Serie A: hiába a villámgyors gól, nem tudott nyerni az Empoli ellen a Lazio

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.08. 17:07
null
Felipe Anderson (kékben) góljával már korán vezetést szerzett csapata, de a brazil a meccs végén mondhatni gólpasszt adott az ellenfélnek (Fotó: Getty Images)
A 83. percig 2–0-s előnyben futballozott a Lazio az Empoli ellen hazai pályán, de a vendégek előbb szépíteni, majd a hosszabbításban egyenlíteni is tudtak és elvittek egy pontot a Stadio Olimpicóból. A másik kora délutáni mérkőzésen a Spezia gól nélküli döntetlent játszott a Leccével az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának vasárnapi játéknapján.

 

LAZIO–EMPOLI

Mindössze 79 másodperc telt el a mérkőzésből, amikor a hazaiak megszerezték a vezetést. Luis Alberto szöglete kanyarodott középre, Felipe Anderson a rövid saroknál épphogy megcsúsztatta a labdát, ami azután, hogy Caputo fején irányt változtatott, a kapuban kötött ki (1–0). VIDEÓ ITT! Egy ideig úgy tűnt, hogy az Empoli-támadó öngóljának írják be a gólt, de végül nem így történt, Anderson volt a gólszerző. Ez a találat ráadásul 2021 óta a leggyorsabb, amelyet Lazio-játékos szerzett a bajnokságban.

A második félidő elején kettőre növelte előnyét a Lazio, Felipe Anderson ebben a gólban is nagy szerepet vállalt. A brazil szélső a tizenhatos jobb sarkától indult meg befelé, majd középre passzolt. A labdát Mattia Zaccagni védője szorításában át tudta venni, majd nagyon higgadtan Vicario felett a kapuba emelt (2–0). VIDEÓ ITT!

A hajrában szépíteni tudtak a vendégek, Caputónak egy remek kontrát követően az ellenfél kapuját is sikerült bevennie. Már az Empoli tizenhatosán belül járt a Lazio, amikor labdát szereztek a vendégek, amit gyorsan ki is hoztak. Cambiaghi kapott remek indítást a jobb oldalon, amit egyből továbbított, Francesco Caputo átvette a labdát és ballal a kapuba lőtt (2–1). VIDEÓ ITT!

Drámaira sikeredett a hosszabbítás, Razvan Marin góljával a 93. percben egyenlítettek a vendégek. Bajrami verte meg a védőjét a bal oldalon, majd középre passzolt. Ezt Felipe Anderson még ki tudta vágni, de pont a román középpályás elé, aki a tizenhatosról remekül tekert a kapu jobb oldalába (2–2). VIDEÓ ITT!

SPEZIA–LECCE

A másik kora délutáni meccs közel sem hozott ennyi izgalmat, sem a Spezia, sem a Lecce nem tudott betalálni a két együttes összecsapásán. A Lecce a gól nélküli döntetlennek köszönhetően is előrébb tudott lépni a tabellán, míg a Spezia továbbra is 17.

OLASZ SERIE A
17. FORDULÓ
Lazio–Empoli 2–2 (Felipe Anderson 2., Zaccagni 54. ill. Caputo 83., R. Marin 90+3.)
Spezia–Lecce 0–0

KÉSŐBB
18.00:Sampdoria–Napoli (Tv:Sport2)
20.45:Milan–Roma (Tv:Sport2)

HÉTFŐN
18.30: Hellas Verona–Cremonese (Tv:Sport1)
20.45:Bologna–Atalanta (Tv:Sport1)

Korábban
Salernitana–Torino 1–1(Vilhena 49., ill. Sanabria 36.)
Monza–Internazionale 2–2(Ciurria 11., Caldirola 90+3., ill. Darmian 10., Lautaro Martínez 22.)
Juventus–Udinese 1–0(Danilo, 86.)
Fiorentina–Sassuolo 2–1(Saponara 48., N. González 90+1. – 11-esből, ill. Berardi 57. – 11-esből)


A SERIE A ÁLLÁSA
1. Napoli 17 14 2 1 39–13 +26 44
2. Juventus 17 11 4 2 26–7 +19 37
3. Milan 16 11 3 2 31–16 +15 36
4. Internazionale 17 11 1 5 37–24 +13 34
5. Lazio 17 9 4 4 29–15 +14 31
6. Roma 16 9 3 4 19–14 +5 30
7. Atalanta 16 8 4 4 24–17 +7 28
8. Udinese 17 6 7 4 25–19 +6 25
9. Fiorentina 17 6 5 6 21–22 –1 23
10. Torino 17 6 5 6 18–19 –1 23
11. Lecce 17 4 7 6 16–18 –2 19
12. Bologna 16 5 4 7 20–26 –6 19
13. Empoli 17 4 7 6 15–22 –7 19
14. Salernitana 17 4 6 7 21–27 –6 18
15. Monza 17 5 3 9 19–25 –6 18
16. Sassuolo 17 4 4 9 17–26 –9 16
17. Spezia 17 3 6 8 16–28 –12 15
18. Sampdoria 17 2 3 12 8–30 –22 9
19. Cremonese 16 7 9 11–27 –16 7
20. Verona 16 1 3 12 13–30 –17 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik