Serie A: hiába a kétgólos Milan-előny, a hajrában pontot mentett a Roma

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.08. 22:55
null
Tammy Abraham (fehérben) a 93. percben egyenlített, maradt a tabella harmadik helyén a Milan (Fotó: Getty Images)
Az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának rangadóján a Milan 2–2-es döntetlent játszott a Romával.

 

A mérkőzés első komoly helyzetéig egészen a 29. percig kellet várni, Brahim Díaz kapott egy jó passzt a tizenhatos előterében, majd jobbal kapura küldte a labdát. Az erős, középre tartó lövést Rui Patríciónak kellett védenie.

A portugál kapus védése után szöglettel jöhetett a Milan, Tonali beívelésére védőjétől leszakadva Pierre Kalulu érkezett és a kapuba fejelte a labdát, Rui Patrício csak belekapni tudott (1–0). VIDEÓ ITT!

A 41. percben közel járt az egyenlítéshez a Roma, Zalewski verte meg a bal oldalon Calabriát, majd a tizenhatos sarkáról eresztett el egy lövést, a labda kicsivel kerülte el a kaput.

A második játékrész elején Giroud ugrott magasra és veszélyeztetett fejjel, de a kapus hárítani tudott. Nem úgy, mint a 77. percben, amikor a bal oldali támadást követően Rafael Leao adott remek keresztlabdát Tommaso Pobegának, akinek a lövése megpattant a vendégek egyik védőjén, így a labda utat talált a kapuba (2–0). VIDEÓ ITT!

Tíz perccel később visszajött a meccsbe a Roma, Pellegrini szögletét követően Roger Ibanez rázta le a védőjét és fejelt Tatarusanu kapujába (2–1). VIDEÓ ITT!

A hosszabbításban jött a dráma: jobb oldali szabadrúgásnál Vranckx fején pattant meg a labda, amelyet így Matics bólinthatott a kapura. Tatarusanu hatalmasat védett, de pont Tammy Abraham elé ütötte ki a labdát, az angol támadó estében, közelről a kapuba vágta azt, kiharcolva az egy pontot csapatának (2–2). VIDEÓ ITT!

A mérkőzés legnagyobb győztese a Juventus lehet, amely így a maradt a tabella második helyén, a milánói piros-feketék előtt.

OLASZ SERIE A
17. FORDULÓ
Milan–Roma 2–2
(Kalulu 30., Pobega 77., ill. Ibanez 87., T. Abraham 90+3.)

HÉTFŐN
18.30:Verona–Cremonese (Tv:Sport1)
20.45:Bologna–Atalanta (Tv:Sport1)

Korábban
Sampdoria–Napoli 0–2 (Osimhen 19., Elmasz 82. – 11-esből)
Kiállítva: Rincón 39. (Sampdoria)
Lazio–Empoli 2–2(Felipe Anderson 2., Zaccagni 54., ill. Caputo 83., R. Marin 90+3.)
Spezia–Lecce 0–0
Salernitana–Torino 1–1(Vilhena 49., ill. Sanabria 36.)
Monza–Internazionale 2–2(Ciurria 11., Caldirola 90+3., ill. Darmian 10., Lautaro Martínez 22.)
Juventus–Udinese 1–0(Danilo 86.)
Fiorentina–Sassuolo 2–1(Saponara 48., N. González 90+1. – 11-esből, ill. Berardi 57. – 11-esből)

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Napoli 17 14 2 1 39–13 +26 44
2. Juventus 17 11 4 2 26–7 +19 37
3. Milan 17 11 4 2 33–18 +15 37
4. Internazionale 17 11 1 5 37–24 +13 34
5. Lazio 17 9 4 4 29–15 +14 31
6. Roma 17 9 4 4 21–16 +5 31
7. Atalanta 16 8 4 4 24–17 +7 28
8. Udinese 17 6 7 4 25–19 +6 25
9. Fiorentina 17 6 5 6 21–22 –1 23
10. Torino 17 6 5 6 18–19 –1 23
11. Lecce 17 4 7 6 16–18 –2 19
12. Bologna 16 5 4 7 20–26 –6 19
13. Empoli 17 4 7 6 15–22 –7 19
14. Salernitana 17 4 6 7 21–27 –6 18
15. Monza 17 5 3 9 19–25 –6 18
16. Sassuolo 17 4 4 9 17–26 –9 16
17. Spezia 17 3 6 8 16–28 –12 15
18. Sampdoria 17 2 3 12 8–30 –22 9
19. Cremonese 16 7 9 11–27 –16 7
20. Hellas Verona 16 1 3 12 13–30 –17 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik