Serie A: hozta a kötelezőt a Torino, kiütéssel nyert a Samp

Vágólapra másolva!
2020.01.12. 17:09
null
Fontos győzelmet aratott a Torino (Fotó: AFP)
Az európai kupaindulást célul kitűző Torino mellett több, a kiesés ellen küzdő csapat is pályára lépett vasárnap délután a Serie A 19. fordulójában. Előbbi szoros győzelmet aratott, míg a Sampdoria és a Fiorentina is nyert, amivel fellélegezhet egy időre.

 

FIORENTINA–SPAL 1–0
A kiesőzónához egyre közelebb kerülő, pocsék formában lévő Fiorentina hosszú idő után először lépett pályára valós győzelmi reményekkel – a sereghajtó SPAL ellen. Bár mindkét csapat győzelmi kényszer alatt állt, ez a játékon nem látszott meg, valamirevaló helyzetekig csak elvétve jutottak el. A hajrában aztán egy szöglet után Germán Pezzella érkezett a kapu elé, és megnyerte a meccset a Fiorentinának.

SAMPDORIA–BRESCIA 5–1
Kiesési csata a javából. A hazai Sampdoria a vonal felett két ponttal, a tizenhatodik helyen, míg a Brescia utolsó előttiként várhatta az összecsapást. A vendégek kezdtek agresszívabban, a 12. percben a vezetést is megszerezték, ám ezt követően magasabb fokozatba kapcsoltak a hazaiak, és még az első félidő hajrájában fordítottak. A második félidőben aztán Fabio Quagliarella büntetőjével tovább növelte előnyét a Sampdoria, majd a folytatásban teljesen szétesett a Brescia, és további két gólt kapott.

TORINO–BOLOGNA 1–0
Továbbra is az európai kupaindulás kiharcolása a torinóiak legfőbb célja ebben az idényben, ehhez azonban vasárnap délután is győzelemre volt szükségük a középmezőnyben tanyázó Bologna ellen. Ennek megfelelően már a 11. percben vezetést szereztek a hazaiak Alejandro Berenguer révén, majd átvette az irányítást a vendégcsapat, és a mérkőzés hátralevő részében nagy nyomás alatt tartotta a Torinót. Gólt ellenben nem tudott szerezni, így mindhárom pont a hazaiaké lett.

VERONA–GENOA 2–1
A mérkőzés kis csúszással kezdődött, méghozzá kabaréba illő indokkal – a veronai pálya egyik tizenhatosának vonalait újra kellett festeni, mivel azok távol álltak az egyenestől. A csúszás látszólag egyik csapat játékára sem volt hatással, kevés helyzet után a vendégek szereztek vezetést a félidő végén. A szünet után azonban rákapcsolt a hazai együttes, és 10 perc alatt fordítani tudott.

 

B/R Football on Twitter

The game between Hellas Verona and Genoa in Serie A has been delayed to repaint the lines of the penalty area, which are wonky


 

OLASZ SERIE A
19. FORDULÓ
Fiorentina–SPAL 1–0
(G. Pezzella 82.)
Sampdoria–Brescia 5–1 (Linetty 34., Jankto 45+3., Quagliarella 69., 92. – az elsőt 11-esből, G. Caprari 77., ill. Chancellor 12.)
Torino–Bologna 1–0 (Berenguer 11.)
Verona–Genoa 2–1 (Verre 55. – 11-esből, Zaccagni 65., ill. Sanabria 41.)

KÉSŐBB
20.45: Roma–Juventus (Tv: Digi Sport2) – élőben az NSO-n!
KORÁBBAN
Udinese–Sassuolo 3–0 (Okaka 14., Sema 68., De Paul 91.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 19 14 4 1 40–16 +24 46
2. Juventus 18 14 3 1 35–17 +18 45
3. Lazio 18 13 3 2 41–17 +24 42
4. Atalanta 19 10 5 4 49–26 +23 35
5. Roma 18 10 5 3 33–19 +14 35
6. Cagliari 19 8 5 6 33–29 +4 29
7. Torino 19 8 3 8 25–26 –1 27
8. Parma 18 7 4 7 24–25 –1 25
9. Milan 19 7 4 8 18–24 –6 25
10. Napoli 19 6 6 7 28–26 +2 24
11. Udinese 19 7 3 9 17–28 –11 24
12. Bologna 19 6 5 8 28–31 –3 23
13. Verona 17 6 4 7 19–20 –1 22
14. Fiorentina 19 5 6 8 23–29 –6 21
15. Sassuolo 19 5 4 10 30–34 –4 19
16. Sampdoria 19 5 4 10 19–28 –9 19
17. Lecce 18 3 6 9 22–36 –14 15
18. Genoa 18 3 5 10 19–36 –17 14
19. Brescia 19 4 2 13 17–36 –19 14
20. SPAL 19 3 3 13 12–29 –17 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik