Serie A: a hosszabbításban nyert az Atalanta; hibátlanul rajtolt az Inter

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.08.21. 22:45
null
Négyet vágott a nyitányon az Inter (Fotó: AFP)
Elrajtolt az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2021–2022-es idénye. Az 1. forduló egyik első mérkőzésén a címvédő Internazionale 4–0-ra legyőzte a Genoát.


Minden csapat ilyen sima nyitányról álmodik: az Internazionale hamar megnyugtató előnybe került, s végül könnyed, négygólos sikert aratott a Genoa felett.

A milánóiak a 6. percben szereztek vezetést: ekkor Hakan Calhanoglu hosszú indításával Milan Skriniar hagyta faképnél a védőket, majd ziccerből nem hibázott. Nem sokkal később a szlovák védő után a török középpályás neve is felkerült a San Siro eredményjelzőjére: Calhanoglu húsz méterről nagy löketet küldött a kapu bal oldalába. A félidő vége előtt nem sokkal Ivan Perisic is betalált, ám gólját a videobírós vizsgálatot követően les miatt érvénytelenítették. 2–0

Az Inter-gólok folytatására így a második félidő hajrájáig kellett várni: a 74. percben Edin Dzeko lövését Salvatore Sirigu Nicolo Barella elé ütötte, ő Arturo Vidal elé talált, aki pedig estében lőtt a hálóba. A chilei a lefújás előtt néhány perccel meghálálta a gólpasszt, hiszen hosszú felívelését követően a bosnyák támadó is betalált. 4–0

ÖSSZEFOGLALÓ

Az Inter–Genoa találkozóval egy időben rendezett másik mérkőzésen a második félidő elején emberhátrányba kerülő Verona csak megszorongatni tudta a háromszor is betaláló Sassuolót. 2–3

Az újonc Empoli ráijesztett a Lazióra,de nyerni már nem tudott: Aurelio Andreazzoli együttese a 4. percben a tizenhatoson belül magára hagyott Filiipo Bandinellitalálatával vezetést szerzett, ám a rómaiak válasza két percen belül érkezett, majd Maurizio Sarri gárdája további két góljával már az első félidőben lerendezte a három pont sorsát. 1–3

Az Atalanta számára a hatékonyság hozta el a sikert a Torino otthonában: a bergamóiak mindkét kaput eltaláló lövésüket gólra váltották. A vendégegyüttes a mérkőzés elején látványos találattal jutott előnyhöz és bár a jóval több helyzetet kialakító hazaiak a hajrában válaszolni tudtak, a hosszabbításban Mario Pasalic a tizenhatoson belül fekve a védői által elhanyagolt Roberto Piccoli elé kotorta a labdát, a fiatal támadó pedig közelről a hálóba lőtt. 1–2

OLASZ SERIE A
1. FORDULÓ
Internazionale–Genoa 4–0
(Skriniar 6., Calhanoglu 14., Vidal 74., Dzeko 88.)
Verona–Sassuolo 2–3
(Zaccagni 71., 90. – az elsőt 11-esből, ill. Raspadori 32., Djuricsics 51., Hamed Traoré 77.)
Empoli–Lazio 1–3
(Bandinelli 4., ill. Milinkovics-Szavics 6., Lazzari 31., Immobile 41. – 11-esből)
Torino–Atalanta 1–2 (Belotti 79., ill. Muriel 6., Piccoli 90+3.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik