Serie A: győztes helyzetből botlott az Inter és a Lazio

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.29. 16:59
null
A Sassuolo (zöld-feketében) kétgólos hátrányból mentette ikszre a Lazio elleni meccset
Győztes helyzetből vesztett pontokat az Internazionale és a Lazio is a labdarúgó Serie A 6. fordulójában. Már nem nyeretlen a Catania, az újoncok csatáját a Verona nyerte meg, az Atalanta Germán Denis vezérletével győzte le az Udinesét.

A Cagliari–Inter mérkőzésen a pálya épp, hogy alkalmas volt a játékra – a rengeteg esőt kapott játéktéren lapos passzok sora akadt el a vízben. A két csapat a pályához igazodott, mert nehezen emészthető volt az előadás: az első félidőben egy Nagatomo-bomba (Agazzi hatalmasat repült és védett) volt a leglátványosabb jelenet, a Cagliari legígéretesebb akcióját Juan Jesus sárga lapot érően elfojtotta, a szabadrúgást meg Handanovic védte.

A vízifoci folytatódott a szünet után is, kevés látványossággal, ellenben annál nagyobb küzdelemmel: a két csapat hetvenöt percig eredménytelenül darált. Az Inter – amely ekkor már Palaciót és Icardit is harcba dobta – ekkor villant, cseréi révén. Rodrigo Palacio dobta ki a jobb oldalra a labdát, a leshatárról (de nem lesről) rajtoló Nagatomónak, a japán pontosan centerezett, Mauro Icardi pedig középen érkezett és a kapuba stukkolt.

A válasz Radja Nainggolan révén jött: az irokézfrizurás középpályás a 83. percben eleresztett egy átlövést, amely megpattanva tehetetlenségre késztette Handanovicot. Az Inter (rá)kapcsolt, Palacio kihagyott egy helyzetet, a milánói kapu előtt erre fel Sau okozott kavarodást. A végén még a hazaiakra rájött a hideglelés egy Inter-helyzet nyomán (sem Cambiasso, sem Milito nem tudta bepasszírozni az Agazzi által kitolt labdát), de maradt az 1–1 – az Inter még mindig veretlen, de a milánóiak sajnálni fogják az „elhagyott” két pontot.

A Lazio a második félidő elején gyorsan kétgólos előnyt kovácsolt André Dias és Candreva révén a Sassuolo vendégeként, az újonc Ezéquiel Schelotto révén felelt, majd Floro Flores révén egalizált. A vége 2–2, így a Sassuolo még mindig nyeretlen, ám ez a talpra állás erőt adhat a zöld-feketéknek.

A Catania szűk egy óra alatt végzett a Chievóval, Plasil az első, Castro a második félidőben köszönt be, a szezont pocsékul kezdő szicíliaiak első győzelmük után végre kicsit megkönnyebbülhettek. A Verona–Livorno „újoncrangadón” a hazaiak győztek, az Atalanta Germán Denis főszereplésével (két gól) verte meg az Udinesét.

OLASZORSZÁG, SERIE A
6. FORDULÓ

Atalanta–Udinese 2–0 (Denis 45+1., 63.)
Cagliari–Internazionale 1–1 (Nainggolan 83., ill. Icardi 75.)
Verona–Livorno 2–1 (Iturbe 40., Jorginho 74. – 11-esből, ill. Rinaudo 45+1.)
Sassuolo–Lazio 2–2 (E. Schelotto 55., Floro Flores 76., ill. Dias 50., Candreva 54.)
Catania–Chievo 2–0 (Plasil 22., Castro 54.)
KORÁBBAN
Torino–Juventus 0–1 (Pogba 55.)
KÉSŐBB
20.45:
AS Roma–Bologna

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 6 5 1 14– 4 +10 16
2. Juventus 6 5 1 11– 4 +7 16
3. Roma 5 5 12– 1 +11 15
4. Internazionale 6 4 2 16– 3 +13 14
5. Fiorentina 5 3 1 1 10– 6 +4 10
6. Lazio 6 3 1 2 11–10 +1 10
7. Verona 6 3 1 2 9– 9 0 10
8. Livorno 6 2 2 2 8– 6 +2 8
9. Milan 6 2 2 2 11–10 +1 8
10. Torino 6 2 2 2 8– 8 0 8
11. Cagliari 6 1 4 1 8– 9 –1 7
12. Udinese 6 2 1 3 7– 8 –1 7
13. Atalanta 6 2 4 8–10 –2 6
14. Parma 5 1 2 2 6– 9 –3 5
15. Genoa 6 1 1 4 5– 9 –4 4
16. Catania 6 1 1 4 4–10 –6 4
17. Chievo 6 1 1 4 5–12 –7 4
18. Bologna 5 3 2 7–11 –4 3
19. Sampdoria 6 2 4 4–11 –7 2
20. Sassuolo 6 2 4 4–18 –14 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik