Serie A: Ibrahimovic elfogadta a Milan ajánlatát – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.12.26. 16:57
null
Zlatan Ibrahimovic ismét a Milan mezében ünnepelheti a gólokat? (Fotó: AFP)
Fabrizio Romano olasz sportújságíró úgy tudja, Zlatan Ibrahimovic elfogadta a Milan ajánlatát, és napokon belül Milánóba utazik, hogy véglegesítsék a megállapodást.

 

A 38 éves játékost – aki két év után távozott novemberben a Los Angeles Galaxytól – korábban megkereste ugyan az FC Bologna is, de ő nemet mondott.

A veterán csatár még december elején megerősítette, hogy a Serie A-ba igazol.

„Hamarosan találkozunk Olaszországban. Olyan egyesülethez megyek, amelynek újra győznie kell, és új szintre kell emelnie a történelmét” – mondta egy olasz magazinnak.

Ibrahimovic 2010 és 2012 között már játszott a Milanban, 85 tétmérkőzésen 56 gól és 24 gólpassz a mérlege. Romano szerint Ibra fél évre ír alá – ez idő alatt 3 millió eurót kap –, ugyanakkor az egyezség bizonyos feltételek teljesülése esetén meghosszabbítható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik