Pietro Terracciano tizenegyesvédése is kellett ahhoz, hogy pontot mentsen a Fiorentina (Fotó: Getty Images)

 

A firenzeiek már a nyolcadik percben előnybe kerülhettek volna, miután a játékvezető Raoul Bellanova szabálytalansága után büntetőt ítélt a javukra, de Cristiano Biraghi kihagyta a lehetőséget, Borisz Radunovics védett. Ezután mindkét oldalon akadtak lehetőségek, de egyikből sem született meg a vezetést jelentő találat. Nem így volt ez a fordulás után a 46. percben, hiszen egy szögletet követően Joao Pedro fejesből szerzett góljával előnybe került a Cagliari.

A folytatásban a Fiorentina mindent megtett az egyenlítésért, de a játékvezető a 64. percben Álvaro Odriozola kezezése miatt büntetőt ítélt a Cagliari javára, ráadásul a spanyol játékost ki is állította. A tizenegyeshez Joao Pedro állt oda, ám Pietro Terracciano eltalálta az irányt, és védeni tudott. Bő tíz perccel később aztán egy remek lövéssel Riccardo Sottil megszerezte az egyenlítést a Fiorentinának, amely a végeredményt is jelentette, így 1–1-es döntetlennel végződött a mérkőzés.

A találkozón nem lehetett ott a firenzeiek gólgyárosa, Dusan Vlahovics, valamint Ricardo Saponara sem pozitív koronavírusteszt miatt.

OLASZ SERIE A
23. FORDULÓ
Cagliari–Fiorentina 1–1
(Joao Pedro 47., ill. Sottil 75.)

VASÁRNAP
12.30:
Cagliari–Fiorentina (Tv: Sport2)
15.00: Napoli–Salernitana (Tv: Sport2)
15.00: Spezia–Sampdoria
15.00: Torino–Sassuolo
18.00: Empoli–Roma (Tv: Sport2)
20.45: Milan–Juventus (Tv: Sport2)

PÉNTEKEN RENDEZTÉK
Verona–Bologna 2–1 (Caprari 38., Kalinic 85., ill. Orsolini 14.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Lazio–Atalanta 0–0
Internazionale–Venezia 2–1
(Barella 40., Dzeko 90. ill. Henry 19.)
Genoa–Udinese 0–0

 AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 22 16 5 1 53–17 +36  53
2. Milan 22 15 3 4 47–25 +22  48
3. Napoli 22 14 4 4 39–15 +24  46
4. Atalanta 22 12 7 3 44–26 +18  43
5. Juventus 22 12 5 5 34–21 +13  41
6. Fiorentina 22 11 3 8 41–30 +11  36
7. Lazio 23 10 6 7 46–39 +7  36
8. Roma 22 11 2 9 36–28 +8  35
9. Verona 23 9 6 8 43–38 +5  33
10. Torino 21 9 4 8 29–20 +9  31
11. Empoli 22 8 5 9 35–43 –8  29
12. Sassuolo 22 7 7 8 38–37 +1  28
13. Bologna 22 8 3 11 29–37 –8  27
14. Spezia 22 6 4 12 23–42 –19  22
15. Udinese 21 4 9 8 28–36 –8  21
16. Sampdoria 22 5 5 12 29–40 –11  20
17. Venezia 22 4 6 12 20–40 –20  18
18. Cagliari 23 3 8 12 22–44 –22  17
19. Genoa 23 1 10 12 20–45 –25  13
20. Salernitana 20 3 2 15 13–46 –33  11