Serie A: ennyit keres Nagy a Bolognában; Balogh a klubcsúcs felét kapja

Vágólapra másolva!
2016.09.10. 10:05
null
Nagy Ádám nem keres rosszul a Bolognában (Fotó: AFP)
A La Gazzetta dello Sport közzétette a Serie A-ban szereplő összes klub összes játékosának fizetését. Ebből kiderül, hogy a Napolitól a Juventushoz igazoló Gonzalo Higuaín keresi a legtöbb pénzt az olasz bajnokságban a 2016–2017-es szezonban, de az is, hogy mennyit tehet zsebre egy szezon alatt a Bolognában futballozó Nagy Ádám vagy a Palermo két magyarja, Balogh Norbert és Sallai Roland.

 

Nem meglepő, hogy a magyar válogatottal az Eb-t is megjáró, nyáron a Ferencvárost elhagyó Nagy Ádám bolognai fizetése a legmagasabb a magyar játékosok közül, a középpályás szezononként 500 ezer eurót (tehát nagyjából 150 millió forintot) keres. A szerződése 2021-ig szól.

Ezzel a félmillió euróval Nagy a klub jobban kereső játékosai közé tartozik, a teljes keretből csak nyolcan rendelkeznek magasabb keresettel. Az első helyen Mattia Destro áll 1.8 millió euróval, csak ő kap egymilliónál többet.

A Bologna 34 millió eurót költ összesen az első keret játékosainak fizetésére, ezzel a középmezőnyben (9.) helyezkedik el.

A Palermónál már nincs ennyi pénz a fizetésekre, a szicíliai klubnál csak négy együttes (Chievo, Crotone, Empoli, Pescara) költ kevesebbet a futballisták keresetére a teljes mezőnyben.

Ez a 700 ezer eurós csúcsfizetésen is érezhető, ezt a brazil középpályás, Bruno Henrique teheti zsebre évente. Balogh Norbert keresete a legmagasabb palermói fizetés fele, 350 ezer euró (108 millió forint), ezzel a keretet tekintve az erős középmezőnyben helyezkedik el, míg a nyáron érkező Sallai Roland 200 ezer eurót (60 millió forintot) kap évente. Ez nevezhető kezdő fizetésnek a Serie A-ban.

Az edzőket tekintve a Juventust irányító Massimiliano Allegri keres a legjobban évi 5 millió euróval, őt a római Luciano Spalletti követi 3 millióval, majd Frank De Boer (Inter, 2.5 millió) és Vincenzo Montella (Milan, 2.2 millió) jön a rangsorban. A Bolognát irányító Roberto Donadoni 1 millió, a Palermónál a héten kinevezett Roberto De Zerbi 500 ezer eurót keres évente.

A KLUBOK FIZETÉSI LISTÁJA, JÁTÉKOSONKÉNT

(Forrás: Reddit)
(Forrás: Reddit)

NAGY KÉPRÉT KATT! (Forrás: Reddit)
NAGY KÉPRÉT KATT! (Forrás: Reddit)
NAGY KÉPRÉT KATT! (Forrás: Reddit)
NAGY KÉPRÉT KATT! (Forrás: Reddit)

A KLUBOK FIZETÉSI KERETE ÉS A LEGJOBBAN KERESŐ JÁTÉKOS

NAGY KÉPÉRT KATT! (Forrás: Reddit)
NAGY KÉPÉRT KATT! (Forrás: Reddit)

AZ EDZŐI FIZETÉSEK

NAGY KÉPRÉT KATT! (Forrás: Reddit)
NAGY KÉPRÉT KATT! (Forrás: Reddit)
A SERIE A LEGJOBBAN FIZETETT LABDARÚGÓI
Játékos Klub Fizetés*
Gonzalo Higuaín Juventus 7.5 millió
Daniele De Rossi Roma 6.5 millió
Edin Dzeko Roma 4.5 millió
Miralem Pjanic Juventus 4.5 millió
Sami Khedira Juventus 4 millió
Gianluigi Buffon Juventus 4 millió
Mauro Icardi Inter 3.6 millió
Leonardo Bonucci Juventus 3.5 millió
Claudio Marchisio Juventus 3.5 millió
Mario Mandzukic Juventus 3.5 millió
Giorgrio Chiellini Juventus 3.5 millió
Daniel Alves Juventus 3.5 millió
Geoffrey Kondogbia Inter 3.5 millió
Sztevan Jovetics Inter 3.5 millió
Carlos Bacca Milan 3.5 millió
Marek Hamsík Napoli 3.5 millió
Mohamed Szalah Roma 3.5 millió
Radja Nainggolan Roma 3.2 millió
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik