Serie A: két mérkőzésre eltiltották a kiállított Antonio Contét

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.01.26. 14:53
A Serie A-ban szereplő Inter vezetőedzője, Antonio Conte két bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott, miután a szombati, Udinese elleni összecsapáson kiállították, és ráadásként sértegette a játékvezetőt.

Antonio Conte csapata legutóbbi, Udinese elleni bajnokiján (Fotó: AFP)
Antonio Conte csapata legutóbbi, Udinese elleni bajnokiján (Fotó: AFP)
Antonio Conte csapata legutóbbi, Udinese elleni bajnokiján (Fotó: AFP)
Antonio Conte csapata legutóbbi, Udinese elleni bajnokiján (Fotó: AFP)
Antonio Conte csapata legutóbbi, Udinese elleni bajnokiján (Fotó: AFP)

A liga fegyelmi bizottságának döntése értelmében az 51 éves szakembernek 20 ezer euró (7,2 millió forint) büntetést is fizetnie kell.

A tabellán második helyezett gárda edzőjét az Udinese elleni, gól nélküli döntetlenre végződött összecsapás hajrájában állították ki, majd piros lapját követően nem sokkal a játékvezető jelentése szerint fenyegetően lépett fel vele szemben, és durva hangnemben sértegette.

Conte a lefújás után adott nyilatkozatában már bocsánatot kért viselkedéséért, illetve utalt arra, hogy ő csak azt kérte számon, hogy miért nem lesz hosszabb a ráadás.

Az olasz tréner így hiányzik majd az Inter kispadjáról a Benevento és a Fiorentina elleni bajnokikon, viszont csütörtökön (ma) este ott lehet az AC Milan elleni Olasz Kupa-negyeddöntős összecsapáson.

Az Inter sportigazgatójának, Gabriele Orialinak – szintén a játékvezető megsértéséért – ötezer eurót kell fizetnie.

 

AZ ÁLLÁS
1. Milan19134239–22+1743
2. Internazionale19125245–23+2241
3. Roma19114441–32+937
4. Atalanta19106344–23+2136
5. Juventus18106237–18+1936
6. Napoli18111641–19+2234
7. Lazio19104532–26+634
8. Verona1986525–18+730
9. Sassuolo1986532–29+330
10. Sampdoria1872928–29–123
11. Benevento1964923–36–1322
12. Fiorentina1956820–30–1021
13. Bologna1955924–33–920
14. Udinese1946920–28–818
15. Spezia1946926–36–1018
16. Genoa1946919–30–1118
17. Torino1928928–37–914
18. Cagliari19351123–37–1414
19. Parma1827914–34–2013
20. Crotone19331322–43–2112
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik