Lorenzo Insigne akkora győztes gólt lőtt, hogy még a szőr is felállt a karján (Fotó: AFP)

Az angliai, franciaországi, spanyolországi és németországi kalandjai után a Serie A-ba kilenc év után visszatérő Carlo Ancelotti a Lazio vendégeként pályára lépő Napolit irányítva azonnal átérezhette a klasszikus hazai foci ízét. Csak éppen az volt a gond, hogy Ciro Immobile nem az ő csapatának, hanem az ellen szerzett vezetést varázslatos megoldással.

A rómaiak csatára Francesco Acerbi előrelőtt labdája után egyetlen csellel küldte el az őt üldöző három védőt, majd higgadtan a jobb felső sarokba tekert. A Napoli többször is majdnem egyenlített, de hol nem értette meg egymást Lorenzo Insigne és Arkadiusz Milik, hol pedig Piotr Zielinski labdáját sikerült úgy blokkolniuk a hazaiaknak, hogy a keresztlécen kössön ki. Aztán Milik be is talált, de miközben Stefan Radut hordágyon levitték a pályáról, a játékvezető némi videózás után úgy döntött, Kalidou Koulibaly szabálytalansága előzte meg a gólt.

A félidő végén Milik mégis egyenlített: Insigne keresztlabdája után José Callejón tálalt a lengyel elé, és ő nem hibázott. A második félidőben a Napoli fordított is, Insigne egy elé pattanó labdát lőtt szépen a felső sarokba. A Lazio a hajrában mindent megtett az egyenlítésért, ám csak kapufáig jutott, így Ancelotti csapata elvitte a három pontot Rómából.

OLASZ SERIE A
1. FORDULÓ
Lazio–Napoli 1–2
(Immobile 25., ill. Milik 45+2., Insigne 59.)

KORÁBBAN
Chievo–Juventus 2–3
(Stepinski 38., Giaccherini 56. – 11-esből, ill. Khedira 3., Bonucci 75., Bernardeschi 93.)

Vasárnap
18.00: Torino–Roma (Tv: Digi Sport1)
20.30: Bologna–SPAL
20.30: Empoli–Cagliari
20.30: Parma–Udinese
20.30: Sassuolo–Internazionale (Tv: Digi Sport1)
Hétfő
20.30: Atalanta–Frosinone
Szeptember 19.
Sampdoria–Fiorentina
Október 31.
Milan–Genoa