16
16. Genoa 18 3 6 9 18–30 –12 15
17. Cagliari 18 3 5 10 23–36 –13 14
18. Torino 18 2 7 9 26–35 –9 13
19. Parma 18 2 7 9 14–34 –20 13
20. Crotone18331221–41–2012

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik