Serie A: egy pontra az AC Milan és a Napoli, ismét nyert az Inter

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.11.27. 22:42
null
Az Inter ismét győzni tudott (Fotó: Getty Images)
Hozta a kötelezőt, és 2–0-ra győzött az újonc Venezia otthonában a címvédő Internazionale az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 14. fordulójában.

 

A vendég milánóiak már a 34. percben előnybe kerültek Hakan Calhanoglu góljával, így a szünetre a címvédő 1–0-s előnyénél vonulhattak a felek. A fordulás után több lehetősége is volt az Internek ahhoz, hogy bebiztosítsa a győzelmet: a 61. percben Skriniar fejesénél kellett a velencei védelemnek tisztáznia, majd nyolc perccel később Dzeko lövését hárította Romero.

A 84. percben még Dimarco is módosíthatta volna a végeredményt, azonban a ráadás negyedik percéig kellett várni az újabb gólra: a játékvezető a VAR segítségével büntetőt ítélt a vendégeknek, amit Lautaro Martínez értékesített, és beállította a 2–0-s végeredményt.

A milánóiak ezzel a sikerrel a Napoli legyőzését (3–2) követően ismét nyerni tudtak, és egy pontra megközelítették az első és a második helyen álló, egyaránt 33 pontos nápolyi együttest és AC Milant.

OLASZ SERIE A
14. FORDULÓ
Venezia–Internazionale 0–2
(Calhanoglu 34., L. Martínez 90+4. – 11-esből)

Korábban
Empoli–Fiorentina 2–1
(Bandinelli 87., Pinamonti 89., ill. Vlahovics 57.)
Sampdoria–Hellas Verona 3–1 (Candreva 51., Ekdal 77., Murru 90., ill. Tameze 37.)
Juventus–Atalanta 0–1 (D. Zapata 28.)

Vasárnap
12.30:
Udinese–Genoa (Tv: Sport 2)
15.00: Milan–Sassuolo (Tv: Sport 2)
15.00: Spezia–Bologna
18.00: Roma–Torino (Tv: Sport 2)
20.45: Napoli–Lazio (Tv: Sport 2)

Pénteken játszották
Cagliari–Salernitana 1–1
(Pavoletti 73., ill. Bonazzoli 90.)

Az állás
1. Napoli 13 10 2 1 26– 7 +19 32
2. Milan 13 10 2 1 29–15 +14 32
3. Internazionale 14 9 4 1 34–15 +19 31
4. Atalanta 14 8 4 2 28–17 +11 28
5. Roma 13 7 1 5 23–15 +8 22
6. Lazio 13 6 3 4 25–21 +4 21
7. Fiorentina 14 7 7 21–19 +2 21
8. Juventus 14 6 3 5 18–16 +2 21
9. Hellas Verona 14 5 4 5 28–25 +3 19
10. Empoli 14 6 1 7 21–26 –5 19
11. Bologna 13 5 3 5 19–24 –5 18
12. Torino 13 5 2 6 17–13 +4 17
13. Sassuolo 13 4 3 6 19–20 –1 15
14. Sampdoria 14 4 3 7 20–26 –6 15
15. Venezia 14 4 3 7 12–21 –9 15
16. Udinese 13 3 5 5 16–20 –4 14
17. Spezia 13 3 2 8 15–31 –16 11
18. Genoa 13 1 6 6 17–26 –9 9
19. Cagliari 14 1 5 8 16–29 –13 8
20. Salernitana 14 2 2 10 11–29 –18 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik