A Juventus elhasalt otthon a Milan ellen

RUSZNÁK GYÖRGYRUSZNÁK GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2021.05.09. 20:28
null
Nagy győzelmet ünnepelhettek a milánóiak (Fotó: AFP)
Az érmekért dúló küzdelemben nagy győzelmet aratott a Milan a Juventus ellen, mert Torinóban három góllal nyert (0–3). A Juventus gyengén játszott, és a vendégeknek még az is belefért, hogy Kessié tizenegyest hibázzon. Ezzel a Milan felugrott a harmadik helyre, a Juventus pedig az ötödik helyével most nem áll BL-indulást érő pozícióban.

 

OLASZ SERIE A
35. FORDULÓ

Juventus–Milan 0–3(0–1)
Torino,Allianz Aréna,zárt kapuk mögött. Vezette:Valeri
JUVENTUS:Szczesny – Cuadrado, De Ligt, Chiellini, Alex Sandro – McKennie, Bentancur (Kulusevski, 67.), Rabiot, Chiesa (Dybala, 79.) – Morata, C. Ronaldo.Vezetőedző:Andrea Pirlo
MILAN:Donnarumma – Calabria, Kjaer, Tomori, Theo Hernández – Kessié, Bennaszer (Dalot, 82.) – Saelemaekers (Meité, 82.), Calhanoglu, B. Díaz (Krunic, 70.) – Ibrahimovic (Rebic, 66.).Vezetőedző:Stefano Pioli
Gólszerző:B. Díaz (45+1.), Rebic (78.), Tomori (83.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Igencsak izgalmasan alakul a Serie A bajnoki hajrája, hiszen, bár az Inter megnyerte a bajnokságot, a milánóiak mögött még négy csapat harcol késhegyre menően az érmekért és a Bajnokok Ligája-helyekért, a forduló előtt csupán három ponton belül sűrűsödtek össze.

Ennek a harcnak volt az egyik kiemelt találkozója a Milan torinói vendégjátéka a Juventus ellen. Az első félidőben többnyire a Juventus akarata érvényesült, de ez leginkább mezőnyfölényben mutatkozott meg, igazán nagy helyzetben nem. A Milan tűnt ugyanis veszélyesebbnek, még úgy is, hogy csak ritkán látogatták meg a hazaiak kapujának előterét.

A csendesen folydogáló mérkőzés a hosszabbításban élénkült meg, amikor Brahim Díaz lecsapott egy labdára, majd némi szerencsével megtartotta, és 16 méterről kiváló mozdulattal csavart a bal fölsőbe. 0–1

A második félidőben a Juentus úgy jött ki, hogy minél előbb kicsikarja az egyenlítést. Be is szorult a Milan, de ennek az időszaknak az egyetlen nagyobb hazai lehetőségét Donnarumma bravúrral védte.

Az 58. percben nagy esélye nyílt a Milannak az előny növelésére, hiszen Chiellini kezezése miatt tizenegyest adott a bíró. A tizenegyest azonban Kessié nagyon flegmán végezte el, Szczesny pedig kivédte. Fogyott az idő, a Milan pedig elég jól játszott ahhoz, hogy tartsa az előnyét, a Juventus támadásaiban pedig nem sok fantázia volt. Cristiano Ronaldo teljesen eltűnt a mezőnyben, helyzetbe sem tudott kerülni.

De kiderült, hogy a kimaradt tizenegyes is belefért, mert a 78. percben már kettővel vezetett a Milan, mivel Rebic óriási lövést küldött a pipába (0–2). Még fel sem ocsúdtak a hazaiak a második gól okozta sokkból, máris megkapták a harmadikat. Ezúttal egy szabadrúgásnál nem figyeltek Tomorira, aki 9 méterről fejelt a Juventus kapujába. 0–3

A maradék időt nagyon megnyomta a Juventus, de egyrészt előbb kellett volna, másrészt így sem sikerült betalálnia. Tovább folytatódik hát azt őrült versenyfutás a második, a harmadik, a negyedik és az ötödik között, három fordulóval a vége előtt a Milan feljött a harmadik helyre a második Atalantával azonos pontszámmal, a Juventus viszont most ötödik, és ha a bajnokság végén sem tud feljebb kerülni, akkor csak az Európa-liga marad neki.

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale35267279–30+4985
2. Atalanta35219584–42+4272
3. Milan35226765–41+2472
4. Napoli35224978–39+3970
5. Juventus35209667–34+3369
6. Lazio342041060–51+964
7. Roma351771163–53+1058
8. Sassuolo351511958–52+656
9. Sampdoria351361646–52–645
10. Verona3511101442–43–143
11. Udinese3510101540–47–740
12. Bologna3510101548–57–940
13. Fiorentina359111547–57–1038
14. Genoa358121541–54–1336
15. Torino347141348–57–935
16. Cagliari35981843–58–1535
17. Spezia358101744–67–2334
18. Benevento357101838–71–3331
19. Parma353112138–76–3820
20. Crotone35532742–90–4818

 

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+4. perc: Vége a meccsnek, a Milan három góllal nyert Torinóban. 0–3
90+1. perc: Dybala
mutatta magát, vezette egy darabig a labdát, majd 17 méterről nagy lövést küldött a jobb alsó irányába, de néhány centit tévesztett.
90. perc: Négy perc a hosszabbítás.
89. perc: Cuadrado egy csel után Dybala elé játszott, aki lőtt is, de a labda Kjaer fejéről ment szögletre.
83. perc: GÓÓÓL, BENT VAN A HARMADIK! Egészen távolról jött Calhanoglu szabadrúgása, szállt a labda a Juventus tizenhatosán belülre, Tomori emelkedett a legmagasabbra, és 9 méterről a földre fejelte a labdát, amely onnan a kapuba pattant. 0–3
82. perc: Milan-cserék. Saelemaekers
helyettMeïté,Bennaszer helyett Dalot a pályán.
79. perc: Valamit tennie kell a Juvénak, Chiesa helyett Dybala a pályán.
78. perc: GÓÓÓÓL! MÁR KETTŐVEL VEZET A MILAN! Megfontoltan támadott a Milan, majd Bennaszer játszott Rebichez, akinek még egy kis fordulásra is volt ideje, majd 19 méterről, jobb belsővel hihetetlenül pontosan lőtt a bal felsőbe. Szczesny mozdulni sem tudott. 0–2
76. perc: Saelemaekers
kapott sárgát, mert megrúgta Chiesát.
71. perc: Calhanoglu lódult meg Rebic indítására, de a Juventus lengyel kapusa kiváló ütemben ért oda, és felszedte előle a labdát.
70. perc: Újabb bicegő a Milanban. Ezúttal Díazt kellett lecserélni, Krunic állt be a helyére.
67. perc: Eddig Ronaldo nem sokat mutatott, most végre lőhetett, de nagyon mellé.
67. perc: Csere a Juventusban, Bentancur helyére jött Kulusevski.
66. perc: Itt is a csere, Ibrahimovic helyett Rebic játszik tovább.
65. perc: Ibrahimovic maradt a földön, miután rosszul lépett. Fáj a lába. Ebből csere lesz.
59. perc: Brahim Díaz kapott sárga lapot az ellenfél térfelén.
58. perc: KIMARADT! A tizenegyest Kessié végezte el, és nagyon flegmán rúgta, ezért a kiváró és balra vetődő Szczesny kivédte!
57. perc: PERSZE. Tizenegyes és sárga Chiellininek.
56. perc: KÉZ? Talán igen... Chiellini
kezezett, miután Díaz lövése egyértelműen a kezéről pattant le. A bíró nem adott tizenegyest, de megnézik a VAR-szobában.
53. perc: Ez csúnya volt. Chiesa kaszálta el Calabriát, még örülhetett, hogy csak sárgát kapott.
46. perc: JUVE-helyzet! Cuadrado labdáját Morata sarokkal tette Bentancur elé, aki 8 méterről azonnal lőtt, Donnarumma azonban bravúrral védett.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+2. perc: Vége az első félidőnek, vezet a Milan. 0–1
45+1. perc: GÓÓÓÓL! Vezet a Milan! Jobb oldali szabadrúgás jött nagyon magasan a tizenhatoson belülre, Szczesny Brahim Díaz elé ütötte, a Milan játékosa egy kicsit vitte közép felé a labdát, majd 16 méterről csodásan csavart a bal fölsőbe. 0–1
45. perc: Két perc a hosszabbítás.
43. perc:
Megint Theovolt nagyon veszélyes, 14 méterről lőtt, de egy láb közbelépett, így Szczesny könnyen fogta a labdát.
37. perc: Theo Hernández tört be a tizenhatoson belülre, majd középre adott Ibrahimovic felé, csakhogy Alex Sandro remek mozdulattal kifejelte a labdát.
31. perc: A bal oldali szögletet jól elnézte Donnarumma, alászaladt a labdának, ígyaz ötös jobb oldalánál Chiellini fejelhetett, de nem találta el a kaput.
30. perc: Alex Sandro tört be a Milan tizenhatosán belülre, ketten is gyötörték, de így is ellőtte, blokkról ment mellé a labda.
26. perc: Donnarumma futott ki nagyon messzire a kapujából C. Ronaldo elé, és bár elsőre nem tudta elrúgni, megzavarta a portugált, és másodszor már menteni tudott.
25. perc: Még sohasem fordult elő a Serie A-ban a hárompontos rendszerben, hogy a 34. forduló után csak három pont van a második és az ötödik helyezett között.
24. perc: Calhanoglu
indult meg ígéretesnek tűnő helyzetben, de elhagyta a labdát. Utána visszaszerezte, de ezzel már nem lehetett mit kezdeni.
21. perc: JÓ LÖVÉS! Díaz gyorsított fel középen, majd életerős lövést küldött a Juventus kapujára, de Szczesny remekül védett.
18. perc: Brahim Díaz próbálkozott egy lövéssel, de a labda magasan a léc fölött hagyta el a játékteret.
9. perc: Jobb oldali Juventus-szöglet után McKennie elől kivágták a labdát.
6. perc: A Juventus legalább kétszer betalált 13 hazai meccsén is, ami a legjobb az egész mezőnyben.
4. perc: Cuadrado ívelt szabadrúgásból a Milan tizenhatosán belülre, rövid volt a felszabadítás Tomoritól, éppen De Ligt elé, aki kapásból lőtt, de egy előtte álló védőbe.

1. perc: Elkezdődött a találkozó, a Juventus fekete-fehér csíkos mezben, fehér nadrágban, a Milan piros-fekete csíkos mezben, fekete nadrágban játszik.

ELŐZMÉNYEK

A Tuttosport.com értesülése szerint Angliából és Németországból is érdeklődnek a Juventus kapusáért, Wojciech Szczesnyért. Az Arsenal korábbi játékosát nem mindenáron adná el a torinói együttes, viszont mivel hasznot hozhat a klubnak, nem zárható ki a távozása.

A futballista távozása leginkább attól függ, hogy a járványhelyzet miatt kieső bevételeket, hogyan akarja pótolni a Juventus. Erre lehet lehetőség Wojciech Szczesny eladása, aki még 2017-ben igazolt a torinóiakhoz, és igaz, 31 éves, de még mindig alapembere az együttesnek. A lengyel futballista eladásából származó bevételt ráadásul rögtön fel is használná az „öreg hölgy”, hiszen már régóta szeretné szerződtetni Gianluigi Donnarummát.

A hír szerint a torinóiak 20 millió euró feletti ajánlat esetén nem gondolkoznának el azon, hogy elengedik-e a futballistát. Az értesülések szerint ezt a Chelsea, valamint az Everton is kifizetné, hiszen mindkét együttes érdeklődik a lengyel iránt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik